Blog by Timi & Ati from Koh Tao

És akkor most egy kis vidámság az előző szomorkás hangvételű bejegyzés után :)

Mint korábban írtam, magyar vendégeinkkel, Katával és Adriánnal jártunk pár szép helyen, ma az egyikről küldök nektek egy képes beszámolót.

Az öbölnek Shark Bay, azaz cápaöböl a hétköznapi neve, mert állítólag cápákkal is lehet itt találkozni. No de nem akarok elriasztani senkit, ezek barátságos planktonevő cápák, ráadásul én még egyszer sem találkoztam velük :)

Viszont a tenger csodálatos, a víz lehetetlenül türkizkék színű (és továbbra is 29 fokos :D), a part puha, fehér homokos, kókuszpálmák mindenütt, szóval valóban olyan, mint amilyet az ember az álmaiban elképzel.

Lassan közeledik a három hónapos itt tartózkodásunk, így el kellett kezdenünk foglalkozni a vízumunkkal. Otthon a budapesti nagykövetségen azt mondta a thai ügyintéző kislány, hogy egy évre szól a vízum, de az útlevélbe mindig 3 hónapra érvényes pecsétet fogunk majd kapni, mert három havonta le kell jelentkezni a bevándorlási hivatalban, hogy valóban itt vagyunk és valóban tanulunk :)

Már kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdtem foglalkozni az üggyel, akkor bementem egy utazási irodába, ahol ki volt írva, hogy vízumügyintézéssel is foglalkoznak, és kivételesen egy angolul jól beszélő hölggyel találkoztam. Megmutattam neki a vízumom másolatát, amit a pénztárcámban hordok, és azt mondta, hogy el tudja intézni anélkül, hogy el kellene mennünk személyesen. No, gondoltam, akkor ez lesz a legegyszerűbb megoldás, biztosan megvannak a kapcsolatai, így megúszunk egy egynapos utat Atival a 80 km-re lévő Koh Samui szigetére.

Na most pár nappal ezelőtt be is mentem hozzá az útlevelekkel, nézi-nézi, majd vakargatja az állát, hogy azt hitte, turista vízumunk van, azt el tudta volna intézni, de ilyen típusú vízumot még sosem látott, ezt sajnos nem tudja elintézni :( Felhívta a thai ügyvédjét, aki azt mondta neki, hogy el kell hagynunk Thaiföldet, majd visszalépni, így automatikusan meghosszabbodik az itt tartózkodási lehetőségünk 3 hónappal. A burmai határ egész közel van, egy nap alatt meg lehet járni az egészet. No de én ennek a felét sem hittem el, hiszen nekünk a nagykövetségen egészen mást mondott az ügyintéző. Elmentem hát egy másik utazási irodába, itt ugyanezt mondták... A következő utam a búváriskolába vezetett, hiszen mégiscsak ők állították ki a papírjainkat a vízumhoz, csak tudnak mondani valamit. Az egyik főnök sráccal beszéltem, ő csak annyit tudott, hogy itt mindenki, aki tanulóvízummal rendelkezik, valóban Burmába jár három havonta, hogy meghosszabbítsa a vízumát. Már kezdtem lassan elhinni, hogy tényleg ez az útja a dolognak, és nekünk is hamarosan át kell ugranunk a határra. Este elmeséltem Katáéknak, hogy milyen híreket kaptam, amin ők felettébb meglepődtek, hiszen ők is ugyanilyen vízummal vannak itt, csak ők egy nyelviskolán keresztül. Felhívtuk a nyelviskola magyar képviselőjét, Gergőt, aki nagyon segítőkész volt. Ő elmondta, hogy ha elhagyjuk Thaiföldet, veszett az egyéves tanulói vízumunk, és hogy elvileg az iskolának, aki a papírokat intézte a vízumhoz, le kell jelentenie a bevándorlási hivatalba a tanulóit megérkezésük után, és át kell küldenie az útlevél és a vízum másolatát. Aztán 3 hónap múlva mindenféle dokumentumokat kellene adnia, amivel majd nekünk kell jelentkeznünk a bevándorlási hivatalban. Nos, a búváriskola nem kérte el az útlevelünket, sem a vízumunkat, így egészen biztos, hogy nem jelentett le minket az illetékes bevándorlási hivatalban. Hát akkor mégiscsak a búváriskolával kell beszélnem, hogy segítsenek orvosolni valahogy a helyzetet. El is mentem újra a főnökhöz, megpróbáltam a lehető legelkeseredettebb arccal elmesélni a történetet, megkértem, hogy az egyik thai alkalmazottal hívassa fel a bevándorlási hivatalt és kérdezze meg, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy meghosszabbítsák a vízumot. Fel is hívta a thai dolgozó a hivatalt, de azt mondta az ügyintéző, hogy nem tud semmit mondani, látnia kellene a vízumot. Nagyszerű, akkor lesz egy utam potyára, csak azért, hogy megtudjam, milyen papírokra van szükség, ami innen Taoról egy egynapos utat jelent.

Na, gondoltam, akkor megpróbálkozom a phuketi bevándorlási hivatallal, oda biztos többen járnak, hátha kapok valami információt. Itt kicsit jobban beszéltek angolul, és a legnagyobb meglepetésemre annyit mondott az ügyintéző, hogy búvártanfolyamra nem adnak egyéves vízumot, csak maximum 3 hónaposat. Hát sokmindent hallottam már itt a vízumunkkal kapcsolatban, de ezt még nem.. Itt már végképp elvesztettem a fonalat… Mi a thai nagykövetségre búváriskolától kapott papírokat adtunk le, erre adták meg a tanulói vízumot. Ha ez valóban így van, ott miért nem mondták, hogy csak 3 hónapra érvényes? Sőt, külön kihangsúlyozták, hogy 3 havonta el kell menni a legközelebbi bevándorlási hivatalba meghosszabbítani a vízumot.

