Hétfőn miután Ati megérkezett a búvárkodásból, nagy fába vágtuk a fejszénket :) Pontosabban barkácsolásba. Egyrészt végre találtunk nádrolót a nem létező konyhaablakunk elé :) Hiába fedett, délután baromira besüt a nap, eddig plédeket lógattam oda, de nem nézett ki túl igényesen :D Hosszas keresgélés után az egyik áruházban végre rábukkantunk a nádrolóra, ma azt próbáltuk felfüggeszteni. Nem volt egyszerű fúró nélkül :)
Meg bevásároltunk mindenféle szerszámot, amiknek eddig nagy hiányát éreztük és furcsa dolgokkal helyettesítettük: fűrészt, kalapácsot, fogót, csavarhúzót. A legfontosabb projekt a szúnyogháló volt mára. Bár ideiglenesen megoldottuk a szúnyoghálókérdést azonnal, mikor beköltöztünk, hogy nyitva tudjuk hagyni az ablakokat éjszakára, méghozzá úgy, hogy ragasztószalaggal ragasztottuk a szúnyogháló széleit az ablakhoz, majd a ragasztót rajzszögekkel erősítettük oda :D Hát nem egy professzionális, legfőképpen pedig nem egy tartós megoldás. Már csak léceket kellett beszerezni, aztán nekifogtunk a nagy munkának. Hát mit ne mondjak, sokkal nehezebben ment, mint amire számítottunk :D Először is a léc valami irdatlan kemény fából készült, nem fenyő, az biztos. 10 szögből 8 elferdült, nem lehetett beleütni. Aztán annyira meleg volt délután a szobában, szerintem a 35 fokkal egyáltalán nem túlzok, hogy patakokban folyt rólunk a víz. Nagy nehezen sikerült 3 ablakra feltenni, rá is ment az egész délutánunk... De sebaj, legalább már nyugodtan tudunk aludni, biztosan nem tud bejönni semmilyen betolakodó :D
Így a mai tanulás elmaradt, a vacsora pedig a változatosság kedvéért tejszínes-rákos spagetti volt :)
Kedd reggel már meg sem lepődtünk, hogy Lucifer nincs itthon. Kezdünk hozzászokni, hogy reggelente eljár felfedezőútra. Azért én is ki szoktam vinni naponta kétszer sétálni, nekem sem árt a mozgás, meg ő is tudjon szaladgálni és barátkozni :D A kondim kezd alakulni, miután a túrát a kb. 30 fokos emelkedőn tesszük az esti kb. 29 fokos hűsben :)
Kedd délelőtt Ati megint merült, délre pedig randit beszéltünk meg :) Beülünk együtt abba az étterembe, ahonnan mindig szokta hozni a kaját. Nagyon jól főznek :)
Addig van egy kis idő, arra gondoltam, meglepem Atit: befejezem a szúnyoghálót egyedül, 2 ablakra tegnap nem jutott idő. Nem mondom, hogy tökéletes munkát végeztem, ráadásul igencsak meg kellett birkóznom a kemény fával. A két ablakkal kb. 3 óra alatt készültem el, de nagyon büszke voltam magamra :D
Természetesen Lucifer is asszisztált:
Épphogy csak sikerült összekapnom magamat délre. Ez az étterem tényleg nagyon jó, istenit ebédeltünk. Ati tengeri halból készült hallevest választott, én pedig ananászos csirkét.
Délután próbáltunk egy pár dolgot az interneten elintézni, ma fogyott el a türelmünk... Az egy hónapos előfizetés ugyan még nem járt le, de oda se neki. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a mobil internetet, lesz ami lesz. Ennél rosszabb talán úgysem lehet. Elszaladtunk a műszaki boltba a hozzávalókért, és gyorsan ki is próbáltuk nagy izgalommal :) Elsőre úgy tűnt, egész jó a sebesség :D
Na majd kiderül, ha képeket és blogot próbálok feltölteni, illetve ha Skype-ra kerül a sor...
A szerda elég mozgalmasan telt. Csomó ügyintéznivaló jött össze: posta, bank, mobilbolt, mert tegnap 1,5 órás vacakolás után sem sikerült az internetkártyát feltöltenünk az egyenleggel. Az interneten thai weboldala van csak a cégnek, ha pedig telefonon próbálkoztunk, mindig jött valami thai sms :) Be kellett menne a búvárbázisra is, hogy 3 hete várunk az asztalra és a székekre. A kislányka, aki megrendelte, csak mosolygott, és azt ígérte, majd utánakérdez... Hát nagyon kíváncsi vagyok...
A búváriskolánál összetalálkoztunk Atival, hogy ma is együtt ebédeljünk. Épp az egyik merülőtársával, egy 54 éves amerikai fickóval beszélgetett. Ahhoz képest, hogy nem nagyon beszél angolul, egész jól elcseverésztek :D Segítettünk az új barátunknak motort bérelni, mert ő valahogy csak horror árakon talált, Ati elvitte egy helyre, 3000 bahtért kapott egy Honda 125-ös félautomatát 6 hétre. Úgy örült neki, mint majom a farkának :) Elhívtuk, hogy jöjjön velünk ebédelni.Nem akart, mert nem volt nála több pénzt, de gondoltuk, sebaj, meghívjuk, jótett helyébe jót várj :D Nagyon jó fej, fiatalos pasast ismertünk meg benne, ráadásul van Amerikában 3 cége és nem mellesleg író, meg is jelent 3 könyve, állítólag viszonylag közismert Kaliforniában. Na tessék, a szegény kis magyarok egy multimilliomos amerikait hívtak meg ebédre :) Az a terve, hogy vesz valahol Dél-Kelet Ázsiában egy luxus búvárhajót 1millió dollárért. Na, gondoltuk, hátha nekünk is jut valami aprócska állás azon a búvárhajón :) Jó lesz jó barátságban maradni ezzel az amerikaival :D Meg is hívtuk hozzánk egy sörre, nagyon tetszett neki a kis lakásunk, mindjárt csinált is pár fotót a teraszon :) Lehet, hogy hamarosan ideköltözik, van itt a szomszédban még 1-2 kiadó lakás, megpróbál megalkudni az egyikre.
Ezt a fényképet ezzel az aláírással töltötte fel a Facebookra:
"A kedvenc merülőtársammal, Attilával. Fantasztikus srác. Ki mondhatja még el magáról, hogy a legjobb merülőtársa Attila, a hun? :)"
Aztán kutyasétáltatás közben összefutottam egy sráccal itt nálunk a kertben, épp akkor költözött be az egyik szomszédos lakásba. Kiderült, hogy Argentínából jött, 10 éve él itt, és van egy spanyol étterme. Na tessék, jó lesz vele is ápolni a kapcsolatot :D Meg is hívott minket az éttermébe, hamarosan meglátogatjuk Atival.
Itt Halloween partinak se íre, se hamva, Koh Taot valahogy még nem érte el az amerikai őrület. Csak a facebookon látom a sok kifaragott tököt, másképp fel sem tűnt volna, hogy november 1. lett.
Az október a monszun időszakhoz képest eléggé száraz volt, összesen 2 napot esett az eső. A november szokott a legesősebb lenni, de állítólag az idén az átlagosnál sokkal kevesebb csapadék lesz. Bár ma reggel pont egy nagy esőre ébredtünk, de kb. 1 óra múlva el is állt. Mi ilyenkor szorgosan gyűjtjük az esővizet, mosogatásra használjuk és Lucifer is ebből kap inni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.