Blog by Timi & Ati from Koh Tao

És akkor most egy kis vidámság az előző szomorkás hangvételű bejegyzés után :)

Mint korábban írtam, magyar vendégeinkkel, Katával és Adriánnal jártunk pár szép helyen, ma az egyikről küldök nektek egy képes beszámolót.

Az öbölnek Shark Bay, azaz cápaöböl a hétköznapi neve, mert állítólag cápákkal is lehet itt találkozni. No de nem akarok elriasztani senkit, ezek barátságos planktonevő cápák, ráadásul én még egyszer sem találkoztam velük :)

Viszont a tenger csodálatos, a víz lehetetlenül türkizkék színű (és továbbra is 29 fokos :D), a part puha, fehér homokos, kókuszpálmák mindenütt, szóval valóban olyan, mint amilyet az ember az álmaiban elképzel.

Lassan közeledik a három hónapos itt tartózkodásunk, így el kellett kezdenünk foglalkozni a vízumunkkal. Otthon a budapesti nagykövetségen azt mondta a thai ügyintéző kislány, hogy egy évre szól a vízum, de az útlevélbe mindig 3 hónapra érvényes pecsétet fogunk majd kapni, mert három havonta le kell jelentkezni a bevándorlási hivatalban, hogy valóban itt vagyunk és valóban tanulunk :)

Már kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdtem foglalkozni az üggyel, akkor bementem egy utazási irodába, ahol ki volt írva, hogy vízumügyintézéssel is foglalkoznak, és kivételesen egy angolul jól beszélő hölggyel találkoztam. Megmutattam neki a vízumom másolatát, amit a pénztárcámban hordok, és azt mondta, hogy el tudja intézni anélkül, hogy el kellene mennünk személyesen. No, gondoltam, akkor ez lesz a legegyszerűbb megoldás, biztosan megvannak a kapcsolatai, így megúszunk egy egynapos utat Atival a 80 km-re lévő Koh Samui szigetére.

Na most pár nappal ezelőtt be is mentem hozzá az útlevelekkel, nézi-nézi, majd vakargatja az állát, hogy azt hitte, turista vízumunk van, azt el tudta volna intézni, de ilyen típusú vízumot még sosem látott, ezt sajnos nem tudja elintézni :( Felhívta a thai ügyvédjét, aki azt mondta neki, hogy el kell hagynunk Thaiföldet, majd visszalépni, így automatikusan meghosszabbodik az itt tartózkodási lehetőségünk 3 hónappal. A burmai határ egész közel van, egy nap alatt meg lehet járni az egészet. No de én ennek a felét sem hittem el, hiszen nekünk a nagykövetségen egészen mást mondott az ügyintéző. Elmentem hát egy másik utazási irodába, itt ugyanezt mondták... A következő utam a búváriskolába vezetett, hiszen mégiscsak ők állították ki a papírjainkat a vízumhoz, csak tudnak mondani valamit. Az egyik főnök sráccal beszéltem, ő csak annyit tudott, hogy itt mindenki, aki tanulóvízummal rendelkezik, valóban Burmába jár három havonta, hogy meghosszabbítsa a vízumát. Már kezdtem lassan elhinni, hogy tényleg ez az útja a dolognak, és nekünk is hamarosan át kell ugranunk a határra. Este elmeséltem Katáéknak, hogy milyen híreket kaptam, amin ők felettébb meglepődtek, hiszen ők is ugyanilyen vízummal vannak itt, csak ők egy nyelviskolán keresztül. Felhívtuk a nyelviskola magyar képviselőjét, Gergőt, aki nagyon segítőkész volt. Ő elmondta, hogy ha elhagyjuk Thaiföldet, veszett az egyéves tanulói vízumunk, és hogy elvileg az iskolának, aki a papírokat intézte a vízumhoz, le kell jelentenie a bevándorlási hivatalba a tanulóit megérkezésük után, és át kell küldenie az útlevél és a vízum másolatát. Aztán 3 hónap múlva mindenféle dokumentumokat kellene adnia, amivel majd nekünk kell jelentkeznünk a bevándorlási hivatalban. Nos, a búváriskola nem kérte el az útlevelünket, sem a vízumunkat, így egészen biztos, hogy nem jelentett le minket az illetékes bevándorlási hivatalban. Hát akkor mégiscsak a búváriskolával kell beszélnem, hogy segítsenek orvosolni valahogy a helyzetet. El is mentem újra a főnökhöz, megpróbáltam a lehető legelkeseredettebb arccal elmesélni a történetet, megkértem, hogy az egyik thai alkalmazottal hívassa fel a bevándorlási hivatalt és kérdezze meg, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy meghosszabbítsák a vízumot. Fel is hívta a thai dolgozó a hivatalt, de azt mondta az ügyintéző, hogy nem tud semmit mondani, látnia kellene a vízumot. Nagyszerű, akkor lesz egy utam potyára, csak azért, hogy megtudjam, milyen papírokra van szükség, ami innen Taoról egy egynapos utat jelent.

Na, gondoltam, akkor megpróbálkozom a phuketi bevándorlási hivatallal, oda biztos többen járnak, hátha kapok valami információt. Itt kicsit jobban beszéltek angolul, és a legnagyobb meglepetésemre annyit mondott az ügyintéző, hogy búvártanfolyamra nem adnak egyéves vízumot, csak maximum 3 hónaposat. Hát sokmindent hallottam már itt a vízumunkkal kapcsolatban, de ezt még nem.. Itt már végképp elvesztettem a fonalat… Mi a thai nagykövetségre búváriskolától kapott papírokat adtunk le, erre adták meg a tanulói vízumot. Ha ez valóban így van, ott miért nem mondták, hogy csak 3 hónapra érvényes? Sőt, külön kihangsúlyozták, hogy 3 havonta el kell menni a legközelebbi bevándorlási hivatalba meghosszabbítani a vízumot.

Ekkor már kezdtem kissé dühös lenni, hogy ekkora fejetlenség van itt, akárhány helyen érdeklődöm, mindenhonnan teljesen más információkat kapok…

Azért még egy utolsó próbát teszek, gondoltam, segítségül hívom Google barátomat, hátha találok valami információt. Miközben neteztem, szóba elegyedtem 2 másik tanulóval, akik szintén a Crystaltól kaptak egyéves vízumot, ők elmesélték, hogy ők valóban 3 havonta Burmába járnak hosszabbításért. Nos, akkor ezt mostmár tényleg nem értem, hasonlítsuk csak össze a vízumainkat… és meglett a válasz: nekik M Multi-entry, azaz több belépéses, nekük S Single-entry, azaz egy belépéses vízumuk van. Magyarországon ugyanis nem állít ki a thai nagykövetség több belépéses tanulóvízumot. Hát így már értem, valószínűleg rajtunk, magyarokon kívül mindenki M vízumot kapott, így nekik tényleg működik az a módszer, hogy 3 havonta Burmába mennek, viszont ha mi az egy belépéses vízummal elhagyjuk Thaiföldet, akkor veszett a vízumunk…

Akkor nincs más hátra, valahogyan ki kell deríteni, mi kell a meghosszabbításhoz. Találtam is pár oldalt, ahol volt némi információ ezzel kapcsolatban, ezek alapján az alábbi listát kellett összeállítanunk:

-          útlevélmásolat

-          vízum másolat

-          Thaiföldre történt belépéskor kapott pecsétről másolat

-          8 (???) db fotó

-          2 db fotó tanulás közben, ahol látszik az iskola is

-          Szerződés a szállásról

-          Igazolás az iskolától, hogy befizettük a tanfolyamot és részt veszünk az oktatásban

-          Egy hivatalos formanyomtatvány (kérelem a meghosszabításhoz) kitöltve

Ezt a képet mellékeltünk, mint a 2 tanuló oktatás közben :)

Kb. 4 napba telt, mire sikerült ezeket a papírokat összegyűjteni, mert a főnök sajnos időközben hazautazott Angliába, így elég nehézkesen ment a kommunikáció. A kérelmet nekem kellett a thai minisztérium honlapján kikeresnem a többszáz dokumentum közül, és fogalmam sem volt, jót választottam-e ki...

Karácsony napjára, december 24.-ére végeztünk mindennel, így az utazást 25.-ére kellett időzítenünk. Sajnos nem a legszerencsésebb a karácsonyi parti után, de nincs mit tenni, most ez a legfontosabb.

Így éjfélkor leléptünk a buliról, mert másnap reggel 04:50-kor szólt az ébresztőóra. 05:30-ra a hajóállomáson kellett lenni, 6-kor indult a hajó.

A kétórás hajóút számomra egy örökkévalóságnak tűnt, ugyanis 2 éve tengeri beteg lettem Korzikára tartva, amit sajnos azóta sem sikerült kihevernem :( Így az utat zacskóval a kezemben, gyomromat kiürítve mindenféle tápláléktól (most próbáltam a lehető legkevésbé gusztustalan módon fogalmazni :D) töltöttem. Reggel 8-re érkeztünk Koh Samuira, itt van a hozzánk legközelebb eső bevándorlási hivatal.

Fogtunk egy motoros taxit, természetesen hárman ültünk egymás mögött, de sebaj, csak 10 percre van a hivatal. Nyitás előtt 20 perccel érkeztünk, és nagy izgalommal várakoztunk, hisz a következő 3 hónapos itt-tartózkodásunk múlik ezen a pár percen...

Viszonylag hamar sorra kerültünk, próbáltuk úgy átadni a papírokat tökéletes nyugalommal az arcunkon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze eközben majd kiugrott a szívünk a helyéről. Át is vette az ügyintéző a papírokat, és mondta, hogy üljünk le és várjunk. No, ez az amit itt Thaiföldön már jól megtanultunk: várni….

Kb. fél óra múlva behívott minket egy férfi egy hátsó irodába, és meglehetősen mogorva arccal ennyit mondott: 7 days, azaz 7 nap. Mi próbáltunk minél egyszerűbben visszakérdezni, hogy mi 7 nap? Lehet, hogy az a baj, hogy az első pecsétünk január 3-ig érvényes, és csak 7 nappal a lejárat előtt lehet meghosszabbítani? Tehát jöjjünk vissza később? Kérdeztük? De ő csak ennyit mondott: 7 days, 7 days…. Még próbáltunk mindenféle egyszerű angolsággal kicsikarni belőle bármi információt, de lehetetlen küldetésnek tűnt. Így nem volt mit tenni, visszamentünk a papírjainkkal a külső ügyintézőhöz, mondtuk neki, hogy nem értettük a kollégáját, legyen szíves, segítsen. Hát nem segített… nem mondott semmit… Odamentem hát egy várakozó sorstárshoz, kiderült, hogy ő 12 éve él itt, thai felesége van. Próbált segíteni, ő úgy értelmezte a férfi szavait, hogy itt 7 napra kapunk csak újabb pecsétet… Elmeséltem neki a sztorinkat az egyéves vízumról és a háromhónapos hosszabbításokról, amit az ügyintéző is hallott fél füllel, és ennyit reagált rá: „many documents”, azaz sok papír. Tehát akkor mégiscsak meg lehet hosszabbítani, csak kellenének még papírok? - kérdezem tőle… De ő mindig csak ennyit válaszolt: many documents… Már majdnem könyörögtem neki, hogy adjon egy listát, hogy milyen papírok kellenek, de nem adott semmit. Ott ültünk még vagy fél órát a hivatalban, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, várakoztunk-várakoztunk, hátha megszán minket valaki és segít, de természetesen nem segített senki. Így reményvesztve, elkeseredetten léptünk ki a hivatalból. A bejáratnál ki volt rakva egy információs tábla pár hivatalos telefonszámmal arra az esetre, hogy ha bármilyen kérdésed van vagy információra lenne szükséged. Hát ezen már ne múljon a dolog, megpróbálom, vesztenivalónk nincs vele… Végre valaki, aki beszél angolul :) Itt azt a tájékoztatást kaptam (még meg is kérdezte, melyik országból jöttem), hogy búváriskola csak 3 hónapra adhat vízumot. Minta ezt már hallottam volna valahol…lehet, hogy bele kell törődnünk, hogy 3 hónap után, azaz január 3.-án lejár a legális itt-tartózkodásunk?

Teljesen kétségbeesve jöttünk el a bevándorlási hivatalból: van kb. egy hetünk, hogy kitaláljuk, mit tudunk csinálni. Ilyen ötletek jutottak eszünkbe, hogy felhívunk Samui-n egy ügyvédet, hogy jöjjön el velünk és derítse ki, mi a módja a hosszabbításnak. Csak valószínűleg ez egy vagyonba kerülne, és lehet, hogy tényleg nem lehet meghosszabbítani… Kénytelenek voltunk elfogadni, hogy hamarosan lejár a tanulói vízumunk, és másik irányban kell próbálkoznunk, hogy milyen módon tudunk Thaiföldön maradni hosszabb időre. Bár őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy ha Thaiföld ennyire nem akarja, hogy itt éljünk és költsünk egy rakás pénzt, (amiből a fél ország él) akkor összepakolunk és elmegyünk máshová, ahol szívesebben látnak minket… No de már berendezkedtünk itt egy új életre nem kis energiát belefektetve, csak nem fogjuk feladni???

Van pár lehetőség, csak sajnos egyik sem a legtökéletesebb megoldás:

1. ún. visa-run szárazföldön: 1 nap alatt megjárható buszos út a burmai határra, csak sajnos az a szabály, hogy ha szárazföldön lép be az ember az országba, akkor 15 napos tartózkodásra érvényes pecsétet adnak. Hát 15 nap az nem túl hosszú idő...
2. a repülős visa-run, azaz, ha repülővel érkezel az országba, 30 napos tartózkodást engedélyez. Hát ez sem túl sok, ráadásul elég költséges is...
3. van egy ún. business-vízum, azaz munkavállalói vízum, de ahhoz több idő kellene, hogy utánajárjunk, nem elég 1 hét. Viszont hosszabb távon lehet, hogy ez lesz a megoldás… Na, majd meglátjuk…

Végső elkeseredésünkben felhívtuk Gergőt a nyelviskolától, hogy tud-e segíteni. Ha nincs más megoldás, befizetjük a nyelviskola sokezer-bahtos díját, hogy még egy évet tudjunk maradni. Így teljesen felesleges volt a herce-hurca a búváriskolás tanulói vízummal, mert 90 napra turista vízumot is kaptunk volna…

Szerencsére pont Samuin volt az iskola egyik képviselője, így elmentünk hozzá, elmeséltük a történetünket. Szerinte az lehetett a baj, hogy valóban nagyon sok papírt kell benyújtani a hosszabbításhoz, a legtöbbet thai nyelven (nekünk egy ilyen sem volt…). Lehet, hogy meg lehet hosszabbítani a mi vízumunkat is, csak a módját nem tudjuk, és ennél többet már nem tudunk tenni, tényleg minden követ megmozdítottunk. Viszont ha ezen a nyelviskolán keresztül jutunk a vízumhoz, akkor egy évig semmi dolgunk nincs, még a szigetet sem kell elhagynunk, így rövid tanakodás után úgy határoztunk Atival, hogy befizetjük a tandíjat.

Kora délután végeztünk mindennel, és mivel még volt pár óránk a hajó indulásáig, gondoltuk, elmegyünk "shoppingolni" egyet :) Samui viszonylag nagy sziget, rengeteg turistával, nagyon sok letelepedett külföldivel, így itt gyakorlatilag mindent meg lehet találni. Betévedtünk egy Tescoba is (itt Lotusnak hívják).

Úgy bolyongtunk az óriási áruházban a sorok között, mint két kisgyerek, aki először lép ki a nagyvilágba. Annyira elszoktunk az ilyen dolgoktól, hogy csak ámultunk és bámultunk, mi mindent lehet itt kapni. Még Milka csokit is, amiről azt hittem, Thaiföldön nem is létezik, vagy például rózsaszín tojást Hello Kitty rajongóknak :D

Egy pillanatra irigykedtem is azokra, akik itt laknak, de aztán mikor kiléptünk az utcára, bele a dugóba a sok autó közé, akkor azonnal meggondoltam magam. Ez egy nyüzsgő turistahely, nem az családias kis nyugalom szigete, mint a mi Koh Taonk. Ahogy szárazföldre léptünk és belélegeztük a levegőt, ki is mondtunk: itthon vagyunk. És azonnal ránk is köszönt egy ismerős arc a búváriskolából. Ez a mi kis otthonunk :)

Kb. 3-4 hét, mire a nyelviskola beszerzi a szükséges papírokat, amiket postán fogunk majd megkapni, és azzal sajnos valamelyik szomszédos ország thai nagykövetségére kell elmennünk, ami minimum 3-4 napos kiruccanást jelent. Nem lenne nekem bajom ezzel a kiruccanással, sőt..., csak van itt nekünk egy Luciferünk, akit nem tudunk itt hagyni 3-4 napra. Mert tegnap, mikor Samuin voltunk csak egy napra (és Dóri volt olyan drága, hogy átment hozzánk kivinni őt egy sétára és enni adni neki), annyira szomorú volt, hogy nem jövünk haza, hogy hozzá sem nyúlt a vacsorájához egészen addig, míg haza nem érkeztünk. Mikor hazaérkeztünk, nagy örömujjongással fogadott minket és nagyjából 5 perc múlva be is falta a vacsoráját. Hát ilyen a mi hűséges kiskutyánk….