Ekkor már kezdtem kissé dühös lenni, hogy ekkora fejetlenség van itt, akárhány helyen érdeklődöm, mindenhonnan teljesen más információkat kapok…

Azért még egy utolsó próbát teszek, gondoltam, segítségül hívom Google barátomat, hátha találok valami információt. Miközben neteztem, szóba elegyedtem 2 másik tanulóval, akik szintén a Crystaltól kaptak egyéves vízumot, ők elmesélték, hogy ők valóban 3 havonta Burmába járnak hosszabbításért. Nos, akkor ezt mostmár tényleg nem értem, hasonlítsuk csak össze a vízumainkat… és meglett a válasz: nekik M Multi-entry, azaz több belépéses, nekük S Single-entry, azaz egy belépéses vízumuk van. Magyarországon ugyanis nem állít ki a thai nagykövetség több belépéses tanulóvízumot. Hát így már értem, valószínűleg rajtunk, magyarokon kívül mindenki M vízumot kapott, így nekik tényleg működik az a módszer, hogy 3 havonta Burmába mennek, viszont ha mi az egy belépéses vízummal elhagyjuk Thaiföldet, akkor veszett a vízumunk…

Akkor nincs más hátra, valahogyan ki kell deríteni, mi kell a meghosszabbításhoz. Találtam is pár oldalt, ahol volt némi információ ezzel kapcsolatban, ezek alapján az alábbi listát kellett összeállítanunk:

-          útlevélmásolat

-          vízum másolat

-          Thaiföldre történt belépéskor kapott pecsétről másolat

-          8 (???) db fotó

-          2 db fotó tanulás közben, ahol látszik az iskola is

-          Szerződés a szállásról

-          Igazolás az iskolától, hogy befizettük a tanfolyamot és részt veszünk az oktatásban

-          Egy hivatalos formanyomtatvány (kérelem a meghosszabításhoz) kitöltve

Ezt a képet mellékeltünk, mint a 2 tanuló oktatás közben :)

Kb. 4 napba telt, mire sikerült ezeket a papírokat összegyűjteni, mert a főnök sajnos időközben hazautazott Angliába, így elég nehézkesen ment a kommunikáció. A kérelmet nekem kellett a thai minisztérium honlapján kikeresnem a többszáz dokumentum közül, és fogalmam sem volt, jót választottam-e ki...

Karácsony napjára, december 24.-ére végeztünk mindennel, így az utazást 25.-ére kellett időzítenünk. Sajnos nem a legszerencsésebb a karácsonyi parti után, de nincs mit tenni, most ez a legfontosabb.

Így éjfélkor leléptünk a buliról, mert másnap reggel 04:50-kor szólt az ébresztőóra. 05:30-ra a hajóállomáson kellett lenni, 6-kor indult a hajó.

A kétórás hajóút számomra egy örökkévalóságnak tűnt, ugyanis 2 éve tengeri beteg lettem Korzikára tartva, amit sajnos azóta sem sikerült kihevernem :( Így az utat zacskóval a kezemben, gyomromat kiürítve mindenféle tápláléktól (most próbáltam a lehető legkevésbé gusztustalan módon fogalmazni :D) töltöttem. Reggel 8-re érkeztünk Koh Samuira, itt van a hozzánk legközelebb eső bevándorlási hivatal.

Fogtunk egy motoros taxit, természetesen hárman ültünk egymás mögött, de sebaj, csak 10 percre van a hivatal. Nyitás előtt 20 perccel érkeztünk, és nagy izgalommal várakoztunk, hisz a következő 3 hónapos itt-tartózkodásunk múlik ezen a pár percen...

Viszonylag hamar sorra kerültünk, próbáltuk úgy átadni a papírokat tökéletes nyugalommal az arcunkon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze eközben majd kiugrott a szívünk a helyéről. Át is vette az ügyintéző a papírokat, és mondta, hogy üljünk le és várjunk. No, ez az amit itt Thaiföldön már jól megtanultunk: várni….

Kb. fél óra múlva behívott minket egy férfi egy hátsó irodába, és meglehetősen mogorva arccal ennyit mondott: 7 days, azaz 7 nap. Mi próbáltunk minél egyszerűbben visszakérdezni, hogy mi 7 nap? Lehet, hogy az a baj, hogy az első pecsétünk január 3-ig érvényes, és csak 7 nappal a lejárat előtt lehet meghosszabbítani? Tehát jöjjünk vissza később? Kérdeztük? De ő csak ennyit mondott: 7 days, 7 days…. Még próbáltunk mindenféle egyszerű angolsággal kicsikarni belőle bármi információt, de lehetetlen küldetésnek tűnt. Így nem volt mit tenni, visszamentünk a papírjainkkal a külső ügyintézőhöz, mondtuk neki, hogy nem értettük a kollégáját, legyen szíves, segítsen. Hát nem segített… nem mondott semmit… Odamentem hát egy várakozó sorstárshoz, kiderült, hogy ő 12 éve él itt, thai felesége van. Próbált segíteni, ő úgy értelmezte a férfi szavait, hogy itt 7 napra kapunk csak újabb pecsétet… Elmeséltem neki a sztorinkat az egyéves vízumról és a háromhónapos hosszabbításokról, amit az ügyintéző is hallott fél füllel, és ennyit reagált rá: „many documents”, azaz sok papír. Tehát akkor mégiscsak meg lehet hosszabbítani, csak kellenének még papírok? - kérdezem tőle… De ő mindig csak ennyit válaszolt: many documents… Már majdnem könyörögtem neki, hogy adjon egy listát, hogy milyen papírok kellenek, de nem adott semmit. Ott ültünk még vagy fél órát a hivatalban, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, várakoztunk-várakoztunk, hátha megszán minket valaki és segít, de természetesen nem segített senki. Így reményvesztve, elkeseredetten léptünk ki a hivatalból. A bejáratnál ki volt rakva egy információs tábla pár hivatalos telefonszámmal arra az esetre, hogy ha bármilyen kérdésed van vagy információra lenne szükséged. Hát ezen már ne múljon a dolog, megpróbálom, vesztenivalónk nincs vele… Végre valaki, aki beszél angolul :) Itt azt a tájékoztatást kaptam (még meg is kérdezte, melyik országból jöttem), hogy búváriskola csak 3 hónapra adhat vízumot. Minta ezt már hallottam volna valahol…lehet, hogy bele kell törődnünk, hogy 3 hónap után, azaz január 3.-án lejár a legális itt-tartózkodásunk?

Teljesen kétségbeesve jöttünk el a bevándorlási hivatalból: van kb. egy hetünk, hogy kitaláljuk, mit tudunk csinálni. Ilyen ötletek jutottak eszünkbe, hogy felhívunk Samui-n egy ügyvédet, hogy jöjjön el velünk és derítse ki, mi a módja a hosszabbításnak. Csak valószínűleg ez egy vagyonba kerülne, és lehet, hogy tényleg nem lehet meghosszabbítani… Kénytelenek voltunk elfogadni, hogy hamarosan lejár a tanulói vízumunk, és másik irányban kell próbálkoznunk, hogy milyen módon tudunk Thaiföldön maradni hosszabb időre. Bár őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy ha Thaiföld ennyire nem akarja, hogy itt éljünk és költsünk egy rakás pénzt, (amiből a fél ország él) akkor összepakolunk és elmegyünk máshová, ahol szívesebben látnak minket… No de már berendezkedtünk itt egy új életre nem kis energiát belefektetve, csak nem fogjuk feladni???