No és akkor még valahogy meg kell oldanunk arra a kis időre az itt tartózkodásunkat, míg meg tudjuk igényelni a tanulóvízumot: be kell neveznünk a burmai kiruccanásra, sőt lehet, hogy kétszer is, mert valószínűleg  15 nap alatt nem lesznek meg a papírjaink. De ez legalább viszonylag rövid túra, egyik nap éjszaka hajóra szállunk, reggel minibusszal elvisznek minket nagyjából 3 óra alatt a burmai határra, kilépünk majd visszalépünk, kapunk egy pecsétet 15 napra, és jövünk haza. Így délután 3 körül már itthon is leszünk.

Most ott tartunk, hogy épp várok egy papírra a búváriskolától (amit én írtam meg, nekik csak alá kell írni), hogy 3 hónap alatt befejezzük a búvártanfolyamot, mert enélkül nem tudja elkezdeni intézni a nyelviskola a papírjainkat. Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz semmi kifogása a thai minisztériumnak azzal, hogy újra tanulói vízumot igénylünk..

Hamarosan jelentkezem a fejleményekkel, szorítsatok nekünk, hogy minden simán menjen :)

És akkor ami az utolsó bejegyzés óta történt:

Kb. 1,5 hónap várakozás után végre le tudtunk ülni a Crystal managerével, mert szerettük volna megbeszélni vele, hogy Ati náluk szeretne szabadúszóként oktatni. Nagyon jó a csapat, profik az oktatók, jók a felszerelések, van medence, közel van a hajó, szóval a körülmények a lehető legtökéletesebbek az oktatáshoz és tanuláshoz egyaránt. És láss csodát, sikerült J Ati a Crystalnál fog oktatni, ugyanolyan jogokkal és feltételekkel, mint az alkalmazott oktatók. Szóval aki Thaiföldön tervezett búvárkodni, ne habozzon :D Egy világviszonylatban is elismert, és a sziget második legjobb iskolájánál sajátíthatjátok el tőle a búvárkodás csínját-bínját, professzionális körülmények között, személyre szabott oktatással magyar nyelven. Ez volt itt a reklám helye :D

Közben elhagyta a szigetet magyar barátunk, Janika is, miután sikeresen elvégezte az oktatói tanfolyamot. Hiányozni fog, nagyon megkedveltük őt, színt hozott az életünkbe humorával, történeteivel, jókedvével. Sajnos így fog ez menni itt Koh Taon: jönnek az emberek, barátságok születnek, majd pár nap, hónap múlva elmennek… Természetesen volt búcsúztató is, no de csak szolidan, hiszen másnap mindenkinek munka volt.

Múlt héten vendégül láttuk magyar barátainkat, Katát és Adriánt egy hétre, akik hasonló tervekkel érkeztek Thaiföldre, mint mi: ők Phuketen fognak új életet kezdeni, remélhetőleg megtalálják a számításaikat és szerencséjüket. Szorítunk nektek és kívánjuk a legjobbakat!

Elmentünk együtt a legszebb helyekre, ezekről majd külön készítek beszámolókat.

Rohamosan közeledik a karácsony, amiből itt persze nem sokat érzünk :) Nincs hó, nincs tél, nem szól az üzletek hangszóróiból a Jingle Bell, nem árasztották el ajándékot vásárló tömegek az üzleteket. Így legalább nem érezzük a meghitt, családi ünnep hiányát. Itt rendületlenül tart a nyár, mint ahogy egész évben, süt a nap, 30 fok van nappal, 25 fok éjjel, szóval az ünnepek érkezésének nem sok jele van, talán csak annyi, hogy a turisták kedvéért néhány étterem és üzlet karácsonyfát állított.

Nem terveztem külön bejegyzést az ünnepeknek, de közben felmentem a Facebookra és a levelezőre, és annyian kérdezték, hogy milyen lesz nálunk a karácsony és a szilveszter, hogy elhatároztam, külön bejegyzést szentelek az ünnepeknek :)

A drága családunk természetesen gondoskodott róla, hogy nálunk is ünnep legyen azért a karácsony: kaptunk a szülőktől egy-egy csomagot mindenféle finomsággal: szalámival, csokival, szaloncukorral. No de míg a csomag ideért, az megér egy misét. Illetve még csak az egyik csomag érkezett meg, a másikról csak remélni tudjuk, hogy megérkezik egyszer.

A Budapest-Bangkok távolság gördülékenyen ment, de hiába volt a számlára „sample” azaz minta írva, sajnos át kellett esnie a csomagunknak a vámvizsgálaton. Hát itt kezdődött a csomag kálváriája :) Először is naponta többször hívtak a csomagküldő cégtől, hogy mi van a csomagban. A szalámiról természetesen mélyen hallgattam, mert elvileg élelmiszert nem szabad behozni az országba… Aztán emailben is meg kellett erősítenem a csomag tartalmát, majd egyszer csak kaptunk egy telefont, hogy küldjük át emailben Ati (mert ő volt megnevezve címzettnek) útlevél másolatát. No, ekkor már kicsit elkezdtünk aggódni, vajon minek nekik a vámkezeléshez az útlevél. Már mindenféle szörnyűség megfordult a fejünkben, például hogy kiutasítanak minket az országból, míg végül kb. 1 hét után jött egy telefon, hogy megtörtént a vámkezelés, 2.000 bahtot, azaz 14.000 ft-ot kell kifizetni vám gyanánt. Hát, ez így akkor drága szalámi lesz, no de mostmár nincs mit tenni, csak nem hagyjuk veszni a csomagot... 2 nap múlva meg is jött a futár a csomaggal, és mit ad Isten, teljesen ép, bontatlan állapotban érkezett meg anélkül, hogy kibontották volna. Fogalmam sincs, mi alapján rótták ki a vámot…. A másik csomag még mindig Bangkokban van, december 5.-én adták fel Magyarországról. Úgy tűnik, karácsonyra már nem fog ideérni…

Ati ezalatt a változatosság kedvéért még mindig tanul, az ún. mester oktató tréninget csinálja, 2 hét múlva már csak „mester”-nek szabad majd szólítani :D Ez két dologból áll: egyrészt specialitásokat (pl. roncsmerülés, éjszakai merülés, stb) is oktathat majd, másrészt oktatók mellett kell dolgoznia egészen addig, míg 25 embernek kiadja a minősítő kártyát. Már túlnyomórészt ő oktat, a másik, gyakorlott oktató csak figyel és ha szükségesnek látja, besegít. Tegnap el is készült az első 6 OWD kártya, melyeken az oktató neve mellett ez szerepel: ATTILA TOTH :DDD

A kis családunk továbbra is jól van, a cicák nőnek, fejlődnek, híznak és nagyokat játszanak együtt. Lucifert végre meg tudtuk nyírni (mert nem lehet ám túl sűrűn…), megszabadítottuk vagy 1 kiló szőrtől, így most egészen felszabadultan rohangál, mikor sétálunk :) Nagyokat vadászik, már az egész területet, ahol naponta sétálunk, a sajátjának érzi, és őrzi :) Még fürdeni is elvittük nemrég, de erről a napról majd egy következő bejegyzésben írok.

A következő néhány bejegyzés nagyjából szöveg nélkül fog készülni többnyire képekkel. Együtt jártunk a magyar barátainkkal, Katával és Adriánnal néhány olyan helyen, amihez nem kell komment, a képek önmagukért beszélnek. Ez Koh Tao, a 23 nm-es kis sziget, amit 2 hónapja úgy hívhatunk: az otthonunk.

Ez a bejegyzés a Nang Yuan szigetcsoportól szól, mely párszáz méterre, 15 perces hajóútra nyugatra fekszik Koh Taotól. Ha volt már elképzelésetek arról, milyen lehet a paradicsom, azt hiszem, bátran állíthatjuk, hogy ez az :)

A három aprócska szigetet annyira sekély homoksáv köti össze, hogy át lehet járni köztük gyalogosan. Ha épp apály van, akkor bokáig ér a víz, ha pedig dagály, akkor nagyjából combközépig, mint ahogy a mi látogatásunk alkalmával is :)

A legjobb az egészben az, hogy bármikor át tudok ide ugrani feltöltődni egyet. Ahogy ülök a szikla tetején azzal a csodával a lábam alatt, mindig ez jut eszembe: köszönöm, Istenem, hogy eljuthattam ide, és megélhetem ezt a varázslatot. Tiszta szívből kívánom nektek, hogy egyszer az életben ti is megérezzétek!

Ati időközben sikeresen letette az oktatói vizsgát, mint ahogyan arról a facebook-osok néhány képről már értesülhettek. Elég kemény, 3 napos vizsga volt, az első nap az elméleti résszel, mely egy 110 kérdéses teszt volt. Délután egykor ment be a vizsgaterembe a 46 diák, Ati pedig az időt maximálisan kihasználva az utolsók között jött ki, míg mi odakint tűkön ülve vártuk. Ez volt a vizsga legfontosabb és legnehezebb része, emiatt kellett a legjobban izgulni. A gyakorlat már rutin, tehát ott nagy baj nem lehet :)

5 óra után pár perccel jött ki Ati a vizsgateremből, széles mosollyal az arcán. Na, ekkor már tudtam, hogy SIKERÜLT. Meglett a kéthetes hajnalokba nyúló tanulás eredménye :D

Azért még nem lehet hátradőlni, még két napig vizsga van... Este fel kell még készülni a másnapi prezentációra és a nyílt vízi gyakorlati vizsgára.

A második napon is remekül vette Ati az akadályokat, a prezentáció és a víz alatti feladatok is 4-es feletti eredményt értek :D Itt este már lecsúszott egy kis sör is, hiszen a nehezén már nagyjából túl voltak. Már csak a medencés vizsga másnap, és Ati elmondhatja magáról, amiről pár hónapja még álmodni sem mert: búvároktató lett :)

És eljött a nagy nap, 2012.12.13, ha minden jól megy (és miért ne menne), Atiból ma búvároktató lesz:D Reggel  azért még mindig nagy az izgalom, még itt is el lehet csúszni akár apróságokon is... Na de Ati természetesen nem csúszik el, simán veszi a medencés akadályokat is :D Igen fáradtan, de nagyon-nagyon felszabadultan hagyta el a medencét, talán élete egyik legnagyobb pillanata ez...

Délután 1 órakor egy ünnepélyes eredményhirdetés után adják át a PADI küldöttek az újdonsült "kollégáknak" az okleveleket. Egy mondat megragadott nagyon a vizsgabiztos beszédéből: "Kedves búvároktatók, nézzetek hátra magatok mögé, mit láttok ott? Válasz: az óceánt. A mai naptól ez lesz az irodátok :D"

Innentől nincs más hátra, csak a feszültség levezetése :) A csapat délután kettőkor kezdett egy bárban néhány kör helyi rummal. Már itt sem volt szomjas a társaság, hát még mi lesz este a hivatalos ünneplő bulin... Ráadásul Atinak kimaradt a divemastereknek kijáró snorkel teszt, még az is hátra van :) No de nem baj, egyszer van ilyen az életben, hogy búvároktató lesz valakiből ;)

A buli egy tengerparti nagyon hangulatos zenés-táncos szórakozóhelyen folytatódott.

Pár bemelegítő kör után jöhetett a felavatás: ki kellett ülniük a frissen végzetteknek és néhány feladatot teljesíteniük. Például 4 darab tárgyat a lehető leghamarabb időn belül beszerezni a jelen lévőktől: piros öngyújtót, fél pár papucsot, kulcstartót és egy fehérneműt egy ellenkező neműtől. Na, nekem sem kellett több, azonnal levarázsoltam magamról a melltartómat, nehogy Ati legyen az utolsó. Mert az utolsónak természetesen inni kell :) Eredményes volt az igyekezetem: Ati lett az első :D

Ezután speciális sznorkel tesztet találtak ki az újoncoknak: egy pohár meghatározhatatlan helyi alkoholt kellett a szájukba venni, 10 másodpercig a szájban tartani, majd 10 másodpercig a nyelv alatt tartani, ezután 10 másodpercig gargalizálni vele, végül lenyelni. A fiúk arcából ítélve volt már ennél kellemesebb élményük is :)

Ezután már az este kellemesebb része következett, zene, buli, tánc hajnalig.

Az utolsó élménybeszámolóm óta eltelt egy hét, azóta történt pár dolog, igyekszem a legérdekesebb történéseket megosztani veletek :)

A hét legjobb híre: megvettük az oldalkocsis motort :) Egy skót srácé volt, az oldalkocsi majdnem új, nemrég csináltatta a motorjára, de nem használta, így eladta nekünk igen kedvező áron :))) Juhéééjj, hamarosan mehetünk Luciferrel együtt fürdeni, kirándulni :) Még el kell vigyük szervizbe pár apróságot megcsináltatni rajta, de Atinak sajnos most erre nincs ideje. Na nem baj, ezt a pár napot már kihúzza Lucifer valahogy tenger nélkül ;) Viszont egy rövid útra kipróbáltuk az új járgányt, Dórit költöztettük át egy másik helyre. Ati vezetett, hát neki is marha furcsa volt, azt hiszem, lesz mit tanulnom :D

Múlt hétfőn szabadnap volt a tanfolyamon, náluk rendeztük be a tanulószobát, együtt tanult a teraszon a magyar csapat :) Nagyon sok az anyag, az új információ, így késő estig kemény tanulás folyt.

Estére elmentünk együtt négyesben a spanyol étterembe, hogy kipihenjük az egész napos tanulás fáradalmait :) A kaja kiváló: rákos saláta, olmós borda, grillezett tengeri herkentyűk és valami spanyol paradicsomos húsgombóc a menü.

A vacsora végén mintha kitalálta volna a spanyol szomszéd a gondolatunkat: rákérdezett, hogy ennénk-e desszertet. Naná, hogy ennénk, hiszen a thai éttermekben csak palacsintát lehet enni desszert gyanánt. De jó lenne egy kis somlói galuska, vagy egy tiramisu... Hozott is egy spanyol desszertet, hát az valami isteni volt :) Nem emlékszem a nevére, de valamilyen vaníliás krém volt, közte keksz, ilyen finom édességet nem ettünk legalább 2 hónapja :) Az biztos, hogy desszertért ide fogunk ezentúl járni :DDD

Kedden, azaz december 4.-én, amikor a szokásos napi bevásárlást intéztem, meglepetten tapasztaltam, hogy ki vannak pakolva mindenféle Mikulás kellékek az áruház elé. Nosza, mégiscsak eljut a Mikulás Thaiföldre is? ;)

Valóban járt nálunk a Mikulás, és hozott finom csokit is :) Ez itt igen nagy dolog, mert a csokit aranyárban lehet kapni: egy 100g-os tábla 500-700 ft körül mozog.

Akkor igen nagy a valószínűsége, hogy a Jézuska is jönni fog:) Lehet kapni műfenyőt, díszeket, girlandokat is, így arra gondoltunk Atival, hogy lehet, hogy lesz kis karácsonyfánk a hangulat kedvéért :)

Este David amerikai barátunk búcsúvacsorájára voltunk hivatalosak a sziget egyik legjobb éttermében, ami ráadásul 5 perc sétára van tőlünk :) Állítólag itt lehet kapni a sziget legjobb steak-jét, Ati le is tesztelte, valóban nagyon jól készítik. Mi képviseltük ahogy a barátaink mondanák, a "Hungarian Maffia Team"-et :) Mint utóbb kiderült, aznap volt Ati egyik spanyol barátjának a születésnapja is. Vagy húszan összegyűltünk, jó kis buli kerekedett az estéből. A vacsora végén a legnagyobb meglepetésemre tortát hozott elő az ünnepelt barátnője. Mit ne mondjak, tényleg nem hittem, hogy tortát s lehet kapni ezen a szigeten :) Kiderült, hogy egy francia kávézóból lehet tortát rendelni, és meg kell hagyni, nagyon-nagyon finom volt. Idáig is tudtuk, hogy a thaiok bármit elintéznek, nincs olyan, hogy lehetetlen, hát ez most újra beigazolódott :)

2012 december 5.-e nagy nap, hiszen ma van thaiok egyik legfontosabb ünnepe: a nagy becsben tartott királyuk ma ünnepli a 85. születésnapját. Természetesen munkaszüneti nap van ez alkalomból, és mindenfelé nagy dínom-dánom, ünneplés, tűzijáték.

Mivel egész közel van hozzánk a sziget ún. polgármesteri hivatala, este a teraszunkról csodálhattuk a tűzijátékot :)

A király születésnapját én is méltón ünnepeltem: elmentem egy thai masszázsra :) Már van egy bejáratott helyünk, ahol eddig mindösszesen egyszer voltunk Atival egy hagyományos thai masszázson :) Viszont annyira bevált a hely, és olyan kedvesek voltak a masszőr kislányok, hogy elhatároztuk, hogy hetente egyszer megajándékozzuk magunkat egy masszázzsal. Na, ez idáig szépen elmaradt, és Atinak most sincs nagyon ideje, én viszont lementem és kipróbáltam az ún. lábmasszázst, ami a múltkor a másik helyen nem igazán vált be... Én ugyanis az otthon megszokott reflexpontos masszázst vártam, és egész mást kaptam helyette. Ez a kislány viszont egész hasonlóan csinálta (kicsit súgtam neki azért, hogy mit szeretnék ;)). Lényeg a lényeg, hogy nagyon-nagyon jó volt a thai lábmasszázs, tényleg el kell jönni hetente. Ráadásul 1400 ft egy óra, tehát megfizethető :D

A monszun úgy tűnik, végleg elment, így vége a bezártságban töltött hétköznapoknak. Fel is lelkesedtem, hogy minek járok én el éttermekbe tonhalas szendvicsért és shake-ért, mikor magam is meg tudom csinálni :) Beszerezem egy mixert és mindenféle hozzávalót, azóta kiváló reggeliket készítek magamnak :) A shake-em jobb, mint bármelyik éttermi, ananászból, mangóból, banánból, mandarinból és lime-ból áll, egy kis kókusztejjel megbolondítva :)

Azért esténként eljárunk együtt Atival megvacsorázni, néha a megszokott helyünkre, néha pedig kipróbálunk egy-egy új helyet is. Egyik nap, mikor hazafelé tartottunk a búváriskolából, felfedeztünk egy kívülről igen egyszerűnek tűnő éttermet, viszont furcsa módon nagyon sokan voltak bent. Gondoltuk, kipróbáljuk :) Beültünk, épp az étlapot tanulmányoztuk, mikor a szomszédos asztalra egy nagyon gusztusos tálat hoztak ki. Hát akkor mi is pont egy ilyet kérünk :) Egy rántott csirkemell szerű ételt kaptunk, a csirkemell szeletekre vágva, mellé krumplipüré (na, ezzel sem találkoztunk még itt) és friss saláta. Mindez 80 bahtért, azaz kb. 560 ft-ért. Hát ez valami fenomenális volt, a panír is nagyon finom, nem tudom miből volt, de nagyon ízletes. Azóta minden nap ezt esszük :D Tegnap pedig igazán kirúgtunk a hámból, vettünk még mellé saslikot és egy desszertet, ami kókuszgolyónak tűnt. Na azért gondoltam ám, hogy nem egészen olyan lesz, mint az otthoni házi Raffaello, de azért próbáljuk ki, milyen egy házi thai desszert :) Háát, még Lucifernek és a cicáknak sem kellett :D No nem aj, legalább ezt is kipróbáltuk...

Holnap Ati életében nagy nap lesz: megkezdődik az oktatói vizsga, de nem ám csak úgy egyszerűen, három teljes napon át kell bizonyítania, hogy megérett arra, hogy búvároktató lehessen. Először elmélet mindenféle tesztekkel, majd gyakorlat medencében, végül nyílt vízben. Ha minden jól megy (és miért is ne menne :D), 2012 december 13.-án Atiból PADI búvároktató válik. Hajrá Ati :DDD

Remélem, a következő bejegyzés az ünneplésről fog szólni :)

Végül pár fotó a mindennapjainkból:

Itt Lucifer éppen észrevett egy gekkót a falon :)

2012 december 7-én, azaz ma pontosan két hónapja, hogy megérkeztünk Thaiföld eme parányi kis szigetére, Koh Taora, hogy egy új életet kezdjünk és szerencsét próbáljunk. 60 nap, ami kb. fél évnek tűnik, annyi minden eltelt az érkezésünk óta. Az út nagyon viszontagságos volt, de így két hónap távlatából már nem is annyira vészes. Mint tudjuk, az idő múlásával megszépülnek a dolgok...

Közben berendezkedtünk, otthonossá varázsoltuk a házikónkat, a teraszunkat és a kertünket, megismertük a sziget egy-egy szegletét (de még nagyon sok vár felfedezésre), megtaláltuk, mit hol lehet és érdemes megvásárolni, beszerezni. Vannak ismerős thai arcok (ez nagyon nagy szó, mert először mindenki tökéletesen egyformának tűnt :D), akik ránk mosolyognak és köszönnek az úton motorozás közben. Felismer és üdvözöl bennünket a sarki fűszeres, a vízes, a törzshelyeinken a felszolgálók, a motorszerelőnk, a masszőr kislány, és még sorolhatnám. Kezdünk beilleszkedni a thai mindennapokba. A kezdeti nehézségeken túl vagyunk, és meg kell hagyni, az első időszak nem volt könnyű. Hiszen hozzá kellett szoknunk, hogy a szeretteink 9000 km távolságra vannak, és mivel a nap túlnyomó részét (egyelőre sajnos) külön töltjük, nincs senki, akivel napközben megoszthatnánk örömünket, bánatunkat, élményeinket, gondolatainkat, csak esténként egymásnak, mikor általában mindketten kellőképpen fáradtak vagyunk. Viszont az internet és a Skype sokat segít abban, hogy kevésbé érezzük a családtagjaink és a barátaink hiányát. Nagyon sokat jelent, hogy szinte minden nap hallhatjuk és láthatjuk egymást, tudjuk, kivel mi történik otthon.

Lucifer is megszokta az új otthonát, szemmel láthatóan jól érzi magát. Egész jól kezeli az idegen állatokat és hangokat, séta közben már nagyokat vadászik, és állandóan a gekkókat lesi, várja, akár hosszú-hosszú percekig ülve azon a helyen, ahonnan a hangokat hallja, hogy játsszon velük egyet :) Örökbe fogadtunk az állatmenhelyről két kiscicát, Leot és Miot, akik szépen fejlődnek, nőnek, vadásznak, és rosszak, mint a kisördög :)

Ati időközben mentőbúvár, majd divemaster lett, néhány nap múlva pedig, ha minden jól megy, valóra válik régi vágya, búvároktató (méghozzá nem is akármilyen :)) válik belőle. De ő maximalista, nem áll meg itt, hanem elvégzi még a Master Scuba Diver tréninget is :) Ez alatt a 2 hónap alatt nagyon sok barátra és némi angol nyelvtudásra is szert tett :)

Hozzá kellett szoknunk az otthon megszokott komfort hiányához: például néha elmegy az áram, ilyenkor elemlámpával és mécsesekkel oldjuk meg a világítást, és ilyenkor természetesen meleg víz sincs. Nincs tévé, dvd lejátszó, nincs mozi, hogy elugorjunk megnézni egy filmet. Meg kellett szokjuk bizonyos állatok (pl. gekkók és varánuszok) jelenlétét, és néhány olyan hangot az éjszaka csendjében, amiről még most sem tudjuk, hogy milyen állat hallatja :)

Viszont ezek helyett örök nyár van, itt van egy ugrásra a tenger, és mosolygós emberek vesznek körül minket. Azt hiszem, így kibírható az esetenként előforduló áramszünet és a mozi hiánya :)

A két hónap tapasztalásai alapján összeállítottam egy mérleget a pozitív és negatív dolgokkal:

+:

- ami a legfontosabb: mindig meleg van, süt a nap, nem megy a hőmérséklet 25 fok alá

- 10 percnyi motorozásra van a tenger, bármikor le tudunk menni megmártózni benne

- nem kell a fűtésszámlán idegeskedni

- nincsenek reggelente várakozások a dugóban, sőt autók sem nagyon vannak, csak robogók

- nem idegesek az emberek, mindenki mosolyog

- heti 1x kell megtankolni a motorunkat 120 bahtért (=840 ft)

- nem kell főzni, mindennap étteremben eszünk (2 főre kb. 200 baht sörrel, üdítővel)

- megfizethető a thai masszázs, el is járunk heti egy alkalommal

- rengeteg féle isteni zöldség és gyümölcs kapható itt

- nincsenek hivatalok, bürokrácia, nem kell elmenni sehová ügyeket intézni

- jó a közbiztonság, simán a motorban felejtheted a kulcsod, tengerparton hagyhatod a táskádat, pénzedet, biztos lehetsz benne, hogy nem nyúl hozzá senki   

Ha Ati írná a blogot, még valószínűleg ezzel egészítené ki a listát :)

- mindenhol rá lehet gyújtani, nincsenek kiszorítva a dohányosok az éttermekből, bárokból, kocsmákból

- 1-2-3 sör után is fel lehet ülni a robogóra, nem kell rendőri ellenőrzéstől tartani

 Nagyon kell törnöm a fejemet, de csak két negatívum jut eszembe:

- eléggé messze vagytok, drága családom, szüleim, testvérem, keresztgyermekeim, barátaim, ex-kollégáim!     Gyertek kicsit közelebb :D

- a thaiok nem esznek csokit, pedig mi Atival nagyon-nagyon szeretjük a csokit :) Be kell érjük a banános-nutellás palacsintával és a különböző kekszekkel :)

Azért itt sem minden fenékig tejfel ám, itt is van szegénység, nélkülözés, de valahogy az emberek nem törődnek ezzel. A rozoga putrikban lakó emberek is mosolyognak, boldogok, hiszen van fedél a fejük felett, van mit enniük, kell ennél több?

Az érem egyik, illetve másik oldala:

Annyira hihetetlen, hogy bő egy évvel ezelőtt még egy hőn áhított, ám elérhetetlen álomnak tűnt csupán, hogy mi valaha ezen a csodás szigeten fogunk élni, hogy ezt nevezhetjük majd otthonunknak. Hogy elhagyjuk az utóbbi időben sajnos nagyon komorrá vált szülőföldünket, a stresszes, borúlátó embereket, a 10-12 munkával eltöltött hétköznapokat egy új, felhőtlenebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet reményében. Nagyon sok munka, utánajárás van mögötte, hogy meg tudtuk ezt valósítani, de azt kell, hogy mondjam, megérte. Köszönet mindenkinek, aki támogatott és biztatott minket ebben, hogy sikerülni fog. SIKERÜLT :D És azt kell, hogy mondjam, nagyon büszke vagyok magunkra, hogy volt annyi bátorságunk és kitartásunk, hogy belevágtunk és megvalósítottuk :)  

Végül mindenkit bíztatok, hogy ne adjátok fel, küzdjetek ti is az álmaitokért! Higgyétek el, ha nagyon akarjátok és tesztek is érte, előbb-utóbb sikerülni fog!

Múlthét szombat óta rendületlenül esik, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Igyekszem kihasználni ezeket a kisebb megszakításokat, hogy felüljek a motorra és kimozduljak egy kicsit, vagy elintézzem az apróbb teendőimet. Ezt a blogot például egy francia Cappucino nevű kávézóban írom, tonhalas melegszendvicset és forró csokit fogyasztva :) Igazi francia hangulat, mintha Párizsban lennék (a wifi jelszó természetesen mi más lenne, mint Paris :D), bagettek, péksütik, croissant-ok, a hangfalakból harmónikás zene szól, ki vannak rakva újságok és könyvek, amiket a vendég olvasgathat, míg itt tartózkodik. Az eső miatt teltház van, beültek az emberek kávézni, olvasni, netezni.

A tartós esőnek köszönhetően kb. 98%-os a páratartalom, az egy hete kiteregetett ruhák csurom vizesek, esélyük sincs, hogy megszáradjanak. Bentre sem tudok teregetni, mert ott sem szárad meg semmi, így legalább felhasználjuk a ruhakészleteinket :) Be vagyunk szorulva, a teraszra nem tudunk kiülni, mert sajnos nem fedett, de a konyha is nedves ugye, mivel nyitott, így marad a szoba...

Na ennyit a panaszkodásból, legalább hideg nincs :) Eddig esőért, felhőért esedeztem, hát az biztos, hogy most egy darabig nem fogok ilyesmit tenni :)

Ati ezalatt a tanteremben ül egész nap, szerencsés volt az időzítés :D Igen kemény ez az oktatói tanfolyam, reggel 8-tól este 6-ig megy a fejtágítás, egy ebédszünettel. Viszont kitett magáért a Crystal, minden nap megvendégeli a 22 fős tanulói csapatot egy elég színvonalas többfogásos ebéddel (gondolom, belefér a tanfolyam borsos árába ;) ). Estére még, hogy a szegény diák véletlenül se unatkozzon, házi feladat is jár: első nap egy 100 kérdéses teszt, utána egy prezentáció összeállítása, amit elő kell majd adni. Így megy ez esténként, jobb dolgunk híján tanulással múlatjuk az időt hajnalig :D

A csütörtöki napom elég eseménydúsan telt: először is menet közben, mikor épp tartottam valahová, megállt a motorom, elszakadt a gázbovden. Ati ugye nem elérhető, így egyedül kellett orvosolnom a helyzetet, kénytelen voltam eltolni a motort (közben 2 emelkedő nehezítette az utat :D) egy szerelőig. Meg tudják csinálni, de csak másnapra, így ki kellett kölcsönöznöm egy motort egy napra.

Bal oldalon a saját motorom, jobb oldalon a kölcsönzött. No komment :)

Mikor hazaértem, kitervelem, hogy nekiesek az előkertünknek, ugyanis olyan vacakul van (itt is :D) megtervezve, hogy erről az oldalról is befolyik a konyhába a víz, ha esik. Igen ám, de oda volt betonozva 2 zsalukő, ezt kellett valahogy eltüntetnem, hogy ne állja a víz útját.

Vehemens Timi szerszámot kerít, neki is ugrik gyorsan, dolgozik keményen, ás, kalapál a cél érdekében, mígnem sikerül egy ásóval az ott futó vízvezetéket, ami a szomszéd lakásba megy, szépen kettétörni :) Ez akkor nem volt annyira vicces, ömlött a csőből a konyhába a víz ezerrel... Az eső persze szakad, én pedig rohanok, hogy próbáljam elzárni a vizet. Találtam is itt a mellettünk levő 4lakásos tömbben három vízcsapot, mindet elzártam, ugye rohanok vissza, hogy még mindig folyik-e, hát sajnos igen :( Próbáltam én kideríteni a csövet követve, hogy merről indul, de annyi elágazás van benne, hogy esélytelen volt... Akkor futás a háztömb melletti esővíz gyűjtőhöz, hátha onnan kapjuk a vizet, ott volt vagy 10 csap, próbáltam azokat is elzárni, de meg sem bírtam mozdítani őket. A víz addig ömlött tovább, az eső szakadatlanul esett, én pedig rohangáltam fel-alá tanácstalanul, míg végső elkeseredésemben bekopogtam az egyik szomszédhoz segítségért. Nagyon rendes volt a srác, azonnal jött is, felmérte a terepet, de ő sem találta meg a vízcsapot. Így felpattant a motorjára, elment, hogy hozzon segítséget az esővíz gyűjtő cégtől, mert azt sikerült megállapítania, hogy onnan jön a vezeték :) Ez is valami... Pár perc múlva megjött egy thai pasassal, aki nézett, nézett, vakargatta az állát, megállapította, hogy tényleg eltörött a cső, és megígérte, hogy küld valakit, aki megjavítja. Hát nagyon bíztam benne, hogy a helyzet sürgőssége miatt nem thai ráéréssel fognak intézkedni :) Meg is érkezett a szerelő viszonylag hamar, ő képben volt, egyből el tudta zárni a vizet, és neki is esett, hogy orvosolja a bajt. Én persze mélyen hallgattam, hogy én törtem el, úgy csináltam, mit ha mit sem tudnék az egészről, azt füllentettem, hogy ártatlanul tettem-vettem otthon, míg egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ömlik a víz a konyhába :) Szerencsére nem firtatta a dolgot, pár perc alatt elkészült, én pedig pár óra alatt (ez volt a büntetésem valószínűleg :D) visszaállítottam a rendet a konyhában :) Jó kis lecke volt nekem, azt hiszem, ezeket a dolgokat inkább a férfiakra fogom bízni legközelebb...