Van pár lehetőség, csak sajnos egyik sem a legtökéletesebb megoldás:

1. ún. visa-run szárazföldön: 1 nap alatt megjárható buszos út a burmai határra, csak sajnos az a szabály, hogy ha szárazföldön lép be az ember az országba, akkor 15 napos tartózkodásra érvényes pecsétet adnak. Hát 15 nap az nem túl hosszú idő...
2. a repülős visa-run, azaz, ha repülővel érkezel az országba, 30 napos tartózkodást engedélyez. Hát ez sem túl sok, ráadásul elég költséges is...
3. van egy ún. business-vízum, azaz munkavállalói vízum, de ahhoz több idő kellene, hogy utánajárjunk, nem elég 1 hét. Viszont hosszabb távon lehet, hogy ez lesz a megoldás… Na, majd meglátjuk…

Végső elkeseredésünkben felhívtuk Gergőt a nyelviskolától, hogy tud-e segíteni. Ha nincs más megoldás, befizetjük a nyelviskola sokezer-bahtos díját, hogy még egy évet tudjunk maradni. Így teljesen felesleges volt a herce-hurca a búváriskolás tanulói vízummal, mert 90 napra turista vízumot is kaptunk volna…

Szerencsére pont Samuin volt az iskola egyik képviselője, így elmentünk hozzá, elmeséltük a történetünket. Szerinte az lehetett a baj, hogy valóban nagyon sok papírt kell benyújtani a hosszabbításhoz, a legtöbbet thai nyelven (nekünk egy ilyen sem volt…). Lehet, hogy meg lehet hosszabbítani a mi vízumunkat is, csak a módját nem tudjuk, és ennél többet már nem tudunk tenni, tényleg minden követ megmozdítottunk. Viszont ha ezen a nyelviskolán keresztül jutunk a vízumhoz, akkor egy évig semmi dolgunk nincs, még a szigetet sem kell elhagynunk, így rövid tanakodás után úgy határoztunk Atival, hogy befizetjük a tandíjat.

Kora délután végeztünk mindennel, és mivel még volt pár óránk a hajó indulásáig, gondoltuk, elmegyünk "shoppingolni" egyet :) Samui viszonylag nagy sziget, rengeteg turistával, nagyon sok letelepedett külföldivel, így itt gyakorlatilag mindent meg lehet találni. Betévedtünk egy Tescoba is (itt Lotusnak hívják).

Úgy bolyongtunk az óriási áruházban a sorok között, mint két kisgyerek, aki először lép ki a nagyvilágba. Annyira elszoktunk az ilyen dolgoktól, hogy csak ámultunk és bámultunk, mi mindent lehet itt kapni. Még Milka csokit is, amiről azt hittem, Thaiföldön nem is létezik, vagy például rózsaszín tojást Hello Kitty rajongóknak :D

Egy pillanatra irigykedtem is azokra, akik itt laknak, de aztán mikor kiléptünk az utcára, bele a dugóba a sok autó közé, akkor azonnal meggondoltam magam. Ez egy nyüzsgő turistahely, nem az családias kis nyugalom szigete, mint a mi Koh Taonk. Ahogy szárazföldre léptünk és belélegeztük a levegőt, ki is mondtunk: itthon vagyunk. És azonnal ránk is köszönt egy ismerős arc a búváriskolából. Ez a mi kis otthonunk :)

Kb. 3-4 hét, mire a nyelviskola beszerzi a szükséges papírokat, amiket postán fogunk majd megkapni, és azzal sajnos valamelyik szomszédos ország thai nagykövetségére kell elmennünk, ami minimum 3-4 napos kiruccanást jelent. Nem lenne nekem bajom ezzel a kiruccanással, sőt..., csak van itt nekünk egy Luciferünk, akit nem tudunk itt hagyni 3-4 napra. Mert tegnap, mikor Samuin voltunk csak egy napra (és Dóri volt olyan drága, hogy átment hozzánk kivinni őt egy sétára és enni adni neki), annyira szomorú volt, hogy nem jövünk haza, hogy hozzá sem nyúlt a vacsorájához egészen addig, míg haza nem érkeztünk. Mikor hazaérkeztünk, nagy örömujjongással fogadott minket és nagyjából 5 perc múlva be is falta a vacsoráját. Hát ilyen a mi hűséges kiskutyánk….

No és akkor még valahogy meg kell oldanunk arra a kis időre az itt tartózkodásunkat, míg meg tudjuk igényelni a tanulóvízumot: be kell neveznünk a burmai kiruccanásra, sőt lehet, hogy kétszer is, mert valószínűleg  15 nap alatt nem lesznek meg a papírjaink. De ez legalább viszonylag rövid túra, egyik nap éjszaka hajóra szállunk, reggel minibusszal elvisznek minket nagyjából 3 óra alatt a burmai határra, kilépünk majd visszalépünk, kapunk egy pecsétet 15 napra, és jövünk haza. Így délután 3 körül már itthon is leszünk.

Most ott tartunk, hogy épp várok egy papírra a búváriskolától (amit én írtam meg, nekik csak alá kell írni), hogy 3 hónap alatt befejezzük a búvártanfolyamot, mert enélkül nem tudja elkezdeni intézni a nyelviskola a papírjainkat. Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz semmi kifogása a thai minisztériumnak azzal, hogy újra tanulói vízumot igénylünk..

Hamarosan jelentkezem a fejleményekkel, szorítsatok nekünk, hogy minden simán menjen :)

És akkor ami az utolsó bejegyzés óta történt:

Kb. 1,5 hónap várakozás után végre le tudtunk ülni a Crystal managerével, mert szerettük volna megbeszélni vele, hogy Ati náluk szeretne szabadúszóként oktatni. Nagyon jó a csapat, profik az oktatók, jók a felszerelések, van medence, közel van a hajó, szóval a körülmények a lehető legtökéletesebbek az oktatáshoz és tanuláshoz egyaránt. És láss csodát, sikerült J Ati a Crystalnál fog oktatni, ugyanolyan jogokkal és feltételekkel, mint az alkalmazott oktatók. Szóval aki Thaiföldön tervezett búvárkodni, ne habozzon :D Egy világviszonylatban is elismert, és a sziget második legjobb iskolájánál sajátíthatjátok el tőle a búvárkodás csínját-bínját, professzionális körülmények között, személyre szabott oktatással magyar nyelven. Ez volt itt a reklám helye :D

Közben elhagyta a szigetet magyar barátunk, Janika is, miután sikeresen elvégezte az oktatói tanfolyamot. Hiányozni fog, nagyon megkedveltük őt, színt hozott az életünkbe humorával, történeteivel, jókedvével. Sajnos így fog ez menni itt Koh Taon: jönnek az emberek, barátságok születnek, majd pár nap, hónap múlva elmennek… Természetesen volt búcsúztató is, no de csak szolidan, hiszen másnap mindenkinek munka volt.