Pénteken reggel napsütésre ébredtünk, ennyire boldog talán még sosem voltam egy kis napfénytől :) Gyorsan elkezdtem kihordani minden ruhát a teraszra, hogy végre megszáradjanak, ki tudja, mennyi ideig örvendeztet minket a nap a sugaraival. Hát jó volt a megérzés, délutánra újabb felhők érkeztek, de szerencsére elég volt ennyi idő, minden száraz, mehet vissza a szekrénybe :)

A napsütés örömére kimozdultam gyorsan, hogy megnézzem a tengert, hiszen már legalább egy hete nem láttam. Útközben leszakadt az ég, így nem volt hosszú a kirándulás...Fürdeni nem tudtam, de legalább madártávlatból végre láthattam a tengert :)

Aztán szombaton megint szikrázó napsütésre ébredtünk, így gondoltam, visszanézek arra a strandra, ahová tegnap nem sikerült lejutnom, hátha végre meg is tudok mártózni a tengerben :) Nem tudom, mi vár még itt rám ezen a csodás kis szigeten, de leesett az állam, mikor megpillantottam a partot. Ez a látvány fogadott:

Türkizkék víz, fehér homok, pálmafák, napsütés, kell ennél több? Hirtelen el is felejtettem az elmúlt komor hetet és minden bajomat, fürödtem, napoztam, feltöltődtem D-vitaminnal :D

Két hónapja vagyunk lassan itt, egy adag hajfestéket hoztam otthonról, de most újra eljött az ideje a hajfestésnek. Gondoltam, kipróbálok egy helyi festéket, csak ne kelljen már otthonról, 9000 km-ről ide küldetni :) Vettem is egy dobozzal, furcsa módon nagyon olcsó volt, mindössze 450 ft, pedig az efféle nyugati cuccok itt horror áron szoktak lenni. A dobozában semmi számomra olvasható szöveg, még szerencse, hogy a thaiok is arab számokat használnak, ebből próbálok meg valamit kiokoskodni :) No sebaj, kipróbáljuk, aztán ha egy ideig nem láttok rólam képeket, akkor a hajfestéket okoljátok :D

Vasárnap reggel megint szikrázó napsütés, lehet, hogy vége a monszunnak? Csak súgva kérdem, nehogy elkiabáljam magam :) Talán meghallották az égiek a fohászomat...

Ennek örömére elmegyek bevásárolni a megszokott kis sarki fűszeresemhez, és csinálok megint egy tejszínes-rákos spagettit :)

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: zöldség, gyümölcs, halak és mindenféle tengeri herkentyű, hentesáru, tartós élelmiszer, szóval mindent meg lehet venni egy helyen :) Úgy láttam, a helyiek is ide járnak bevásárolni.

Többen érdeklődtetek az állataink felől, köszönik szépen, mindenki jól van :)

Múlt csütörtökön kapott Ati újra szabadnapot, több mint egy héttel az előző szabadnap után, tehát átlagosan heti egy szabadnap jár ki neki :D Hiába, kemény meló ez a divemaster tanfolyam…

No de a szabadnapot sem lehet ám fürdéssel, napozással tölteni, tanulni kell, nincs mese. Már csak pár nap, és záróvizsga, aztán jövő kedden kezdődik az oktatói tanfolyam.

Dóri nagyon rendes, a szabadnapját feláldozza, hogy Atival tanuljon :)

Szünet gyanánt egy kis kövezés: a teraszról ömlik be a víz a konyhába, mikor elered az eső (ennyit a thai tervezésről :D), így egy kis akadályt csinálunk terméskőből. Az eredmény tökéletes lett, legalább nem úszik a konyha, mikor esik :)

Jutalmul a sok-sok munkáért, Ati egy régóta hőn áhított búvár komputerrel lepte meg magát, 2-3 napra megvan a játék az ’unalmas’ percekre :)

Pénteken megint útnak indultam, hogy felfedezzem a sziget egyik szegletét: egy szállodától indul egy kis ösvény, ez vezet el két öbölhöz.

Itt csak néhány fotó, komment nélkül:

Szombaton volt Atinak az utolsó gyakorlati feladata a DM tanfolyamból: AOWD tanfolyamot kell asszisztálni. Nagyon közeledik a 100. merülés, most a kilencven valahanyadiknál jár. A századik emlékezetes lesz: le kell vetkőznie merülés közben pucérra :DDD

Aztán már csak a záróvizsga, és jöhet a „snorkel teszt” :)

Már majdnem abban a tudatban voltam, hogy Thaiföldön nem ismerik az emberek a fagyit, mikor egyszer a búváriskola előtt ücsörögve dudálásra lettem figyelmes: egy  kis ’bagaméris’ kocsi dudált és fagyit árult :) Na, ezt feltétlenül meg kell kóstolni :D Én nagy naivan kérdezem tőle, hogy milyen ízek vannak, bár furcsa volt, hogy csak 1 tartály volt a kocsin. Valóban csak 1 féle fagyi volt, valami vaníliás-sztracsis féle, 3 gombóc 20 baht (140 ft), nem is drága :) Az első nyugati kaja, ami nem nyugati áron van :D Egy Algida jégkrém (ez itt nem a reklám helye :D) 80 bahttól kezdődik… Azt hiszem, törzsvendég leszek Bagamérinél :)

Na, eddig mindenkinek azt meséltem, hogy itt nem érezzük a karácsonyi várakozás és készülődés hiányát, mert semmi jel nem utal az ünnepek közeledtére, főleg az időjárás nem :) No, mikor valamelyik nap bevásárolni mentem, az alábbi látvány fogadott :D :

A thaiok buddhák, tehát ők nem ünnepelnek karácsonyt, a kereszténység szele mégiscsak elfújt ide a turisták kedvéért. Állítólag egyes helyeken még karácsonyfát is szoktak állítani :)

No, majd meglátjuk, hogy sikerül nekik Thaiföldre karácsonyi hangulatot varázsolni.

Az utolsó 3 nap elég eseménytelenül zajlott (legalábbis számomra), mert szinte megállás nélkül esik az eső. Hiába, végül csak megérkezett a monszun.

Tegnap, azaz 2012 november 25-én Ati divemaster lett. Azért nagy szó ez, mert az általános 6 hét helyett bő 4 hét alatt kellett teljesítenie nem kevés feladatot. A 4 hét alatt sok barátra és némi angol nyelvtudásra is szert tett :) Amikor meghallottam pár napja valakivel beszélni, csak pislogtam, milyen jól tud már kommunikálni: megérti a kérdéseket és még válaszolni is tud rájuk :) Szóval társalog :)

A közvetlen, nyílt, barátkozó természete által sok barátot is szerzett, már a fél búváriskola tudja, ki az az Attila, és nagy örömmel üdvözlik, mikor találkoznak vele. Szóval azt hiszem, jól beilleszkedett a csapatba :D Nem mellesleg divemaster-nek sem rossz, sőt kifejezetten ügyes, jól kezeli a tanulókat, a kollégákat, a helyzeteket. Azt hiszem, a sziget egyik legügyesebb oktatóját fogják avatni 2 hét múlva :D

Az utolsó feladat egy írásbeli teszt kitöltése volt. Mire a 100 feladat végére értek Dórival, kellemesen el is fáradtak, és az esőre hivatkozva majdnem le is beszéltük magukat a ma esti buliról.

De azért ha már Ati divemaster lett, csak kéne koccintani a nagy alkalomra! No, akkor elő a hűtőben található, nem túl gazdag alkoholválasztékot: 2 korty vodka még a moszkvai reptérről, egy nyitott, fél üveg pezsgő és pár üveg sör. No de ez a pár koccintás, meg mellé némi hazai kedvcsináló zene (pl. Induljon a banzáj :)) mégiscsak meghozta a kedvet a bulizásra.

Dóri ösztönzésére (köszi Dóri, kár lett volna kihagyni), miszerint mégis csak ma van a nagy nap, mit nekünk ez a kis eső, nem puttyadhatunk otthon, mikor Ati mesterbúvár lett, végül elhatároztuk, hogy elindulunk az éjszakába. Egy bárba készültünk, ahol 9-kor óriási ladyboy (azaz transzvesztita) show kezdődik. Röpke 10 percünk maradt a készülődésre, melyet egy gyors ruhacserével és egy kis sminkkel terveztem tölteni, de az áramszünet közbeszólt :) Nagy nehezem előkotortunk valami normális ruhát, a sminkre már nem jutott idő. Még szerencse, hiszen ahogy elindultunk, leszakadt az ég, de úgy rendesen :D Így mire odaértünk, csavarni lehetett a vizet minden egyes ruhadarabból, no de ez nem vette el a kedvünket, a 25 fokban gyorsan megszárad minden. Még velünk tartott Jani is, aki tegnap érkezett az oktatói tanfolyamra, együtt fogják csinálni Atival.

Egy-két gyors bemelegítő kör után vödörbe kértük a koktélt :)

Majd eljött az idő: it’s party time azaz the show must go on... A show kb. 10 fellépésből állt, mai és örökzöld slágereket adtak elő a fiúk (vagy lányok ?) ;), szenzációs jelmezekkel, sminkkel, hangulattal. Visított a közönség :D Volt Celine Dion, ABBA, Aqua:Barie Girl, meg még csomó minden, amire nem emlékszem :) Mi természetesen az első sorban tomboltunk, sőt még táncra is perdültünk (mint tudjuk, tud mulatni a magyar…), annyira jó bulit csináltak.

Aztán jött a meglepetés, amit szerencsére Dóri már ismert: a vendégek közül vártak vállalkozó kedvű fiúkat, hogy egy spontán show-val zárják a fergeteges estét. Mi már készültünk a dologra, toltuk a fiúkat előre, nehogy kimaradjanak a buliból :D Jani kissé ódzkodott, no de mi nem hagytuk, rendesen odalöktük őket a ladyboy-ok kezébe :) Ők hátravitték a vállalkozó kedvűeket a színfalak mögé, ahol mindenki kapott egy jelmezt. Addig kint a nézőtéren sötét volt, zene nélkül, a közönség őrjöngött :D Végül megszólalt a zene: I’m too sexy (Right said Fred-től). Megjelent kb. 6-8 fiú női parókában, borostás fejjel, szőrös felsőtesttel fürdőruha felsőben és kis flitteres shortocskában… Na, itt kész lett mindenki… Azt hiszem, a hangulat itt a tetőfokára hágott :D Ati természetesen nem szégyenlősködött, meg ugye a tánctudásával sincs gond, ő lett a táncparkett ördöge, úgy nyomta, mintha erre született volna :)

Mikor vége lett a show-nak, még táncoltunk egy keveset, de a közönség nagyja szétszóródott, így lassan lecsendesedett a party. No de mi annyira belejöttünk, csak nem megyünk haza éjfélkor ilyen feldobott hangulatban?

Akkor irány a tengerpart, csak találunk ott valami bulit. Még közben megálltunk egy percre bedobni egy szendvicset, hiszen ebéd óta nem ettünk semmit, a gyomrunk esedezett egy kis szilárd táplálékért :)

Aztán a Lotus bárban kötöttünk ki a tengerparton, ahol a szabad térben bulizott rengeteg fiatal, mit sem törődve az esővel. Alacsony szezon és monszun ellenére tömve volt a szórakozóhely. Hát mit ne mondjak, nagyon felemelő érzés volt november végén mezítláb táncolni a homokban a tengerparton. Természetesen jó magyar habitusunkkal gyorsan találtunk is társaságot, együtt múlattunk mindenféle nemzetiséggel az estét hajnalig.

Összességében nagyon jó kis este volt, végre kiengedtük a gőzt, hiszen ez volt az első alkalom, mióta megjöttünk, hogy elmentünk bulizni egyet. Azt gondolom, méltón ünnepeltük meg a nagy eseményt, Ati élete végéig emlékezni fog rá :)

Pénteken végre megjöttek a bútorok, ráadásul az áruház fel is hozta a lakásba ingyen. Nagy az öröm, végre kellemesen és főként kényelmesen ki tudunk ülni esténként a teraszra :) Bő egy hónapot vártunk erre….

Hogy még otthonosabb legyen, vásároltam még pár dolgot: párnákat a székekre, asztalterítőt, petróleumlámpat, és a legfontosabb: virágokat. Itt a közeli (és a szigeten egyetlen :D) kertészetben kiválasztottam 4 nagyobbacska növényt különböző színekben, és kialkudtam az összeset agyagcseréppel együtt 10.000 ft-ra :) Egész jó ár, szerintem…

Atit nagy izgalommal fogadtam este, hogy mit fog szólni hozzá, hát nagyon elégedett volt :D Azóta az időnk legnagyobb részét természetesen itt töltjük.

A cicák már 2 hete nálunk vannak, szépen fejlődnek, híznak, ügyesednek, eljött az idő, hogy elvigyem őket az első oltásukra. Kicsit tartottam tőle, hogy hogy fogják viselni… Mio egy picit nyávogott, Leo meg sem nyikkant, mintha misem történt volna… Az állatorvos azt mondta, valószínűleg kicsit levertek lesznek, esetleg be is lázasodhatnak. Hát ezek az ördögök, ahogy hazaértünk, ugyanúgy rohangásztak fel-alá, mint idáig, szemmel láthatólag kutya bajuk :) Stramm kiscicák :D

Közben ahogy egyre több időt töltünk itt, egyre több emberrel ismerkedünk meg, és kiderül, mennyire máshogy élnek a világ más tájain az emberek, mint amihez mi vagyunk szokva. Nálunk az egész éves hajtás után örülsz, ha kapsz 2 hét szabit, mert ugye ezt sem teheti meg mindenki, és persze még inkább örülsz, ha össze tudtál kuporgatni annyi pénzt az egész év alatt, hogy legalább a Balatonra, ne adj Isten a horvát tengerpartra eljuss. Hát nyugaton ez nem így megy… Például egy fiatal holland pár most diplomázott, ennek örömére meglepték magukat egy 3 hónapos dél-kelet ázsiai körúttal... Nálunk ha egy egyetemista végez, valószínűleg azonnal elindul állásnézőbe, hogy a diákhiteleit vissza tudja fizetni… Aztán egy angol pár, akik kiruccantak a mesterbúvár tanfolyamot elvégezni, miután pár hónap után elfogyott a pénzük, hazaugranak 2 hónapra Angliába, keresnek valami alkalmi munkát, majd abból visszajönnek, és elvégzik az oktatói tanfolyamot (ami mellesleg több százezer forintos nagyságrend). Hát kérem szépen, így megy ez nyugaton…

Ati közben halad rendületlenül előre, hogy mesterbúvár legyen. Nagyjából az alábbi akadályokon kell túljutnia, hogy sikeresen elvégezze a tanfolyamot (a teljesség igénye nélkül): két igen vaskos könyv anyaga, ebből vizsga, 24 feladat (pl, mellény le- és visszavétel víz alatt, meg ehhez hasonlók) bemutatása egy oktatócsoport előtt a medencében, asszisztálás három OWD, kettő AOWD és egy mentőbúvár tanfolyamon, részvétel reduktorszerelésben, ún. ECO pontok gyűjtése (pl. szemétszedés a parton és a vízben).

Még 5 napja van, hogy végezzen, mert egy hét múlva kezdődik az oktatói tanfolyam. Állítólag nagyon tehetséges, és jól kezeli a tanulókat, szóval mindenkinek meleg szívvel ajánlom, aki meg akar tanulni búvárkodni :) Természetesen én leszek az első tanulója :D

Hétfő este a búváriskola által szervezett filmvetítéssel egybekötött vacsorára voltunk hivatalosak. Jó drágán adták a vacsorát, ugyanis jótékony célra, a sziget tisztán tartására fordítják a befolyt összeg egy részét. Természetesen mi is hozzájárultunk ehhez a nemes célhoz, a vacsora pedig nagyon finom volt és óriási, így másnapra is megvolt az ebédünk :)

Egyébként a búváriskola különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, mára például a divemaster tanulóknak együttesen szerveztek programot: délelőtt a tengerparton kell szemetet szedniük, délután pedig kihajóznak, és a tengerből kell kihalászni a kedves turisták elhagyott szemetét :)

Időközben beköszöntött a monszun is: ez azt jelenti, hogy az utóbbi néhány napban elég sokat esik az eső, aminek a helyiek felettébb örülnek (meg persze a növények is :D). Van olyan nap, hogy csak egyszer ered el az eső, de akkor úgy rendesen, mintha dézsából öntenék, de tegnap például többször is rákezdett. A hőmérséklet idáig 25 fok alá még nem ereszkedett, de mi annyira el vagyunk szokva ettől a hűvöstől :D, hogy tegnap este már hosszú ujjút kellett húzzunk (mióta itt vagyunk, először). Az egyetlen hátránya ennek az esőzésnek amellett, hogy olyankor kicsit beszorul az ember, hogy a kiterített ruhák állandóan csurom vizesek, és a teraszt naponta többször helyre kell pofozni, hogy ki tudjunk ülni. No de azért nem panaszkodunk, marhára élvezzük, hogy nem kell fűteni, és nem vacogunk esténként a munkából a hideg lakásba hazaérve, amíg a hőmérő higanyszála felkúszik 21 fokra :)

Az életünk lassan már egy megszokott kerékvágásban folyik. Én aszerint szervezem a programomat, hogy Atinak mikor van elfoglaltsága. Amíg ő tanul, én elintézem a bevásárlást, a blogírást, tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, leugrom fürdeni egyet, elviszem Lucifert sétálni. Az ebédet vagy a vacsorát együtt töltjük, attól függően, hogy mikor van rá lehetőségünk :)

Hétfőn Ati csak délre megy, viszont reggel szakadó esőre ébredtünk, így lustálkodtunk 10-ig. Talán még nem is volt ilyen, mióta megjöttünk, majdnem minden nap 6-kor kellett kelni. Ati most a haladó (AOWD) csoport mellett segédkezik, aztán este éjszakai merülésre megy, így kb. 8 fele fog hazaérni. Mivel itt most télen (:D) ½ 7-kor sötétedik, így viszonylag korán el tud indulni az éjszakai hajó.