Múlt héten vendégül láttuk magyar barátainkat, Katát és Adriánt egy hétre, akik hasonló tervekkel érkeztek Thaiföldre, mint mi: ők Phuketen fognak új életet kezdeni, remélhetőleg megtalálják a számításaikat és szerencséjüket. Szorítunk nektek és kívánjuk a legjobbakat!

Elmentünk együtt a legszebb helyekre, ezekről majd külön készítek beszámolókat.

Rohamosan közeledik a karácsony, amiből itt persze nem sokat érzünk :) Nincs hó, nincs tél, nem szól az üzletek hangszóróiból a Jingle Bell, nem árasztották el ajándékot vásárló tömegek az üzleteket. Így legalább nem érezzük a meghitt, családi ünnep hiányát. Itt rendületlenül tart a nyár, mint ahogy egész évben, süt a nap, 30 fok van nappal, 25 fok éjjel, szóval az ünnepek érkezésének nem sok jele van, talán csak annyi, hogy a turisták kedvéért néhány étterem és üzlet karácsonyfát állított.

Nem terveztem külön bejegyzést az ünnepeknek, de közben felmentem a Facebookra és a levelezőre, és annyian kérdezték, hogy milyen lesz nálunk a karácsony és a szilveszter, hogy elhatároztam, külön bejegyzést szentelek az ünnepeknek :)

A drága családunk természetesen gondoskodott róla, hogy nálunk is ünnep legyen azért a karácsony: kaptunk a szülőktől egy-egy csomagot mindenféle finomsággal: szalámival, csokival, szaloncukorral. No de míg a csomag ideért, az megér egy misét. Illetve még csak az egyik csomag érkezett meg, a másikról csak remélni tudjuk, hogy megérkezik egyszer.

A Budapest-Bangkok távolság gördülékenyen ment, de hiába volt a számlára „sample” azaz minta írva, sajnos át kellett esnie a csomagunknak a vámvizsgálaton. Hát itt kezdődött a csomag kálváriája :) Először is naponta többször hívtak a csomagküldő cégtől, hogy mi van a csomagban. A szalámiról természetesen mélyen hallgattam, mert elvileg élelmiszert nem szabad behozni az országba… Aztán emailben is meg kellett erősítenem a csomag tartalmát, majd egyszer csak kaptunk egy telefont, hogy küldjük át emailben Ati (mert ő volt megnevezve címzettnek) útlevél másolatát. No, ekkor már kicsit elkezdtünk aggódni, vajon minek nekik a vámkezeléshez az útlevél. Már mindenféle szörnyűség megfordult a fejünkben, például hogy kiutasítanak minket az országból, míg végül kb. 1 hét után jött egy telefon, hogy megtörtént a vámkezelés, 2.000 bahtot, azaz 14.000 ft-ot kell kifizetni vám gyanánt. Hát, ez így akkor drága szalámi lesz, no de mostmár nincs mit tenni, csak nem hagyjuk veszni a csomagot... 2 nap múlva meg is jött a futár a csomaggal, és mit ad Isten, teljesen ép, bontatlan állapotban érkezett meg anélkül, hogy kibontották volna. Fogalmam sincs, mi alapján rótták ki a vámot…. A másik csomag még mindig Bangkokban van, december 5.-én adták fel Magyarországról. Úgy tűnik, karácsonyra már nem fog ideérni…

Ati ezalatt a változatosság kedvéért még mindig tanul, az ún. mester oktató tréninget csinálja, 2 hét múlva már csak „mester”-nek szabad majd szólítani :D Ez két dologból áll: egyrészt specialitásokat (pl. roncsmerülés, éjszakai merülés, stb) is oktathat majd, másrészt oktatók mellett kell dolgoznia egészen addig, míg 25 embernek kiadja a minősítő kártyát. Már túlnyomórészt ő oktat, a másik, gyakorlott oktató csak figyel és ha szükségesnek látja, besegít. Tegnap el is készült az első 6 OWD kártya, melyeken az oktató neve mellett ez szerepel: ATTILA TOTH :DDD

A kis családunk továbbra is jól van, a cicák nőnek, fejlődnek, híznak és nagyokat játszanak együtt. Lucifert végre meg tudtuk nyírni (mert nem lehet ám túl sűrűn…), megszabadítottuk vagy 1 kiló szőrtől, így most egészen felszabadultan rohangál, mikor sétálunk :) Nagyokat vadászik, már az egész területet, ahol naponta sétálunk, a sajátjának érzi, és őrzi :) Még fürdeni is elvittük nemrég, de erről a napról majd egy következő bejegyzésben írok.

A következő néhány bejegyzés nagyjából szöveg nélkül fog készülni többnyire képekkel. Együtt jártunk a magyar barátainkkal, Katával és Adriánnal néhány olyan helyen, amihez nem kell komment, a képek önmagukért beszélnek. Ez Koh Tao, a 23 nm-es kis sziget, amit 2 hónapja úgy hívhatunk: az otthonunk.

Ez a bejegyzés a Nang Yuan szigetcsoportól szól, mely párszáz méterre, 15 perces hajóútra nyugatra fekszik Koh Taotól. Ha volt már elképzelésetek arról, milyen lehet a paradicsom, azt hiszem, bátran állíthatjuk, hogy ez az :)

A három aprócska szigetet annyira sekély homoksáv köti össze, hogy át lehet járni köztük gyalogosan. Ha épp apály van, akkor bokáig ér a víz, ha pedig dagály, akkor nagyjából combközépig, mint ahogy a mi látogatásunk alkalmával is :)

A legjobb az egészben az, hogy bármikor át tudok ide ugrani feltöltődni egyet. Ahogy ülök a szikla tetején azzal a csodával a lábam alatt, mindig ez jut eszembe: köszönöm, Istenem, hogy eljuthattam ide, és megélhetem ezt a varázslatot. Tiszta szívből kívánom nektek, hogy egyszer az életben ti is megérezzétek!

Ati időközben sikeresen letette az oktatói vizsgát, mint ahogyan arról a facebook-osok néhány képről már értesülhettek. Elég kemény, 3 napos vizsga volt, az első nap az elméleti résszel, mely egy 110 kérdéses teszt volt. Délután egykor ment be a vizsgaterembe a 46 diák, Ati pedig az időt maximálisan kihasználva az utolsók között jött ki, míg mi odakint tűkön ülve vártuk. Ez volt a vizsga legfontosabb és legnehezebb része, emiatt kellett a legjobban izgulni. A gyakorlat már rutin, tehát ott nagy baj nem lehet :)

5 óra után pár perccel jött ki Ati a vizsgateremből, széles mosollyal az arcán. Na, ekkor már tudtam, hogy SIKERÜLT. Meglett a kéthetes hajnalokba nyúló tanulás eredménye :D

Azért még nem lehet hátradőlni, még két napig vizsga van... Este fel kell még készülni a másnapi prezentációra és a nyílt vízi gyakorlati vizsgára.

A második napon is remekül vette Ati az akadályokat, a prezentáció és a víz alatti feladatok is 4-es feletti eredményt értek :D Itt este már lecsúszott egy kis sör is, hiszen a nehezén már nagyjából túl voltak. Már csak a medencés vizsga másnap, és Ati elmondhatja magáról, amiről pár hónapja még álmodni sem mert: búvároktató lett :)

És eljött a nagy nap, 2012.12.13, ha minden jól megy (és miért ne menne), Atiból ma búvároktató lesz:D Reggel  azért még mindig nagy az izgalom, még itt is el lehet csúszni akár apróságokon is... Na de Ati természetesen nem csúszik el, simán veszi a medencés akadályokat is :D Igen fáradtan, de nagyon-nagyon felszabadultan hagyta el a medencét, talán élete egyik legnagyobb pillanata ez...

Délután 1 órakor egy ünnepélyes eredményhirdetés után adják át a PADI küldöttek az újdonsült "kollégáknak" az okleveleket. Egy mondat megragadott nagyon a vizsgabiztos beszédéből: "Kedves búvároktatók, nézzetek hátra magatok mögé, mit láttok ott? Válasz: az óceánt. A mai naptól ez lesz az irodátok :D"

Innentől nincs más hátra, csak a feszültség levezetése :) A csapat délután kettőkor kezdett egy bárban néhány kör helyi rummal. Már itt sem volt szomjas a társaság, hát még mi lesz este a hivatalos ünneplő bulin... Ráadásul Atinak kimaradt a divemastereknek kijáró snorkel teszt, még az is hátra van :) No de nem baj, egyszer van ilyen az életben, hogy búvároktató lesz valakiből ;)

A buli egy tengerparti nagyon hangulatos zenés-táncos szórakozóhelyen folytatódott.

Pár bemelegítő kör után jöhetett a felavatás: ki kellett ülniük a frissen végzetteknek és néhány feladatot teljesíteniük. Például 4 darab tárgyat a lehető leghamarabb időn belül beszerezni a jelen lévőktől: piros öngyújtót, fél pár papucsot, kulcstartót és egy fehérneműt egy ellenkező neműtől. Na, nekem sem kellett több, azonnal levarázsoltam magamról a melltartómat, nehogy Ati legyen az utolsó. Mert az utolsónak természetesen inni kell :) Eredményes volt az igyekezetem: Ati lett az első :D

Ezután speciális sznorkel tesztet találtak ki az újoncoknak: egy pohár meghatározhatatlan helyi alkoholt kellett a szájukba venni, 10 másodpercig a szájban tartani, majd 10 másodpercig a nyelv alatt tartani, ezután 10 másodpercig gargalizálni vele, végül lenyelni. A fiúk arcából ítélve volt már ennél kellemesebb élményük is :)

Ezután már az este kellemesebb része következett, zene, buli, tánc hajnalig.

Az utolsó élménybeszámolóm óta eltelt egy hét, azóta történt pár dolog, igyekszem a legérdekesebb történéseket megosztani veletek :)

A hét legjobb híre: megvettük az oldalkocsis motort :) Egy skót srácé volt, az oldalkocsi majdnem új, nemrég csináltatta a motorjára, de nem használta, így eladta nekünk igen kedvező áron :))) Juhéééjj, hamarosan mehetünk Luciferrel együtt fürdeni, kirándulni :) Még el kell vigyük szervizbe pár apróságot megcsináltatni rajta, de Atinak sajnos most erre nincs ideje. Na nem baj, ezt a pár napot már kihúzza Lucifer valahogy tenger nélkül ;) Viszont egy rövid útra kipróbáltuk az új járgányt, Dórit költöztettük át egy másik helyre. Ati vezetett, hát neki is marha furcsa volt, azt hiszem, lesz mit tanulnom :D

Múlt hétfőn szabadnap volt a tanfolyamon, náluk rendeztük be a tanulószobát, együtt tanult a teraszon a magyar csapat :) Nagyon sok az anyag, az új információ, így késő estig kemény tanulás folyt.

Estére elmentünk együtt négyesben a spanyol étterembe, hogy kipihenjük az egész napos tanulás fáradalmait :) A kaja kiváló: rákos saláta, olmós borda, grillezett tengeri herkentyűk és valami spanyol paradicsomos húsgombóc a menü.

A vacsora végén mintha kitalálta volna a spanyol szomszéd a gondolatunkat: rákérdezett, hogy ennénk-e desszertet. Naná, hogy ennénk, hiszen a thai éttermekben csak palacsintát lehet enni desszert gyanánt. De jó lenne egy kis somlói galuska, vagy egy tiramisu... Hozott is egy spanyol desszertet, hát az valami isteni volt :) Nem emlékszem a nevére, de valamilyen vaníliás krém volt, közte keksz, ilyen finom édességet nem ettünk legalább 2 hónapja :) Az biztos, hogy desszertért ide fogunk ezentúl járni :DDD

Kedden, azaz december 4.-én, amikor a szokásos napi bevásárlást intéztem, meglepetten tapasztaltam, hogy ki vannak pakolva mindenféle Mikulás kellékek az áruház elé. Nosza, mégiscsak eljut a Mikulás Thaiföldre is? ;)

Valóban járt nálunk a Mikulás, és hozott finom csokit is :) Ez itt igen nagy dolog, mert a csokit aranyárban lehet kapni: egy 100g-os tábla 500-700 ft körül mozog.

Akkor igen nagy a valószínűsége, hogy a Jézuska is jönni fog:) Lehet kapni műfenyőt, díszeket, girlandokat is, így arra gondoltunk Atival, hogy lehet, hogy lesz kis karácsonyfánk a hangulat kedvéért :)

Este David amerikai barátunk búcsúvacsorájára voltunk hivatalosak a sziget egyik legjobb éttermében, ami ráadásul 5 perc sétára van tőlünk :) Állítólag itt lehet kapni a sziget legjobb steak-jét, Ati le is tesztelte, valóban nagyon jól készítik. Mi képviseltük ahogy a barátaink mondanák, a "Hungarian Maffia Team"-et :) Mint utóbb kiderült, aznap volt Ati egyik spanyol barátjának a születésnapja is. Vagy húszan összegyűltünk, jó kis buli kerekedett az estéből. A vacsora végén a legnagyobb meglepetésemre tortát hozott elő az ünnepelt barátnője. Mit ne mondjak, tényleg nem hittem, hogy tortát s lehet kapni ezen a szigeten :) Kiderült, hogy egy francia kávézóból lehet tortát rendelni, és meg kell hagyni, nagyon-nagyon finom volt. Idáig is tudtuk, hogy a thaiok bármit elintéznek, nincs olyan, hogy lehetetlen, hát ez most újra beigazolódott :)

2012 december 5.-e nagy nap, hiszen ma van thaiok egyik legfontosabb ünnepe: a nagy becsben tartott királyuk ma ünnepli a 85. születésnapját. Természetesen munkaszüneti nap van ez alkalomból, és mindenfelé nagy dínom-dánom, ünneplés, tűzijáték.