Én míg az egyik szokásos motoros utamat jártam, egy út szélén legelő igen nagy termetű kutyára lettem figyelmes. Ekkora kutya, ráadásul füvet eszik?!? A motorok pedig egyáltalán nem zavarják, nekünk kell kikerülni őt, hogy tovább tudjunk haladni :) Mikor odaértem, természetesen megálltam megnézni, hát egy jó nagy darab kecske volt :D Láttam itt már mindenféle állatot, de kecskét még nem :)

Kedden Atinak csak délelőtt volt dolga, így a délutánt végre együtt tudtuk tölteni :)

Együtt megebédeltünk, aztán elindultunk bútornézésre, lesz végre szépen berendezett teraszunk, és meg tudjuk hívni a barátainkat egy jó kis csirkepörköltre :)

Ki is választottunk mindent, egyebek között négy széket és két asztalt, no de ezen a kis szigeten ez már nagykereskedelmi mennyiségnek számít, így várni kell két napot, míg meghozzák a bútorokat. Semmi gond, a várakozásba már belejöttünk a bő egy hónap alatt :D

El sem hiszem, szerdára Ati szabadnapot kapott. Hurrááá !!!!

A délelőttöt National Geografic programmal töltöttük, ugyanis érdekességekre lettünk figyelmesek a reggeli kávézás közben. Egyrészt vagy 4-5 mókus ugrándozott a  teraszunk mellett lévő fákon, ilyen közel még nem nagyon láttuk őket, elő is vettük a Nikont gyorsan :)

Aztán amikor elindulunk, azt látjuk, hogy Lucifer baromira figyel valamit a lépcső mellett. Odamentünk, hát egy jó méteres varánusz figyelt a bokorból. No, akkor futás vissza a gépért, mert láttunk már ugyan varánuszt, de fotót még nem sikerült csinálni róla. Ez egy elég nyugodt példány lehetett, jó 5-10 percig meg sem mozdult, így végre lettek varánuszos fényképeink :) Nem tudom, mit eszik a drága, de remélem, a cicáink nincsenek veszélyben tőle :D

11-re thai masszázsra voltunk hivatalosak, első alkalommal, mióta itt vagyunk. Nem semmi, hogy otthon 7000 ft-tól kezdődik egy thai masszázs, itt pedig 1400 ft-ot kell fizetni egy óráért. Marha ügyes volt a két kiscsaj, ránézésre meg nem mondtuk volna, hogy így meg tudják gyömöszölni az embert :) El is határoztuk, hogy egy héten legalább egyszer el fogunk jönni hozzájuk.

Vacsorára pedig végre meglátogattuk az argentin szomszédjaink Bizarro nevű éttermét, már kb. 2 hete terveztük. Azt kell, hogy mondjam, hogy jó-jó ez a thai konyha, de azért ez a spanyol étterem baromira ütős volt. Egyrészt nagyon igényesen van megcsinálva az egész étterem, hangulatos világítással, profi (mellesleg burmai) személyzettel, a kaja pedig egyenesen fenomenális :D Ennek örömére itt is elhatároztuk, hogy havonta egyszer eljövünk ide vacsorázni :)

Tegnap hosszabb beszélgetésbe elegyedtünk egy osztrák párral, akik az OWD tanfolyamot csinálták Ati segédkezésével. Kiderült, hogy egy éves világkörüli úton vannak. A lány diák, a fiú a közszférában dolgozik. Nem semmi, hogy egy osztrák fiatal ilyet meg tud engedni magának: egy diák fizetés nélkül, egy dolgozó pedig egy év (fizetés nélküli) szabival. Már voltak Kínában, Nepálban, Indiában, Kambodzsában, Vietnámban, innen pedig még Malajzia, Bali, Szingapúr, Ausztrália, Tahiti és Dél-Amerika a cél. Szép kis kirándulás huszonegynéhány évesen :) Bárcsak egyszer mi is ott tartanánk, hogy egy magyar fiatal pár ezt megengedhetné magának… Ők is vezetnek blogot az élményeikről, Atit is említik benne :D Akit érdekel: http://piupulito.wordpress.com/

Végül pár életkép a mi kis családunkról, a négylábú kedvenceink - akikről ezúttal nem esett szó - továbbra is jól vannak :)

Itt Leo egy a szárítókötélen lógó (mellesleg igen drága, Crystal dive feliratos :D) pólót sajátított ki magának alvóalkalmatosság gyanánt, Mio pedig a fotelünket :)

Csütörtökön Ati egész nap elfoglalt volt, egy ideje már így megy ez sajnos... Bele kell húzzon, mert november 27.-én kezdődik az oktatói tanfolyam, addig el kell végeznie a divemaster kurzust. Délelőtt medencében vizsgázik, délután OWDsekkel merül. Nagyon szuperül veszi az akadályokat, mindenhonnan azt hallom, hogy nagyon ügyes :)

Én elhatároztam, hogy ma elviszem Lucifert fürdeni, mert 3 hete nem látott vizet, pedig otthon szinte mindennap mentünk a Dunára fürdeni, ráadásul itt rohadt melege is van.

Délelőtt elintéztem még egy kisebb bevásárlást, aztán felkerekedtem taxi-nézőbe, mert még 1x nem mertem bevállalni gyalog. Amióta voltak a balhék a szomszéd kutyákkal, azóta kicsit óvatosabb lettem… A közelünkben van a ballonos vizes cég, ott mindig több oldalkocsis motort látok, azzal hordják szét a szigetre a vizet. Gondoltam, megkérdezem őket, nem vállalnának-e fuvarozást :) Rendesek voltak, elvállalták, ráadásul viszonylag kedvező áron :D Nosza, akkor Lucifert az oldalkocsiba be, és irány a tenger! Egész jól ment az út, azon morfondíroztam, nekem is kellene egy ilyen motor, akkor el tudnánk menni Luciferrel gyakrabban kirándulni és fürdeni :)

Nagyot fürödtünk, este 6-ig lent voltunk, már sötétedett, mikor visszaértünk. Ez egy jó kis nap volt :)

Még egy másik megoldás is eszembe jutott Lucifer szállítására: itt lazán felültetik az emberek a kutyájukat a robogóra, a csúcs az volt, mikor egy pasi és egy nő 3 kutyát vittek magukkal motoron :)

Ez a kép nem itt készült, nálunk kabátos embereket nem igazán lehet látni :)

El is meséltem Atinak az ötletet, gyorsan ki is mentünk a robogóhoz kipróbálni, hogy áll Lucifer a témához :) Hát nem mondanám, hogy komfortosan érezte magát a motoron :) Azt hiszem, ezt a verziót elvetjük, a 45 kilójával nem tűnik túl biztonságosnak a közös motorozás :) Akkor marad az oldalkocsis verzió, megpróbálunk majd keríteni egyet...

Pénteken Ati megint egész nap odavan, nekem pedig pocsékul indult a napom: el akartam menni vásárolni, hát nem indult be a motorom... Aztán mikor megyek vissza a lakásba, látom, hogy Mio szőrén szálán eltűnt, hiába hívogatom, nem jön... Na, erre kiborult nálam a bili, egyedül vagyok egész nap, mindent nekem kell elintézni, ez a vacak motor sem megy :( Felhívtam Atit, hogy ebédszünetben jöjjön haza, hogy legalább a motort beüzemeljük, ne kelljen egész nap otthon kuksolnom. Meg ebédeljünk egyet együtt, had legyek már egy kicsit társaságban én is. Nem tudtam, hogy van berugókar a motoromon, Ati egy szempillantás alatt beindította. Milyen jó, hogy vannak férfiak :D Közben Mio is meglett, úgyhogy megnyugodtak a kedélyek :)

Így délután már ki tudtam mozdulni, ennek örömére leugrottam fürdeni egyet :)

Utána a szokásos kutyasétáltatás, majd estére lementünk Atival a búváriskolához videóvetítésre. Itt az a szokás, hogy minden OWD tanfolyamról csinálnak egy jópofa videó összeállítást, amit aztán jó pénzért meg tudnak venni a tanulók, ezt mutatják be a búváriskola bárjában mindig, mikor egy OWD-s csapatnak sikerült a vizsga. Számunkra különösen érdekes volt a vetítés, hiszen Ati asszisztálta végig a tanfolyamot :)

Szombat délelőtt felkerekedtem, hogy a sziget számomra még ismeretlen csücskeit felfedezzem. Csudaszép helyeken jártam :)

Útba ejtettem egy szállodát (és búvárbázis egyben), ahová recepcióst keresnek, ráadásul német a tulajdonos :) Szóval talán nem rosszak az esélyeim, no, majd meglátjuk...

Utána otthon összerittyentettem egy hazai húslevest, ezzel vártam haza Atit a fárasztó nap után.

Vasárnap jó kis nap volt: az egész délelőtt levélírással telt, annyi emailt kaptam az otthoniaktól :) Örülök ám, ha írtok, mert ti mindent tudtok rólunk, mi viszont nem hallunk felőletek semmit... Szóval szeretettel várom az emaileiteket, írjatok! :)

Az ebédet az egyik törzshelyünkön töltöttem, majd délután jó hírt kaptunk: mivel ilyen sokáig nem érkezett meg az asztal és a székek, felajánlotta a tulaj, hogy vegyük meg és kifizeti. Nosza, nekem sem kellett több, azonnal elindultam asztalnézőbe :) Végigjártam az egész szigetet, de csak az a két bútorbolt van, ahol már korábban is jártam, nem túl nagy választékkal. Egyik sem győzött meg túlságosan, inkább megvárom Atit, majd együtt kiválasztjuk..

Ati ma is jó későn ért haza, ráadásul a palack cipeléstől teljesen beállt az egész háta. Igazából egy jó kis thai masszázs sokat segített volna rajta, de már ahhoz sem volt szegénynek ereje... Így én vállaltam a masszőr szerepét, majd kedden, mikor csak délelőtt lesz elfoglalt, elmegyünk együtt :)

Szerdára pedig szabadnapot kapott, hurráááá :D Végre együtt tudunk tölteni egy teljes napot!

Vasárnap délelőtt Ati OWD tanfolyamon asszisztál, kb. 3-ig lesz oda. Az OWD az Open Water Diver rövidítése, ez az első lépés a búvárkodás felé, a kezdő tanfolyam. Végre élesben nyomhatja Ati, ő az oktató segédje a tanfolyam alatt :)

Én a szokásos délelőtti teendőimet töltöm: blogot írok, tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, stb. A kiscicák egyre otthonosabban érzik magukat, már jókat játszanak együtt, fogócskáznak, vadásznak, felfedezik a területüket :)

Dél körül arra lettem figyelmes, hogy megint nálunk ólálkodnak a szomszéd kutyák. Sajnos a kapcsolat már nem túl baráti, volt egy komolyabb balhé, és úgy tűnik, egyik kutya sem felejtett. Így nincs nagy barátság, ezért nem is örülök a látogatásuknak. Elegem lett a várakozásból - ugyanis 2 hete várunk a ház tulajának válaszára egy emailünkre, amiben három dologhoz kértük a segítségét: hogy csináltathatunk-e normális kerítést, hogy mikor érkeznek meg a bútorok, legfőképp az asztal és a székek, és hogy van-e vezetékes internet a házban. Úgy döntöttem, nem várok rá tovább:  felkerekedtem kerítés ügyben :D Elmentem a barkácsboltba, vettem dróthálót és drótot, gondoltam, valamit kihozok belőle. Otthon vannak mindenféle cölöpök, rudak, csövek, majd csak összeáll valahogy a kerítés :D Szereztem pár szanaszét kallódó  műanyag csövet, amik amúgy a vízelvezetésre szolgálnak, ezeket ütöttem le a földbe kalapáccsal, és ezekhez próbáltam odadrótózni a kerítést. Hááát, igen kókler megoldás lett belőle, össze-vissza dülöngélt a kerítés, nem valószínű, hogy akár csak egy ölebet is visszatartott volna a betolakodástól :) Ati mikor hazaért, nézett és csóválta a fejét :D Végül elküldött vasbeton rúdért, az azért valamivel stabilabb, mint a műanyag csövek. Kb. egy óra alatt sikerült megcsinálnunk, szuper lett, még egy kapu is lett rajta :D Talán nem is átmeneti megoldás lett, jó lesz ez hosszú távra is. Végre nyugodtan tudunk aludni :)

Hétfőn Ati egész nap nem volt otthon, a kezdő búvárokkal kellett asszisztálnia, csak este 6 körül ért haza. Délelőtt még kicsit alakítgattam a kerítésen, aztán egy kisebb takarítás közben valami furcsa fehér golyókra lettem figyelmes a falon. Megkocogtattam seprűvel, hát, nem fogjátok elhinni: tojások voltak. Ahogy nagyobbat odacsaptam, ketté is is tört mind a kettő, folyt le a fehérje és a sárgája a falon. Még jó, hogy nem valami kis élőlény figyelt benne :) Gyorsan felmentem a google-ra, hogy mi a fene lehet, a böngészés alapján valószínűleg gekkótojások... Na, szuper, lefészkelt nálunk valami gekkó. Akkor minden bútort kihúzni, körül kell nézni, van-e esetleg a lakásban betolakodó. Mindent alaposan átnéztem, sehol semmi, remélhetőleg még a korábban kitoloncolt gekkó tojásai lehettek...

Délután elindultam székeket venni, mert arra sem várunk tovább. Veszek legalább kettőt, aztán ha valami véletlen folytán mégiscsak megkapjuk később, akkor legfeljebb lesz 6 darab. Nem mondom, hogy egyszerű egy robogóval két viszonylag nagyobbacska műanyag széket elhozni :D Az eladók rendesek voltak, nagyjából odakötözték a robogóhoz, én pedig kb. 10 km/óra sebességgel hoztam őket haza. Végre, nagy a boldogság, ki tudunk ülni a teraszra, nem kell azokon a nyavalyás sámlikon görnyednünk. Az asztalt én fabrikáltam egy szintén itt talált betonlapból, átmenetileg jó lesz...