Mivel egész közel van hozzánk a sziget ún. polgármesteri hivatala, este a teraszunkról csodálhattuk a tűzijátékot :)

A király születésnapját én is méltón ünnepeltem: elmentem egy thai masszázsra :) Már van egy bejáratott helyünk, ahol eddig mindösszesen egyszer voltunk Atival egy hagyományos thai masszázson :) Viszont annyira bevált a hely, és olyan kedvesek voltak a masszőr kislányok, hogy elhatároztuk, hogy hetente egyszer megajándékozzuk magunkat egy masszázzsal. Na, ez idáig szépen elmaradt, és Atinak most sincs nagyon ideje, én viszont lementem és kipróbáltam az ún. lábmasszázst, ami a múltkor a másik helyen nem igazán vált be... Én ugyanis az otthon megszokott reflexpontos masszázst vártam, és egész mást kaptam helyette. Ez a kislány viszont egész hasonlóan csinálta (kicsit súgtam neki azért, hogy mit szeretnék ;)). Lényeg a lényeg, hogy nagyon-nagyon jó volt a thai lábmasszázs, tényleg el kell jönni hetente. Ráadásul 1400 ft egy óra, tehát megfizethető :D

A monszun úgy tűnik, végleg elment, így vége a bezártságban töltött hétköznapoknak. Fel is lelkesedtem, hogy minek járok én el éttermekbe tonhalas szendvicsért és shake-ért, mikor magam is meg tudom csinálni :) Beszerezem egy mixert és mindenféle hozzávalót, azóta kiváló reggeliket készítek magamnak :) A shake-em jobb, mint bármelyik éttermi, ananászból, mangóból, banánból, mandarinból és lime-ból áll, egy kis kókusztejjel megbolondítva :)

Azért esténként eljárunk együtt Atival megvacsorázni, néha a megszokott helyünkre, néha pedig kipróbálunk egy-egy új helyet is. Egyik nap, mikor hazafelé tartottunk a búváriskolából, felfedeztünk egy kívülről igen egyszerűnek tűnő éttermet, viszont furcsa módon nagyon sokan voltak bent. Gondoltuk, kipróbáljuk :) Beültünk, épp az étlapot tanulmányoztuk, mikor a szomszédos asztalra egy nagyon gusztusos tálat hoztak ki. Hát akkor mi is pont egy ilyet kérünk :) Egy rántott csirkemell szerű ételt kaptunk, a csirkemell szeletekre vágva, mellé krumplipüré (na, ezzel sem találkoztunk még itt) és friss saláta. Mindez 80 bahtért, azaz kb. 560 ft-ért. Hát ez valami fenomenális volt, a panír is nagyon finom, nem tudom miből volt, de nagyon ízletes. Azóta minden nap ezt esszük :D Tegnap pedig igazán kirúgtunk a hámból, vettünk még mellé saslikot és egy desszertet, ami kókuszgolyónak tűnt. Na azért gondoltam ám, hogy nem egészen olyan lesz, mint az otthoni házi Raffaello, de azért próbáljuk ki, milyen egy házi thai desszert :) Háát, még Lucifernek és a cicáknak sem kellett :D No nem aj, legalább ezt is kipróbáltuk...

Holnap Ati életében nagy nap lesz: megkezdődik az oktatói vizsga, de nem ám csak úgy egyszerűen, három teljes napon át kell bizonyítania, hogy megérett arra, hogy búvároktató lehessen. Először elmélet mindenféle tesztekkel, majd gyakorlat medencében, végül nyílt vízben. Ha minden jól megy (és miért is ne menne :D), 2012 december 13.-án Atiból PADI búvároktató válik. Hajrá Ati :DDD

Remélem, a következő bejegyzés az ünneplésről fog szólni :)

Végül pár fotó a mindennapjainkból:

Itt Lucifer éppen észrevett egy gekkót a falon :)

2012 december 7-én, azaz ma pontosan két hónapja, hogy megérkeztünk Thaiföld eme parányi kis szigetére, Koh Taora, hogy egy új életet kezdjünk és szerencsét próbáljunk. 60 nap, ami kb. fél évnek tűnik, annyi minden eltelt az érkezésünk óta. Az út nagyon viszontagságos volt, de így két hónap távlatából már nem is annyira vészes. Mint tudjuk, az idő múlásával megszépülnek a dolgok...

Közben berendezkedtünk, otthonossá varázsoltuk a házikónkat, a teraszunkat és a kertünket, megismertük a sziget egy-egy szegletét (de még nagyon sok vár felfedezésre), megtaláltuk, mit hol lehet és érdemes megvásárolni, beszerezni. Vannak ismerős thai arcok (ez nagyon nagy szó, mert először mindenki tökéletesen egyformának tűnt :D), akik ránk mosolyognak és köszönnek az úton motorozás közben. Felismer és üdvözöl bennünket a sarki fűszeres, a vízes, a törzshelyeinken a felszolgálók, a motorszerelőnk, a masszőr kislány, és még sorolhatnám. Kezdünk beilleszkedni a thai mindennapokba. A kezdeti nehézségeken túl vagyunk, és meg kell hagyni, az első időszak nem volt könnyű. Hiszen hozzá kellett szoknunk, hogy a szeretteink 9000 km távolságra vannak, és mivel a nap túlnyomó részét (egyelőre sajnos) külön töltjük, nincs senki, akivel napközben megoszthatnánk örömünket, bánatunkat, élményeinket, gondolatainkat, csak esténként egymásnak, mikor általában mindketten kellőképpen fáradtak vagyunk. Viszont az internet és a Skype sokat segít abban, hogy kevésbé érezzük a családtagjaink és a barátaink hiányát. Nagyon sokat jelent, hogy szinte minden nap hallhatjuk és láthatjuk egymást, tudjuk, kivel mi történik otthon.