A nagy örömben mécseseket, gyertyákat készítettem ki, így vártam Atit. Na nem kajával, mert azt ő hozta, csak a hellyel :) Ő is nagyon boldog volt az ülőalkalmatosságtól, egyből fel is avattuk. Viszonylag gyorsan kellett megvacsoráznunk, mert estére ún. snorkel partyra voltunk hivatalosak. Ati két merülőtársa elvégezte a divemaster tanfolyamot, az a szokás itt, hogy az egész csapat megünnepli ezt a nagy eseményt. Valóban az, mert 6 hét kemény munka áll mögötte... Először bemelegítésként tesztkérdésekre kell válaszolni, egyrészt búvárkodással kapcsolatos kérdésekre, másrészt mindenféle ökörségre :D Utána különböző feladatok jönnek, pl. egy ellenkező nemű résztvevőtől kell beszerezni elég extrém tárgyakat, többek között egy fehérneműt. Természetesen minden kérdés, feladat után inni kell, ha jól válaszoltál, akkor azért, ha pedig rosszul, akkor azért :D Végül a nagy próba jön, a snorkel teszt: a légzőcsövön keresztül kell meginni kb. egy liter alkoholt úgy, hogy nehezítésnek maszk van a delikvensen, tehát levegőt nem tud venni sehol, csak miután kiitta az összes folyadékot :)

Atira is ilyn beavatás vár, valamikor november végén fogja elvégezni a divemaster tanfolyamot :)

Kedden Ati csak délelőtt merült, így ebédre haza is ért. A kaját általában ő hozza, mert egyrészt nagyon olcsó, nem érdemes vacakolni vele, másrészt olyan meleg van napközben, hogy főzni van kedve az embernek legkevésbé. Ebéd után Ati ejtőzött egyet, én pedig végre elmentem fürdeni egyet, meg csavarogtam kicsit, nosztalgiából elmentem a tavalyi helyünkre :)

Az utolsó kép egy buddha szentélyben készült, elég sok helyen lehet itt ilyennel találkozni. Annyira jól esett a fürdés és a csavargás, hogy megfogadtam, minden nap meg kell ismételnem, bármilyen egyéb fontos teendőim is lesznek :)

Mikor visszaértem, elmentünk Atival napernyőt venni, hogy napközben is ki tudjak ülni a teraszra. Nem volt egyszerű egy 3 méteres napernyőt motorral hazahozni, bár lassan már akár költöztetést is tudunk vállalni, annyira profik leszünk a nagyobb tárgyak fuvarozásában :) Valamiért itt napernyő tartót nem lehet kapni, biztosan úgy gondolják, csak a homokban lehet rá szükség, így megint a kreativitásunkra volt szükség :) Egy 20literes vizes ballont teletöltöttünk sóderral, abba szúrtuk bele a napernyőt. Tökéletes lett a végeredmény :D

A szerda reggelünk megint izgalommal kezdődött, lassan minden napra kijut egy... A szokásos reggeli kávészürcsölés közben a cicák természetesen kint vannak; mikor itthon vagyunk, mindig kiengedjük őket. Hát a kis ördögök felfedeztek egy fát a terasz mellett, arra próbálgattak ráugrani a teraszról. Persze én majd szívinfarktust kaptam, próbáltam őket onnan elhessegetni, majd léceket akartam odahordani, hogy ne tudjanak leesni, de Ati ellenezte, mondván, csak így fogják megtanulni, hogy meddig szabad elmenni. Na, meg is lett az eredmény: Mio leesett a teraszról. Nem a legmeredekebb helyre szerencsére, hanem arra az oldalra, ahol kb. 6 méter mélyen van a talaj alattunk. Hívogattuk, semmi... füleltünk, hogy hátha halljuk a lépteit, semmi... Teljesen sokkot kaptam, gondoltam, nincs mese, le kell másszunk oda, ahova lenézni is alig merek, mert kb. térig ér ott az avar, és onnan szoktunk mindenféle állatzörejt hallani (pl. a varánuszt is ott láttuk). De hát nincs mit tenni, csak nem hagyhatjuk a 2 hónapos kiscicát odalent. Míg nekikészülődtünk a mentőakciónak, valami neszt hallottunk odalentről... Odarohanunk, és mit látunk: hála Istennek a kis Mio ballag felfelé :D Jól megijedt a kis bolond, reméljük, megtanulta a leckét. Biztos, ami biztos, én inkább nem engedem ki többet a cicákat a teraszra, míg kicsit okosabbak nem lesznek. Mindig odateszek egy nagy kartonlapot a terasz elé, így sokkal nyugodtabb vagyok, nem kell mindig rajtuk tartanom a szememet.

Ma Ati egész nap odalesz, még mindig az OWD tanfolyamon segédkezik. Én pedig betartom az ígéretemet, ma is lemegyek fürdeni, ide :D

Hát már ezért a látványért megérte idejönni :)

Hazafele útba ejtek egy bevásárlást is, palacsinta a terv, thai változatban :) Itt nem folyékony a palacsintatészta, hanem galacsinokat gyúrnak belőle, majd ezt megnyújtják, ráhelyezik egy nagy vaslapra, és úgy sütik meg. A legkedveltebb a banános-nutellás verzió, ami úgy készül, hogy amíg az egyik oldala sül, addig beleaprítják a banánt, összehajtogatják, így fordítják át a másik oldalára. Ha ez is megsült, felszeletelik, ráöntenek nutellát, beleszúrnak egy fogpiszkálót, és lehet is falatozni.

Nagyon finom desszert, és mivel minden hozzávaló könnyen beszerezhető, gondoltam, megpróbálom :) A google-ból kerestem receptet, de őszintén szólva nem lett az igazi: nem sikerült vékonyra kinyújtani, mert szakadt a tészta nagyon, így elég vastagra sikeredett, de azért meg lehetett enni :D

Csütörtökön délelőtt megint egy kicsit kertet rendezgettem, míg Ati búvárkodott. Elég rendesen esett, így délelőtt nem tudtam kimozdulni otthonról. Aztán amikor alábbhagyott, elindultam egy nagyobb bevásárlóútra, mert elég sok minden elfogyott otthonról. Már nagyjából tudom, hogy mit hol érdemes venni, így kb. 4-5 helyre kellett mennem. Még szerencse, hogy nincsenek nagy távolságok, a két legtávolabbi hely között maximum 3 km a távolság. Jó, hogy van esőkabátom, csak kár, hogy a szekrényben figyel ;) Mikor kijöttem az első áruházból, elkezdett szakadni az eső. Így kicsit várakozásra kényszerültem :)

Aztán mikor visszaértem, elvittem Lucifert a szokásos sétára. Képzeljétek, két varánuszt is láttam :) Az egyik ahogy sétáltunk az úton lefelé, egy rozoga faviskó előtti teraszon volt, kb. 3 méterre az úttól. Amikor fütyültem Lucifernek, valószínűleg megijedhetett, mert beszaladt az avarba. A másikat akkor láttam, mikor visszafele jöttünk. Az út másik oldalán, épp az út szélén volt, amikor észrevettük. Persze a lépteinkre azonnal berohant a bozótba, Lucifer meg ezerrel utána :D Alig bírtam visszacsalni, annyira nekilendült. Úgy látszik, nem nagyon ijedt meg tőle. Mindkettő hasonló méretű lehetett, olyan 80 centi hosszúak.

Délután Ati nagy boldogan jött haza  a búvárkodásból: óriási ötlete támadt. Fogadjunk örökbe az állatmenhelyről egy kiscicát, hogy a kertünk rágcsálóit elkapják. Ugyanis esténként, mikor azok megérzik a kutyakaja illatát, rendszeresen előkerülnek. Nem jönnek le a konyháig, de az előkertben halljuk a motoszkálásukat, amitől nem  vagyunk túl boldogok :)

Nem sokáig kellett győzködjön (bár sosem volt cicám :D), le is mentünk rögtön az állatklinikára, hogy szóljunk, ha születnek esetleg kiscicák, egyet szívesen örökbe fogadnánk. Mikor odaérkeztünk, láttuk a macskákat a ketrecekben, de kiscicát egyet sem láttunk. Megkérdeztük a gondozót, hogy vannak-e kiscicák, mire nagy örömmel azt válaszolta: ajaj, nagyon sok. Átvezetett minket egy másik helyiségbe, ahol tényleg volt vagy 8-10 kiscica :) A legtöbb olyan 3-4 hónapos lehetett, és volt egy mini testvérpár, egy kisfiú és egy kislány, akik 2 hónaposak voltak. Nézegettük őket, próbáltuk kiválasztani, hogy vajon melyik legyen a miénk, Atinak a kislány (hát persze, a fiatal kiscsaj, mi más :D) tetszett meg nagyon. Már letettük a voksunkat mellette, mikor elkezdett győzködni minket a gondozó, hogy vigyük el a testvérét is. Nem esznek sokat, tehát nem egy nagy befektetés, és legalább akkor nem kell elválasztani őket egymástól. Meg különben is, ő maradna ott akkor egyedül, az összes testvére elkelt… Hát jó, ha már lúd, legyen kövér. Végülis mindegy, hogy egy cica, vagy két cica, akkor lesz három háziállatunk, Lucifernek is lesznek játszópajtásai. Tulajdonképpen ez volt a második szempont, mert szegény hiába próbál bármelyik kutyával játszani, mindegyik rámordul a nagy méretei miatt :) Kikértük a gondozó tanácsát, hogy hogyan kell együtt kezelni a kutyát és a cicákat, mit tegyünk, hogy Lucifer ne sértse meg őket. Na nem mintha ártani akarna nekik, csak a nagy testével elég durván tud játszani, ezek a cicák meg kb. 20 centisek mindössze. Azt tanácsolta, hogy két hétig ne hagyjuk őket együtt magukra, ha elmegyünk, akkor zárjuk be a kiscicákat, kapunk kölcsön arra az időre egy óriási ketrecet. Másnapra összekészítik, megcsinálják a féregtelenítést és az egyéb szükséges egészségügyi ellátást (1 hónap múlva az ivartalanítást is), ráadásul minden szükséges dolgot beszereznek nekünk: almot, tápot, stb :)

Kissé vegyes érzelmekkel teszem el magam másnapra: vajon jól ellesznek együtt Luciferrel? Nem lesz kutya-macska harc közöttük? Bár azt mondta a menhely gondozója, hogy ha kölyökként kerülnek össze, akkor nem lesz gond… Ha elkezdenek majd a cicák vadászni, Lucifer is követni fogja őket? Mert itt a sziklák mögött baromi mély szakadékok vannak… A cicák valószínűleg simán veszik ezeket az akadályokat, de vajon Lucifer?

Péntekre Ati szerencsére szabadnapot vett ki magának a cicaprojekt miatt :D

Reggel még gyorsan beüzemeltük a mosógépet. Nem használtuk idáig, mert egyrészt igen ramatyul nézett ki, másrészt azt gondoltuk, nem lesz rá szükség. Viszont az ágyneműkre ráfért már egy nagy mosás, így úgy határoztunk, kisuvickoljuk és beüzemeljük :D Megérte, tökéletesen működik :)

Azután 10 órára nagy izgalommal mentünk a cicákért :D Már minden össze volt készítve: nedves és száraz táp, alom, a nagy ketrec és a cicák. Mikor hazaértünk, először csak kézből mutattuk meg őket Lucifernek. Hát mit ne mondjak, mindannyian nagy izgalomban voltak. A cicák az óriástól, Lucifer meg tőlük. Néha rámordultak a kiscicák Luciferre ijedtükben, mire Lucifer majd összecsinálta magát tőlük. Reméljük, előbb-utóbb azért kialakul majd köztük a barátság :) Egyelőre csak akkor vannak kiengedve a kiscicák, mikor otthon vagyunk, amikor elmegyünk, akkor nem a ketrecben, hanem a szobában vannak, had legyen egy kis mozgásterük. Aztán állítólag 2-3 hét múlva már meg fogják szokni egymást, és akkor kint maradhatnak együtt :D

A kislányt Mionak (ő a szürkés), a kisfiút Leonak (ő a vöröses) neveztük el. Két hónaposak, még nagyon igénylik a babusgatást. Mikor nincsenek kézben, mindig egymáshoz bújva alszanak el :D

Leo az elevenebb, vagányabb, játékosabb, benne már most megvan a vadászösztön. Egy-két óra után már kereste, hogy mivel tudna játszani, és elindult az előkertben felfedezőútra :)

Mio félénkebb, bújósabb, nyugodtabb :)

A péntek ezáltal nagyjából az állatok körül forgott. Délután azért tanultunk is egy kicsit, közben mindhárom négylábú ott heverészett a közöttünk :)

Estefelé még beszereztem pár apróságot az új jövevényeknek: kis takarót, kajás tálakat, stb. Mionak természetesen minden rózsaszín, Leonak kék :)

Szombat délelőtt Ati megint elment merülni, így magamra maradtam a három kisállattal. Én nem vagyok annyira bevállalós mint Ati, ő simán hagyja őket, had bóklásszon mindenki kedvére. Én meg állandóan azon aggódalmaskodtam, hogy nem esnek-e le a teraszról, Lucifer nem lesz-e velük durva, stb. Kb. fél órát bírtam ezt a stresszt, után úgy döntöttem, beviszem a cicákat a szobába, ott mégiscsak nagyobb terük van, had szaladgáljanak. Én pedig maradok kint Luciferrel és csinálom a dolgomat.

Alig vártam, hogy Ati végezzen, és kicsit kimozdulhassak. Útnak eredtem, vettem ezt-azt, például néhány olyan zöldséget és gyümölcsöt, amiről fogalmunk sincs, mi az :D Illetve végre egy függőágyat, amit 3 hete keresgéltünk már :D

Az ananászt már ismerjük, a kis narancs színű, az mandarin, nagyon finom, édes. A többit még nem kóstoltuk :D A hosszú fehér jégcsap reteknek tűnt, na majd meglátjuk :)

Ezalatt Ati tökéletesen elboldogult a három jószággal :D Hagyta, hogy mindhárman kint legyenek, nem izgult, hogy a cicák elkóborolnak. Neki kicsit nagyobb gyakorlata van a cicákkal... Míg ő internetezgetett, a kisállataink teljesen jól elvoltak egymással. Luciferrel azért még óvatosan bánnak a cicák, lassan-lassan meg is merik közelíteni, de azért közös játékra még nem nagyon került sor. Lucifer nagyon izgatott, mikor Mio és Leo játszanak, szeretne csatlakozni, de ahogy felveszi a játszós pozícióját, a kiscicák azonnal elszaladnak ijedten :D

Estére hivatalosak voltunk a búváriskola barbecue partijára. Ha jól utánagondolok, ez az első este, hogy sötétedés után kimozdulunk :D Furcsa is volt a szigetet kivilágítva látni, hiába nincs szezon, zajlik az élet. Jók ezek a találkozók, nagyon érdekes embereket, életeket, sorsokat ismerünk meg. Tegnap például összeismerkedtünk egy angol pasassal, aki kb. 20 évig élt Kanadában kutatóbúvárként, a hídépítések során tönkretett élővilágot kellett visszaállítaniuk. Ott ismerkedett meg a thai feleségével, aki szintén elég régóta élt Kanadában, és most, hogy nyugdíjas lett, kiköltöztek Thaiföldre. Az idén májusban érkeztek, de esze águkban sincs elmenni innen :)

Természetesen kaja is volt :D

Mire hazaértünk, az újdonsült kedvenceink békésen szuszogtak :D

Épp szombaton volt egy hónapja, hogy kiérkeztünk Thaiföldre. Nagyon furcsa, mert annyi minden történt velünk ez alatt az egy hónap alatt, hogy sokkal többnek tűnik. Egyelőre remekül érezzük magunkat :) Tegnap este jutott eszünkbe, hogy olyan szokatlan, hogy fogalmunk nincs, éppen milyen nap van, annyira nem számít itt, hogy épp keddet vagy szombatot írunk :D

Még pár szót a motorozásról, mert többen feltettek néhány kérdést ezzel kapcsolatban - bár hangsúlyozom, hogy ezek csak erre a szigetre érvényesek: igazoltatást még egyáltalán nem láttunk, sőt rendőrt sem az utakon. Azt már említettem, hogy forgalmi itt nem létezik, de nem hordunk magunknál sem útlevelet, sem jogsit, tehát nem is nagyon lenne mit ellenőrizni :D Bukósisak senkin nincs, maximum 1-2 nagyon óvatos turistán. Három utast rendszeresen lehet látni egy robogón (vagy 1 felnőtt 2 gyerek, vagy 2 felnőtt 1 gyerek formában), a csúcs nekem idáig az volt, mikor az apuka mögött 2 törpe ült, és leghátul az anyuka óriási pocakkal :D Lassan már nem lepődök meg az ilyen dolgokon, mert mindennaposak... Nekem nincs jogosítványom a 125 cc-s motorra, de a kutya nem foglalkozik vele, sőt azzal sem, hogy a motorok felén egyáltalán nincs rendszám. Ráadásul gond nélkül rá lehet ülni a motorra 2-3 sör után. Szóval nagy lazaság van, a legfontosabb talán az, hogy gyakorlata legyen a sofőrnek, mert az utak nem a legjobbak. Ha látunk valakit bekötözött karral vagy lábbal, az biztos, hogy turista :D

Hétfőn miután Ati megérkezett a búvárkodásból, nagy fába vágtuk a fejszénket :) Pontosabban barkácsolásba. Egyrészt végre találtunk nádrolót a nem létező konyhaablakunk elé :) Hiába fedett, délután baromira besüt a nap, eddig plédeket lógattam oda, de nem nézett ki túl igényesen :D Hosszas keresgélés után az egyik áruházban végre rábukkantunk a nádrolóra, ma azt próbáltuk felfüggeszteni. Nem volt egyszerű fúró nélkül :)