Lucifer is megszokta az új otthonát, szemmel láthatóan jól érzi magát. Egész jól kezeli az idegen állatokat és hangokat, séta közben már nagyokat vadászik, és állandóan a gekkókat lesi, várja, akár hosszú-hosszú percekig ülve azon a helyen, ahonnan a hangokat hallja, hogy játsszon velük egyet :) Örökbe fogadtunk az állatmenhelyről két kiscicát, Leot és Miot, akik szépen fejlődnek, nőnek, vadásznak, és rosszak, mint a kisördög :)

Ati időközben mentőbúvár, majd divemaster lett, néhány nap múlva pedig, ha minden jól megy, valóra válik régi vágya, búvároktató (méghozzá nem is akármilyen :)) válik belőle. De ő maximalista, nem áll meg itt, hanem elvégzi még a Master Scuba Diver tréninget is :) Ez alatt a 2 hónap alatt nagyon sok barátra és némi angol nyelvtudásra is szert tett :)

Hozzá kellett szoknunk az otthon megszokott komfort hiányához: például néha elmegy az áram, ilyenkor elemlámpával és mécsesekkel oldjuk meg a világítást, és ilyenkor természetesen meleg víz sincs. Nincs tévé, dvd lejátszó, nincs mozi, hogy elugorjunk megnézni egy filmet. Meg kellett szokjuk bizonyos állatok (pl. gekkók és varánuszok) jelenlétét, és néhány olyan hangot az éjszaka csendjében, amiről még most sem tudjuk, hogy milyen állat hallatja :)

Viszont ezek helyett örök nyár van, itt van egy ugrásra a tenger, és mosolygós emberek vesznek körül minket. Azt hiszem, így kibírható az esetenként előforduló áramszünet és a mozi hiánya :)

A két hónap tapasztalásai alapján összeállítottam egy mérleget a pozitív és negatív dolgokkal:

+:

- ami a legfontosabb: mindig meleg van, süt a nap, nem megy a hőmérséklet 25 fok alá

- 10 percnyi motorozásra van a tenger, bármikor le tudunk menni megmártózni benne

- nem kell a fűtésszámlán idegeskedni

- nincsenek reggelente várakozások a dugóban, sőt autók sem nagyon vannak, csak robogók

- nem idegesek az emberek, mindenki mosolyog

- heti 1x kell megtankolni a motorunkat 120 bahtért (=840 ft)

- nem kell főzni, mindennap étteremben eszünk (2 főre kb. 200 baht sörrel, üdítővel)

- megfizethető a thai masszázs, el is járunk heti egy alkalommal

- rengeteg féle isteni zöldség és gyümölcs kapható itt

- nincsenek hivatalok, bürokrácia, nem kell elmenni sehová ügyeket intézni

- jó a közbiztonság, simán a motorban felejtheted a kulcsod, tengerparton hagyhatod a táskádat, pénzedet, biztos lehetsz benne, hogy nem nyúl hozzá senki   

Ha Ati írná a blogot, még valószínűleg ezzel egészítené ki a listát :)

- mindenhol rá lehet gyújtani, nincsenek kiszorítva a dohányosok az éttermekből, bárokból, kocsmákból

- 1-2-3 sör után is fel lehet ülni a robogóra, nem kell rendőri ellenőrzéstől tartani

 Nagyon kell törnöm a fejemet, de csak két negatívum jut eszembe:

- eléggé messze vagytok, drága családom, szüleim, testvérem, keresztgyermekeim, barátaim, ex-kollégáim!     Gyertek kicsit közelebb :D

- a thaiok nem esznek csokit, pedig mi Atival nagyon-nagyon szeretjük a csokit :) Be kell érjük a banános-nutellás palacsintával és a különböző kekszekkel :)

Azért itt sem minden fenékig tejfel ám, itt is van szegénység, nélkülözés, de valahogy az emberek nem törődnek ezzel. A rozoga putrikban lakó emberek is mosolyognak, boldogok, hiszen van fedél a fejük felett, van mit enniük, kell ennél több?

Az érem egyik, illetve másik oldala:

Annyira hihetetlen, hogy bő egy évvel ezelőtt még egy hőn áhított, ám elérhetetlen álomnak tűnt csupán, hogy mi valaha ezen a csodás szigeten fogunk élni, hogy ezt nevezhetjük majd otthonunknak. Hogy elhagyjuk az utóbbi időben sajnos nagyon komorrá vált szülőföldünket, a stresszes, borúlátó embereket, a 10-12 munkával eltöltött hétköznapokat egy új, felhőtlenebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet reményében. Nagyon sok munka, utánajárás van mögötte, hogy meg tudtuk ezt valósítani, de azt kell, hogy mondjam, megérte. Köszönet mindenkinek, aki támogatott és biztatott minket ebben, hogy sikerülni fog. SIKERÜLT :D És azt kell, hogy mondjam, nagyon büszke vagyok magunkra, hogy volt annyi bátorságunk és kitartásunk, hogy belevágtunk és megvalósítottuk :)  

Végül mindenkit bíztatok, hogy ne adjátok fel, küzdjetek ti is az álmaitokért! Higgyétek el, ha nagyon akarjátok és tesztek is érte, előbb-utóbb sikerülni fog!

Múlthét szombat óta rendületlenül esik, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Igyekszem kihasználni ezeket a kisebb megszakításokat, hogy felüljek a motorra és kimozduljak egy kicsit, vagy elintézzem az apróbb teendőimet. Ezt a blogot például egy francia Cappucino nevű kávézóban írom, tonhalas melegszendvicset és forró csokit fogyasztva :) Igazi francia hangulat, mintha Párizsban lennék (a wifi jelszó természetesen mi más lenne, mint Paris :D), bagettek, péksütik, croissant-ok, a hangfalakból harmónikás zene szól, ki vannak rakva újságok és könyvek, amiket a vendég olvasgathat, míg itt tartózkodik. Az eső miatt teltház van, beültek az emberek kávézni, olvasni, netezni.

A tartós esőnek köszönhetően kb. 98%-os a páratartalom, az egy hete kiteregetett ruhák csurom vizesek, esélyük sincs, hogy megszáradjanak. Bentre sem tudok teregetni, mert ott sem szárad meg semmi, így legalább felhasználjuk a ruhakészleteinket :) Be vagyunk szorulva, a teraszra nem tudunk kiülni, mert sajnos nem fedett, de a konyha is nedves ugye, mivel nyitott, így marad a szoba...