Meg bevásároltunk mindenféle szerszámot, amiknek eddig nagy hiányát éreztük és furcsa dolgokkal helyettesítettük: fűrészt, kalapácsot, fogót, csavarhúzót. A legfontosabb projekt a szúnyogháló volt mára. Bár ideiglenesen megoldottuk a szúnyoghálókérdést azonnal, mikor beköltöztünk, hogy nyitva tudjuk hagyni az ablakokat éjszakára, méghozzá úgy, hogy ragasztószalaggal ragasztottuk a szúnyogháló széleit az ablakhoz, majd a ragasztót rajzszögekkel erősítettük oda :D Hát nem egy professzionális, legfőképpen pedig nem egy tartós megoldás. Már csak léceket kellett beszerezni, aztán nekifogtunk a nagy munkának. Hát mit ne mondjak, sokkal nehezebben ment, mint amire számítottunk :D Először is a léc valami irdatlan kemény fából készült, nem fenyő, az biztos. 10 szögből 8 elferdült, nem lehetett beleütni. Aztán annyira meleg volt délután a szobában, szerintem a 35 fokkal egyáltalán nem túlzok, hogy patakokban folyt rólunk a víz. Nagy nehezen sikerült 3 ablakra feltenni, rá is ment az egész délutánunk... De sebaj, legalább már nyugodtan tudunk aludni, biztosan nem tud bejönni semmilyen betolakodó :D

Így a mai tanulás elmaradt, a vacsora pedig a változatosság kedvéért tejszínes-rákos spagetti volt :)

Kedd reggel már meg sem lepődtünk, hogy Lucifer nincs itthon. Kezdünk hozzászokni, hogy reggelente eljár felfedezőútra. Azért én is ki szoktam vinni naponta kétszer sétálni, nekem sem árt a mozgás, meg ő is tudjon szaladgálni és barátkozni :D A kondim kezd alakulni, miután a túrát a kb. 30 fokos emelkedőn tesszük az esti kb. 29 fokos hűsben :)

Kedd délelőtt Ati megint merült, délre pedig randit beszéltünk meg :) Beülünk együtt abba az étterembe, ahonnan mindig szokta hozni a kaját. Nagyon jól főznek :)

Addig van egy kis idő, arra gondoltam, meglepem Atit: befejezem a szúnyoghálót egyedül, 2 ablakra tegnap nem jutott idő. Nem mondom, hogy tökéletes munkát végeztem, ráadásul igencsak meg kellett birkóznom a kemény fával. A két ablakkal kb. 3 óra alatt készültem el, de nagyon büszke voltam magamra :D

Természetesen Lucifer is asszisztált:

Épphogy csak sikerült összekapnom magamat délre. Ez az étterem tényleg nagyon jó, istenit ebédeltünk. Ati tengeri halból készült hallevest választott, én pedig ananászos csirkét.

Délután próbáltunk egy pár dolgot az interneten elintézni, ma fogyott el a türelmünk... Az egy hónapos előfizetés ugyan még nem járt le, de oda se neki. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a mobil internetet, lesz ami lesz. Ennél rosszabb talán úgysem lehet. Elszaladtunk a műszaki boltba a hozzávalókért, és gyorsan ki is próbáltuk nagy izgalommal :) Elsőre úgy tűnt, egész jó a sebesség :D
Na majd kiderül, ha képeket és blogot próbálok feltölteni, illetve ha Skype-ra kerül a sor...

A szerda elég mozgalmasan telt. Csomó ügyintéznivaló jött össze: posta, bank, mobilbolt, mert tegnap 1,5 órás vacakolás után sem sikerült az internetkártyát feltöltenünk az egyenleggel. Az interneten thai weboldala van csak a cégnek, ha pedig telefonon próbálkoztunk, mindig jött valami thai sms :)  Be kellett menne a búvárbázisra is, hogy 3 hete várunk az asztalra és a székekre. A kislányka, aki megrendelte, csak mosolygott, és azt ígérte, majd utánakérdez... Hát nagyon kíváncsi vagyok...

A búváriskolánál összetalálkoztunk Atival, hogy ma is együtt ebédeljünk. Épp az egyik merülőtársával, egy 54 éves amerikai fickóval beszélgetett. Ahhoz képest, hogy nem nagyon beszél angolul, egész jól elcseverésztek :D Segítettünk az új barátunknak motort bérelni, mert ő valahogy csak horror árakon talált, Ati elvitte egy helyre, 3000 bahtért kapott egy Honda 125-ös félautomatát 6 hétre. Úgy örült neki, mint majom a farkának :) Elhívtuk, hogy jöjjön velünk ebédelni.Nem akart, mert nem volt nála több pénzt, de gondoltuk, sebaj, meghívjuk, jótett helyébe jót várj :D  Nagyon jó fej, fiatalos pasast ismertünk meg benne, ráadásul van Amerikában 3 cége és nem mellesleg író, meg is jelent 3 könyve, állítólag viszonylag közismert Kaliforniában. Na tessék, a szegény kis magyarok egy multimilliomos amerikait hívtak meg ebédre :) Az a terve, hogy vesz valahol Dél-Kelet Ázsiában egy luxus búvárhajót 1millió dollárért. Na, gondoltuk, hátha nekünk is jut valami aprócska állás azon a búvárhajón :) Jó lesz jó barátságban maradni ezzel az amerikaival :D Meg is hívtuk hozzánk egy sörre, nagyon tetszett neki a kis lakásunk, mindjárt csinált is pár fotót a teraszon :) Lehet, hogy hamarosan ideköltözik, van itt a szomszédban még 1-2 kiadó lakás, megpróbál megalkudni az egyikre.

Ezt a fényképet ezzel az aláírással töltötte fel a Facebookra:

"A kedvenc merülőtársammal, Attilával. Fantasztikus srác. Ki mondhatja még el magáról, hogy a legjobb merülőtársa Attila, a hun? :)"

Aztán kutyasétáltatás közben összefutottam egy sráccal itt nálunk a kertben, épp akkor költözött be az egyik szomszédos lakásba. Kiderült, hogy Argentínából jött, 10 éve él itt, és van egy spanyol étterme. Na tessék, jó lesz vele is ápolni a kapcsolatot :D Meg is hívott minket az éttermébe, hamarosan meglátogatjuk Atival.

Itt Halloween partinak se íre, se hamva, Koh Taot valahogy még nem érte el az amerikai őrület. Csak a facebookon látom a sok kifaragott tököt, másképp fel sem tűnt volna, hogy november 1. lett.

Az október a monszun időszakhoz képest eléggé száraz volt, összesen 2 napot esett az eső. A november szokott a legesősebb lenni, de állítólag az idén az átlagosnál sokkal kevesebb csapadék lesz. Bár ma reggel pont egy nagy esőre ébredtünk, de kb. 1 óra múlva el is állt. Mi ilyenkor szorgosan gyűjtjük az esővizet, mosogatásra használjuk és Lucifer is ebből kap inni.

Péntek reggel ismét 7ágra sütött a nap, sőt egész nap baromi meleg volt. A monszunnak jele sincs.

A mai nap egész mozgalmasan telt.

Atinak du. 2-re kell lemennie a búváriskolához, tehát mienk az egész délelőtt :)

Kicsit gyakorlunk a délutáni tanfolyamhoz, mert ma már vizsgáznia is kell, aztán elintézünk pár apróságot: pl. bemegyünk reklamálni a wifi szolgáltatóhoz (immáron másodszor), hogy 2 napja szinte egyáltalán nem megy az internet. Atinak orvosi vizsgálatra kellett menni a helyi orvosi rendelőbe a divemaster tanfolyamhoz. Én is elkísértem, hátha szükség lesz az angol tudásomra. Hát mit ne mondjak, meglepődtem a rendelő felszereltségén, 2 helységből áll, de mintha egy kis klinika lenne :) Megmérték a vérnyomását, megnézték a füleit, és meghallgatták a szívét. Végül megállapították, hogy merülésre alkalmas :D

Aztán vásárolunk egy-két dolgot, többek között hangfalat, hogy tudjunk normálisan zenét hallgatni és filmet nézni. Még beugrunk egy thai étterembe ebédelni egyet, aztán irány haza, hogy kipróbáljuk az újdonsült szerkentyűt :D Buli vaaaan :)

Egyszer csak furcsa motoszkálásra lettünk figyelmesen a teraszlépcső alatt elhelyezkedő erdőszerű területről. Valami járkál, lehet hallani a lépteit. Először egy macskára gyanakodtam, gondoltam, odamegyek megnézem. Hát mit látnak szemeim? Egy kb. 1 méteres varánusz!!! Gyorsan hívom Atit, és szaladok a fényképezőgépért. Mire visszaértem, sajnos elszaladt. Ati is megerősített benne, valóban varánusz volt, nem csak a szemem káprázott... Hát nem semmi, idáig ilyet csak állatkertben láttunk :) Azért bízom benne, hogy nem sűrűn fog megörvendeztetni bennünket a látogatásával. Viszonylag meredek sziklafal vezet fel onnan lentről a lépcsőnkig, talán nem tud rajta felkapaszkodni…

Délután Ati elindult a tanfolyamra, itt az ideje, hogy végre meglátogassam a masszázsszalont :D 3 hét után már csak kijár Thaiföldön egy jó kis masszázs, főleg, hogy baromi olcsó (1400 ft egy egyórás hagyományos thai masszázs, ez otthon 6.000 ft-tól kezdődik). Ma nem volt kedvem a hagyományos tekergetős, derékba térdelős, megkínzós masszázshoz, inkább egy talpmasszázst választottam. Illetve annak gondoltam a „foot massage” elnevezés alapján. Hát a talpamat valahogy kifelejtette a kislány, viszont volt benne kar, váll, fej és teljes láb masszázs is. Nem egészen olyan volt, mint amire számítottam, de azért egyáltalán nem esett rosszul :)

A hazaút előtt még gyorsan elmotoroztam a tengerhez. A monszun miatt 3 napja nem láttam a tengert, már hiányérzetem van. Fürdőruha hiányában megmártózni nem tudtam, de legalább a látvány pótolta a hiányt :)   Mikor elindultam hazafelé, egyszer csak odajött hozzám egy 7-8 év körüli thai kisfiú. Adott a kezembe egy virágot, és próbált szóba elegyedni velem. Megkérdezte, mi a nevem, majd ő is bemutatkozott. Aztán legnagyobb meglepetésemre hirtelen megölelt :) Erre nekem jó magyaros gyanakvással elsőre az jutott eszembe, hogy talán zsebtolvaj lehet és így próbálja meg kivenni a pénzt a táskámból. Oda is nyúltam első reakciómmal a táskámhoz, természetesen benne volt a pénztárcám. Aztán eszembe jutott, hogy nem a 7-es buszon vagyok, hanem Thaiföldön :) Hirtelen elszégyelltem magam, hogy miket felételezek erről a kisfiúról. Ez itt teljesen hétköznapi dolog. Úgy látszik, még szoknom kell a thai mentalitást :D

Hazafelé alig tudtam felkapaszkodni a motorral a házunkhoz vezető igencsak meredek úton, mert odamosta az eső a sódert, legfőképp pont a kanyaroknál. Így annyira le kellett lassítani minden kanyarban, hogy azt hittem, visszagurulok. No, akkor seprű a kézbe, irány vissza az útra. Beálltam közterületesnek :D Lesétáltam a meredek út legaljáig, és szépen sorban minden kanyarból elsepregettem az út szélére a sódert, hogy az arra motorozók, de legfőképp én :) fel tudjanak hajtani.

Lassan-lassan kezdünk beleszokni a thai hétköznapokba, és kezdjük felfogni, hogy nem egy hosszabb nyaraláson vagyunk :D Egyelőre nagyon jól érezzük magunkat, nem nagyon kívánkozunk a szürke, nyirkos Budapestre. A honvágyat nagyon nagy mértékben enyhíti a Skype, mert így a szeretteinkkel minden nap tudjuk tartani a kapcsolatot. Azt hiszem, talán gyakrabban is beszélünk most, és többet tudnak rólunk a családtagjaink, mint amikor otthon éltünk :D

Szombat reggel Ati ismét benevezett a reggeli merülésre. Megint vitte a fényképezőgépet, hátha ma jobban sikerül. Letöltöttünk hozzá egy használati útmutatót, meg gyakorolgatott is a géppel egy kicsit.

Én reggel 8 körül elindultam Luciferrel egy kis sétára. Ilyenkor, meg délután 6 óra felé szoktam kivinni, mert napközben elviselhetetlen számára a hőség, főleg, hogy rohangál mindig össze-vissza, mint aki megkergült. Nagyon nagy a mozgásigénye, a meredek hegyoldalak talán valamennyire kielégítik az igényeit :D Útba ejtettük a szomszédos négylábúakat is, ez mostmár napi program, legalább így Lucifernek is megvan a társaság. Már megismernek minket messziről, egyáltalán nem ugatnak, nem morognak, sőt, üdvözölnek minket :)

A mai túra és az eredménye: pár kókuszpálma-kezdemény az út széléről.

Elültettem őket a kis kertünkbe, hátha lesz belőlük valami. Pár év múlva mi leszünk Koh Tao legnagyobb kókusz-exportőrei :DDD

Este moziztunk egyet az új hangfalainkkal :D Szerencsére Ati előrelátó volt, sejtette, hogy nem lesz lehetőségünk filmeket letölteni, így egy winchestert teletöltött filmekkel :)

Vasárnap reggel, mikor Ati a szokásos merülésre indult, már meg sem lepődtünk, hogy Lucifer nincs otthon. Tudtuk, hol kell keresni :) Pár hívogató szó után boldog pofával meg is érkezett :D

Tegnap láttam a halas boltban, hogy friss áru érkezett, mert ellepték a thai vásárlók a boltot. Ki is néztem magamnak a királyrákot, csak nem mertem megvenni, mert nem tudtam, találok-e hozzávalókat a mi egyik kedvenc ételünkhöz. Így ma útnak eredtem az alábbi hozzávalókért: fokhagyma, petrezselyem, spagetti tészta és főzőtejszín. A petrezselyemnél kicsit bajban voltam a zöldségesnél, mert külsőre nagyon sok növény hasonlított rá, csak az illata sejtette, hogy ez bizony nem az. Így végül szaglás útján kerestem, és rá is találtam :D A tejszín nagyobb fejtörést okozott, mert azt itt nem ismerik az emberek :) Akkor B verzió lesz, tejet fogom liszttel besűríteni, ezt a két dolgot legalább be lehet szerezni itt :) A zöldségesnél találtam előre megfőzött, kiporciózott tésztát zacskóban, na ez tökéletes, legalább nem kell főzőcskézni, ráadásul tésztaszűrőnk sincs. Egészen hasonlított a spagettihez, és a kb. 4 adag összesen 20 bahtba került. Már csak a rák hiányzik, aztán irány a konyha. Csodaszép királyrákot vettem, kilóját 250 bahtért. Szuper :DDD Akkor ilyet is gyakran fogunk főzni, feltéve, ha bejön a tejszínt helyettesítő módszer :)

Mennyei lett az ebéd :)

Azt mondják, nagy az Isten állatkertje, hát a miénk is :)
Atival ma összeszedtünk, mennyi háziállatunk van itt Thaiföldön :D Első számú természetesen Lucifer, a második a gekkók, mert ők minden este meglátogatnak bennünket a teraszon. Már teljesen hozzászoktunk a jelenlétükhöz. Aztán a mókusok is elég gyakran benéznek hozzánk, nem telik el olyan nap, hogy ne találkoznánk velük. Volt már ugye varánusz, egyszer pedig amikor kint maradt éjjelre Lucifer vacsorája, egy patkány is idetévedt. Őt azért már annyira nem láttuk szívesen, vettem is ma egérmérget. Az esősebb időszakokban békákat is láttunk már keresztülugrándozni a teraszunkon. Nagyjából ennyi, remélem, nem is fog gyarapodni a vendégek száma :)

Keddre virradó éjjel óriási viharra ébredtünk, borított mindent, ami a teraszon volt, még egy 1 nm-es palatáblát is, ami az egyik korlát elé volt beállítva.

Atit próbáltam lebeszélni a mai merülésről (a reggel 7-es hajóra volt bejelentkezve), mert szakadt az eső még akkor is amikor indulnia kellet. Vacillált egy kicsit, de aztán végül győzött a lelkiismeret :) Csak elment ebben a vacak időben is merülni. Azt mondta, nem lesz olyan puhány, hogy egy kis eső miatt lejárassa magát… A hajón ugyanis induláskor névsorolvasást tartanak, tehát azonnal kiderült volna, hogy hiányzik. Nagyon büszke voltam rá, én biztosan otthon maradtam volna és inkább lustálkodtam volna egyet ilyen időben… Ahogy végül tettem is :D

Délelőtt, míg a konyhában tettem-vettem, egész közeli kutyaugatásra lettem figyelmes, illetve lettünk Luciferrel, mert természetesen neki előbb feltűnt ez a szokatlan jelenség. Ugyanis a mi közelünkben nemigen van kutya, a legközelebb a párszáz méterrel feljebb lévő étteremben és a szomszédságában találkoztam egy-kettővel. Felmegyünk a kerítéshez, hát valóban, idáig lemerészkedett 4 kutya az étteremtől. Ismerjük már őket egyébként, csak ők mindig morogni szoktak, mikor mi lépünk be az ő felségterületükre :D

Tessék, lejöttek szomszédolni egyet :D

Lucifer nagyon vendégszerető volt, teljesen barátságosan fogadta őket. Az egyik még be is ugrott a kerítésen belülre. Na azért ennek már én sem örültem, így akkor bármikor ide tudnak jönni, mikor nem vagyunk itthon, akkor is. Ki tudja, annak milyen vége lenne….

Kimentünk tehát együtt, a 4-5 kutya együtt bóklászott a közelben. Végül hazaterelgettem a szomszéd kutyákat, remélem, azért nem sűrűn fognak látogatást tenni a mi kertünkben :D

Jó-jó ez az elektromos kutyakerítés, viszont akkor az összes kutyára rá kellene tenni egy-egy adaptert. Mert milyen dolog is az, hogy Lucifer nem tud kimenni, viszont bejönni pedig akárki be tud hozzánk :)

Amúgy ma egész nap esett az eső, így csendes nyugalomban telt a nap. Ati tanult, én pedig olvastam, leveleztem, neteztem.

A  reggeli merülésnél Ati kipróbálta a víz alatti kamerát. Mivel esős idő volt, a színek nem olyanok, mint napsütésben, de azért így is lett egy-két jó kép. Majd még próbálgatni fogja a különböző beállítási lehetőségeket, hogy minél tökéletesebb képeket tudjon csinálni.

Mivel egész nap esett ma is, a program szinte ugyanaz, mint tegnap :(

Ma este én ugrottam el a vacsoráért: a szokásos thai kaját hoztam, magamnak sült rizst zöldséggel és csirkével, Atinak sült tésztát zöldséggel és disznóhússal.

Útközben beugrottam a henteshez, hogy felmérjem a hús árakat. Vettem is Atinak egyből egy fél kilós T-bone steaket. 3000 ft kilója, szerintem ez elég jó ár az otthonihoz képest. Kíváncsi voltam a többi hús árára is, de elég nehézkes volt a kommunikáció. A húsok ugyanis zacskókban voltak hűtőpultokban, se a fajtájuk, se az áruk nincs kirakva. Így egyesével kellett kérdezgetnem az eladókat, hogy melyikben mi van és az mennyibe kerül. A legfontosabbat kiderítettem: a csirkemellnek 770 ft kilója, így megvan a következő ételünk is, amit otthon fogunk elkészíteni. Azt hiszem, ezentúl sűrűn lesz csirkemell a menü :D

Szerdán is egész nap esett, úgy tűnik, tényleg megérkezett a monszun. Szerencsére a levegő ilyenkor sem hűl le nagyon, 26 fok van.

Ati délelőtt elment merülni, már elérte a 40 merülést :DDD

Aztán a nap további része az időjárásra való tekintettel csendességben telt: végre megcsináltuk együtt a mentési tervet :) Aztán Ati tanult, én pedig olvasgattam, megnéztem az Indexen az otthoni híreket :) Megállapítottam, hogy jó nekünk idekint :)

Este pedig –most először, mióta megjöttünk- megnéztünk egy filmet :)

Csütörtök reggel napsütésre ébredtünk :DDD

Hurrá, kicsit ki tudunk ma mozdulni. Meg végre megszáradnak a 3 napja kiteregetett ruháink :) Ebben a kb. 95%-os páratartalomban még a bent szárított ruháink sem tudnak megszáradni:D

Ahogy megyünk ki kávézni, arra leszünk figyelmesek, hogy Lucifer nincs a házában. Hívogatjuk, fütyülgetünk, semmi… Na, erre megállt bennem az ütő... Hallottam valamikor kora hajnalban félálomban egész közelről kutyaugatást, de azt hittem, csak álom… Hát nem az volt… Úgy látszik, itt járt valamelyik szomszéd kutya és elhívta bandázni Lucifert.

Rohanunk Atival egy szál gatyában és hálóingben a környékre kutyát keresni, Ati hozza a motor kulcsot is, hátha messzebbre is el kell menni. Kiabálunk, hívogatjuk a kiskutyát, hát egy-két percen belül rohan le az étterem felől boldogan, sárosan, csapzottan, kimerülten :D

A jelek arra utalnak, hogy jól telt a reggel neki :D Hááát mit ne mondjak, nem kívánom azt a pár percet senkinek, míg előkerült Lucifer. Azt hiszem, mostantól azzal kell számolnunk, hogy amikor nem lesz bekapcsolva az elektromos kerítés, gyakran fog látogatást tenni a szomszédoknál. Na nem baj, legalább egyedül megoldja magának a sétáltatást :D

Mivel két napig ki sem tudtam mozdulni a négy fal közül, ma elmegyünk Atival ebédelni egyet, hogy szocializálódjam egy kicsit.

Aztán ebéd után veszek egy pár apróságot, pl. Tabasco szószt, mert ma steak lesz vacsorára :)

Délután igen nagy fába vágtam délután a fejszémet :) A konyha előtt van egy kis előkertünk, ez teljesen romos állapotban volt, úgy gondoltam, kicsit helyrepofozom. Csomó sittet, levelet, szemetet kotortam ki belőle, végül ültettem bele egy saját szerzeményű kókuszpálmát. Nem annyira látványos az eredmény, mert sajnos nem volt "előtte" kép, csak "utána". Majd még ültetünk ide pár növényt és akkor egész pofás kis előkertünk lesz.

Még pár fotó rólam, mert szó érte a ház elejét, hogy alig van a blogon rólam készült fotó. Most pótolom :D

A vasárnap délelőtt vásárlással és főzőcskézéssel telt :) Megvettünk minden szükséges hozzávalót a jó kis tyúkhúsleveshez: húst, sárgarépát, zellert, fokhagymát, vöröshagymát. Ennyi zöldséget találtam hozzá… A zöldségesnél egyébként rengeteg mindent lehet kapni, csak a legtöbbről fogalmam sincs, hogy micsoda :) Még tésztát is találtam olyat, ami teljesen hasonlít a cérnametélthez :D

Íme a végeredmény:

Ebéd után elmotoroztunk Atival egy olyan öbölhöz, ahol még nem jártunk (tavaly sem). Shark Bay, azaz cápaöböl a neve. Be lehet úszni egy kb. 100 méterre lévő sziklához, állítólag ott lehet cápákkal találkozni – na nem a fehér cápákkal, hanem valami barátságosakkal :)

Fürdeni is akartunk, de akkora felhők jöttek, hogy inkább gyorsan hazasiettünk, nehogy útközben kapjon el minket a zuhé. Lesz még elég időnk eljönni ide fürdeni :D

Így a vasárnap délután végül pihenéssel telt.

Ma reggel Atival tanultunk egy kicsit: mentési tervet kellett volna már egy hete készítenie a divemaster tanfolyamhoz, csak érdeklődés hiányában elmaradt ez a program :D Ma délelőtt belevágtunk együtt, mert az angollal még nem boldogul eléggé ehhez a feladathoz.

Aztán reggelire bundáskenyér készült :)

Közben Ati elkezdte tanulmányozni az újdonsült víz alatti fényképezőgépünket :) Egy belga sráctól vette, aki hamarosan elhagyja a szigetet. Úgy tűnt, ráfér egy alapos tisztogatás… Mostantól mi is tudunk majd „profi” víz alatti képeket csinálni :D

Délután Ati elkezdte a divemaster tanfolyamot, ma még csak a tájékoztatás és az anyagok kiosztása volt a program. Aztán holnaptól hajrá Ati! :D Kicsit be van rezelve szegény, elég húzósnak tűnik az elkövetkezendő 6 hét. Csomó tananyag, feladat, vizsga, koránkelés, cuccolás, stb… Ráadásul mindez angolul :) De hát ahogy itt szokás mondani: GO PRO!

Ez már nem az a bulizgatós lightos merülés lesz, hanem kemény munka. Én teljesen biztos vagyok benne, hogy simán kirázza majd a kisujjából :D

Csupán ennyi dologból áll a divemaster felszerelés (a PADI feliratú táska számos többszáz oldalas, érdekesebbnél érdekesebb olvasnivalót rejt :D):

Szorgalmas kisdiákként azon nyomban el is kezdte Ati a tanulást :D

Ezalatt én felfedező körútra indultam: próbálom felmérni, hogy mit hol érdemes beszerezni. Találtam már olyan kis ’sufniboltot’, ahol minden 39 bahtba kerül, aztán találtam jó kis zöldségest, még kertészetet is. Van itt kérem minden :D A legnagyobb felfedezésem az volt, hogy megtaláltam a helyi víztisztító állomást. Az esővizet megtisztítják, majd bepalackozzák fél-, egy- és másfél literes műanyag palackokba. Mivel eddig 350 ft-ért vettünk az élelmiszer boltban 6 literes ballont, ami kb. 2 napig tartott, ez nem tűnt túlságosan jó megoldásnak hosszú távra. Kiderült nagy nehezen (mert angolul elég nehéz ám itt kommunikálni), hogy 100 bahtért meg lehet venni egy 20 literes ballont, és ezt 20 bahtért mindig újratöltik  ivóvízzel. Így 1 bahtba, azaz 7 forintba kerül 1 liter víz :DDD

Hurrá, mostantól dőzsölünk :D

Még pár szó a sziget közüzemi szolgáltatásairól: habár elég nagy gondot okoz itt a szemétszállítás, mert a szigetről nem tudják kivinni a szemetet, maguknak kell itt helyben megoldaniuk, mégis furcsa, hogy egyetlen fillért sem kell itt fizetni a szemétszállításért. Rengeteg helyen ki van rakva szemétgyűjtő konténer, oda kell levinned magadnak a szemetedet és kész. Aztán hogy innen hova kerül, arról fogalmunk nincs :D Tehát a rezsit itt mindössze a víz és a villany teszi ki. Ha nem ragaszkodsz otthoni internethez, akkor bármelyik étterem vagy szálloda wifijét tudod használni ingyen, ráadásul jó minőségben, még a Skype is működik vele. Majd 1 hónap elteltével fog kiderülni, mekkora összeget tesz ki egy hónapban a rezsink :)

Itt pedig néhány kép a szomszédos kertészetről, amint lesz ülőalkalmatosságunk a teraszon, nekünk is lesznek szép növényeink :)

Ma Ati megint reggel 7-re ment merülni. Én meg 9-ig lustálkodtam :D

A délelőtt a szokásosnak megfelelően zajlott: blogírás, emailek megválaszolása, stb.

Ati dél körül ért haza, nem túl jól sikerült a mai merülés :D Kissé tovább tartózkodott lent és mélyebben, mint ahogy szabadott volna. Nem csoda, hiszen egy roncsnál merültek :D Jelezte ugyan a computere, de ő rá sem hederített J Így 5 méteren 9 perces kényszerpihenőre szorult és a feljövetel is hosszabb lett, vagyis: „dekós” lett a merülés (már aki érti :D). A hajó már indulásra készen állt, csak rá kellett várni. Jól le is szúrták az oktatók :D

Így ebéd után ő inkább megpróbálta kiheverni a mai merülés fáradalmait, én pedig egész délutánra kimenőt kaptam :DDD

Nekivágtam a szigetnek, gondoltam, felfedezem a még ismeretlen terepeket, és befizetek végre egy jó kis thai masszázsra.

Közben még a postát terveztem beiktatni, hogy feladjak otthonra egy-két lapot. A posta előtt figyelmeztetett egy thai fiú, hogy igen lapos az első kerekem. Így gyorsan beszaladtam a legközelebbi szerelőhöz, ő felfújta a kereket, és mondta, hogy figyelgessem, ereszt-e. Hát én erről a barangolás közben természetesen jól megfeledkeztem. Egyrészt a bal oldali közlekedésre kell még koncentrálnom, mert elég furcsa megszokni, hogy jobbra kanyarodsz nagy ívben, balra kis ívben és jobbról előzöl :D Másrészt belefeledkeztem a táj szépségébe, mikor a sziget másik csücskén arra lettem figyelmes, hogy nagyon ugrál a első kerék. Hát természetesen leeresztett, már szinte a felnin gurultam :D Na, akkor a thai masszázs mára ugrott, helyette ismét egy szerelőt kell felkeresnem. Meg is csinálta 10 perc alatt, mindössze 120 THB-ért :)

Hazafelé még megálltam egy-két szupermarket előtt, hátha kitettek újabb motorhirdetéseket. Találtam is egyet-kettőt, otthonról majd felhívjuk Atival együtt. Nem robogót szeretnénk, mert azzal két személlyel nem sikerült felmenni a házunkhoz, hanem valami komolyabbat. Egy csomót felhívtunk már, de vagy nagyon lerobbantak voltak, vagy túl sokat kértek érte. Mikor hazaérek, mutatom a hirdetéseket, Ati kissé el van kenődve, hogy nem akar összejönni ez a második motor. Eltelik egy-két perc, erre csörög a telefonja, az egyik motortulajdonos hívta vissza, akivel tegnap alkudoztunk, de akkor nem sikerült megegyeznünk. Meggondolta magát, odaadja nekünk olcsóbban :DDD Hurráááá, megvan a második motor, egy ötsebességes, kuplungos 125 cm3 Honda Sonic :D Az adásvétel itt igen egyszerűen zajlik: te odaadod a pénzt, ő odaadja a kulcsot. Ennyi :D Se adásvételi szerződés, se rendszám, se kötelező biztosítás, se súlyadó, se okmányiroda, se névátírás :D Ilyen egyszerűen megy Thaiföldön minden :D

Végre van két motorunk, a kiskutya is megmarad otthon egyedül, tudunk egymástól függetlenül, külön közlekedni :)

Estére sötétedés előtt még belefér egy gyors kutyasétáltatás, majd vacsorára jutalmul egy banános-nutellás palacsinta :)

Holnap hétvége, Ati nem merül, el tudunk menni egy kicsit kirándulni :D Bár nem mintha jelentősége lenne, hogy hétköznap vagy hétvége van, de úgy beszéltük meg, hogy holnap és holnapután kimarad a merülés, helyette pihenünk egy kicsit.

Szombat reggel kiderült, hogy megérkezett a rezsónk :DDD 1,5 hete rendeltük meg, ennyi ideig tartott beszerezni... na mindegy, jobb később mint soha :) Végre tudunk egy kicsit főzőcskézni :) Akkor kirándulás helyett rezsóbeszerelés és kipróbálás lesz a mai projekt. Ati gyorsan beszerzi délelőtt a szükséges eszközöket hozzá (gázpalack, stb), aztán pedig elszaladok pár élelmiszerért: olaj, tojás, hagyma, csirkehús (Lucifer is kap végre főtt kaját :)).

Míg én odavagyok, nagy szenzáció történik a teraszunk alatt :) Valami nagyon fontos ember érkezhetett a szigetre, mert 4 rendőrségi helikopter szállt le előttünk, és a sziget összes rendőre és rendőrautója felsorakozott. Nagyon izgi volt, olyan, mint valami akciófilmben :D Ati meg az óriás objektíves gépünkkel figyelt és fotózott szorgalmasan, hátha el tudja majd adni a képeket a CNN-nek jó pénzért :DDD

Csak észre ne vegyék odalentről a thai rendőrök, hogy valami "bérgyilkos" figyeli őket a teraszunkról :DDD Próbáltam feltölteni a képeket a másik gépről, de sajnos egyedül nem sikerült, majd holnap feltöltjük Atival :)

Délután még egy gyors villanyszerelés: kicseréljük az izzókat energiatakarékosra.

A vacsora természetesen mi más lehetne, mint egy jó magyaros tojásrántotta :D Minden van hozzá, még otthoni bors és pirospaprika is :D Íme a berendezett konyhánk, mostmár semmi nem hiányzik belőle:

Holnap jó kis húsleves lesz ebédre, vettem 2 kiló csirkehúst :D

Még egy jó hír a nap végére: megérkezett Lucifer kutyakajája is, neki is lesz normális ennivalója, szemlátomást nagyon ízlik neki, 2 hete egy igen silány minőségűt eszik. Hiába, itt nincs az embereknek pénzük jó minőségű kutyakajára, a szárazföldről kellett megrendelni, ezért tartott ilyen soká...

Végezetül egy kép a ma esti naplementéről a teraszunkról :)