Na ennyit a panaszkodásból, legalább hideg nincs :) Eddig esőért, felhőért esedeztem, hát az biztos, hogy most egy darabig nem fogok ilyesmit tenni :)

Ati ezalatt a tanteremben ül egész nap, szerencsés volt az időzítés :D Igen kemény ez az oktatói tanfolyam, reggel 8-tól este 6-ig megy a fejtágítás, egy ebédszünettel. Viszont kitett magáért a Crystal, minden nap megvendégeli a 22 fős tanulói csapatot egy elég színvonalas többfogásos ebéddel (gondolom, belefér a tanfolyam borsos árába ;) ). Estére még, hogy a szegény diák véletlenül se unatkozzon, házi feladat is jár: első nap egy 100 kérdéses teszt, utána egy prezentáció összeállítása, amit elő kell majd adni. Így megy ez esténként, jobb dolgunk híján tanulással múlatjuk az időt hajnalig :D

A csütörtöki napom elég eseménydúsan telt: először is menet közben, mikor épp tartottam valahová, megállt a motorom, elszakadt a gázbovden. Ati ugye nem elérhető, így egyedül kellett orvosolnom a helyzetet, kénytelen voltam eltolni a motort (közben 2 emelkedő nehezítette az utat :D) egy szerelőig. Meg tudják csinálni, de csak másnapra, így ki kellett kölcsönöznöm egy motort egy napra.

Bal oldalon a saját motorom, jobb oldalon a kölcsönzött. No komment :)

Mikor hazaértem, kitervelem, hogy nekiesek az előkertünknek, ugyanis olyan vacakul van (itt is :D) megtervezve, hogy erről az oldalról is befolyik a konyhába a víz, ha esik. Igen ám, de oda volt betonozva 2 zsalukő, ezt kellett valahogy eltüntetnem, hogy ne állja a víz útját.

Vehemens Timi szerszámot kerít, neki is ugrik gyorsan, dolgozik keményen, ás, kalapál a cél érdekében, mígnem sikerül egy ásóval az ott futó vízvezetéket, ami a szomszéd lakásba megy, szépen kettétörni :) Ez akkor nem volt annyira vicces, ömlött a csőből a konyhába a víz ezerrel... Az eső persze szakad, én pedig rohanok, hogy próbáljam elzárni a vizet. Találtam is itt a mellettünk levő 4lakásos tömbben három vízcsapot, mindet elzártam, ugye rohanok vissza, hogy még mindig folyik-e, hát sajnos igen :( Próbáltam én kideríteni a csövet követve, hogy merről indul, de annyi elágazás van benne, hogy esélytelen volt... Akkor futás a háztömb melletti esővíz gyűjtőhöz, hátha onnan kapjuk a vizet, ott volt vagy 10 csap, próbáltam azokat is elzárni, de meg sem bírtam mozdítani őket. A víz addig ömlött tovább, az eső szakadatlanul esett, én pedig rohangáltam fel-alá tanácstalanul, míg végső elkeseredésemben bekopogtam az egyik szomszédhoz segítségért. Nagyon rendes volt a srác, azonnal jött is, felmérte a terepet, de ő sem találta meg a vízcsapot. Így felpattant a motorjára, elment, hogy hozzon segítséget az esővíz gyűjtő cégtől, mert azt sikerült megállapítania, hogy onnan jön a vezeték :) Ez is valami... Pár perc múlva megjött egy thai pasassal, aki nézett, nézett, vakargatta az állát, megállapította, hogy tényleg eltörött a cső, és megígérte, hogy küld valakit, aki megjavítja. Hát nagyon bíztam benne, hogy a helyzet sürgőssége miatt nem thai ráéréssel fognak intézkedni :) Meg is érkezett a szerelő viszonylag hamar, ő képben volt, egyből el tudta zárni a vizet, és neki is esett, hogy orvosolja a bajt. Én persze mélyen hallgattam, hogy én törtem el, úgy csináltam, mit ha mit sem tudnék az egészről, azt füllentettem, hogy ártatlanul tettem-vettem otthon, míg egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ömlik a víz a konyhába :) Szerencsére nem firtatta a dolgot, pár perc alatt elkészült, én pedig pár óra alatt (ez volt a büntetésem valószínűleg :D) visszaállítottam a rendet a konyhában :) Jó kis lecke volt nekem, azt hiszem, ezeket a dolgokat inkább a férfiakra fogom bízni legközelebb...

Pénteken reggel napsütésre ébredtünk, ennyire boldog talán még sosem voltam egy kis napfénytől :) Gyorsan elkezdtem kihordani minden ruhát a teraszra, hogy végre megszáradjanak, ki tudja, mennyi ideig örvendeztet minket a nap a sugaraival. Hát jó volt a megérzés, délutánra újabb felhők érkeztek, de szerencsére elég volt ennyi idő, minden száraz, mehet vissza a szekrénybe :)

A napsütés örömére kimozdultam gyorsan, hogy megnézzem a tengert, hiszen már legalább egy hete nem láttam. Útközben leszakadt az ég, így nem volt hosszú a kirándulás...Fürdeni nem tudtam, de legalább madártávlatból végre láthattam a tengert :)

Aztán szombaton megint szikrázó napsütésre ébredtünk, így gondoltam, visszanézek arra a strandra, ahová tegnap nem sikerült lejutnom, hátha végre meg is tudok mártózni a tengerben :) Nem tudom, mi vár még itt rám ezen a csodás kis szigeten, de leesett az állam, mikor megpillantottam a partot. Ez a látvány fogadott:

Türkizkék víz, fehér homok, pálmafák, napsütés, kell ennél több? Hirtelen el is felejtettem az elmúlt komor hetet és minden bajomat, fürödtem, napoztam, feltöltődtem D-vitaminnal :D

Két hónapja vagyunk lassan itt, egy adag hajfestéket hoztam otthonról, de most újra eljött az ideje a hajfestésnek. Gondoltam, kipróbálok egy helyi festéket, csak ne kelljen már otthonról, 9000 km-ről ide küldetni :) Vettem is egy dobozzal, furcsa módon nagyon olcsó volt, mindössze 450 ft, pedig az efféle nyugati cuccok itt horror áron szoktak lenni. A dobozában semmi számomra olvasható szöveg, még szerencse, hogy a thaiok is arab számokat használnak, ebből próbálok meg valamit kiokoskodni :) No sebaj, kipróbáljuk, aztán ha egy ideig nem láttok rólam képeket, akkor a hajfestéket okoljátok :D

Vasárnap reggel megint szikrázó napsütés, lehet, hogy vége a monszunnak? Csak súgva kérdem, nehogy elkiabáljam magam :) Talán meghallották az égiek a fohászomat...

Ennek örömére elmegyek bevásárolni a megszokott kis sarki fűszeresemhez, és csinálok megint egy tejszínes-rákos spagettit :)

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: zöldség, gyümölcs, halak és mindenféle tengeri herkentyű, hentesáru, tartós élelmiszer, szóval mindent meg lehet venni egy helyen :) Úgy láttam, a helyiek is ide járnak bevásárolni.

Többen érdeklődtetek az állataink felől, köszönik szépen, mindenki jól van :)