Blog by Timi & Ati from Koh Tao

Úgy kezdődött a történet, hogy Ati épp kisebb depressziósabb időszakát töltötte február közepén, miután az utolsó magyar barátaink is elmentek és hirtelen rászakadt a nagy semmittevés. Aminek tulajdonképpen örülhetett is volna, mert végre lazíthatott volna egy kicsit, no de ő nem nagyon szereti a tétlenkedést, ráadásul ég benne a vágy, hogy a tudását továbbadhassa másoknak :) A következő magyar tanulók viszont csak február végén érkeznek, így kissé nyugodtabb napoknak néztünk elé, megjegyzem: először, mióta megérkeztünk. Próbáltuk ugyan hasznosan tölteni az időt, a weboldalunkat fordítottuk, szerkesztettük, olvasgattunk, na de ez mégsem ugyanolyan, mint mikor búvárok végeznek, fejlődnek a kezed alatt :)

De Ati segítőangyala akcióba lépett, és mit ad Isten, egyik délután csörög a telefon: a Cystal managere hívta telefonon, hogy lenne neki másnapra egy kis munka :) Hurrááá, úgy örült Ati, mint majom a farkának. Megint azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. No de nem annyira egyszerű a történet, mert egy francia lányról és egy belga fiúról van szó. Itt jövök a képbe én, aki természetesen segít a nyelvi nehézségek áthidalásán. Annyira nem volt nagy kihívás, mert csak egy Discover Scuba Diving, azaz Fedezd fel a búvárkodás tanfolyamról volt szó, ami egy nagyon leegyszerűsített tanfolyam, rövid elméleti oktatással, néhány egyszerű medencés gyakorlattal és egyetlen nyílt vízi merüléssel.

Meg is érkeztünk másnap reggel nagy izgalommal a búváriskolába, mindkét tanuló nagyon kedves, szimpatikus volt, és mind a kettőjükkel ott volt a párjuk is, akik már végzett búvárok voltak. Az elmélet közös erőbedobással zajlott, ahol nyelvi nehézségek adódtak, ott én segítettem be :)

Majd következett egy rövid medencés gyakorlás, egy kis navigáció a parton, utána pedig irány a tenger, Mango Bay, de ide én már nem tartottam velük.

A francia lány láthatóan nagyon-nagyon izgult, úgy kellett lenyugtatni, hogy ne féljen, nem lesz semmi baj... Amikor láttam kikötni a hajót, már ott toporogtam a mólón, mert aggódtam, vajon mennyire ment a kommunikáció angolul és hogy hogyan sikerült az első merülés. Amikor megláttam a sugárzó arcokat, tudtam, hogy minden rendben :D A francia lány teljesen el volt varázsolva, nem győzött hálálkodni, hogy mennyire biztonságban érezte magát Ati mellett, a félelmeit teljesen le tudta győzni, hogy mennyire élvezte a merülést és mennyire lenyűgözte őt a víz alatti világ. Elhatározták a párjával, hogy mindenképp megcsinálják a kezdő tanfolyamot, a párja is, mert neki egy olyan francia minősítése volt, amit nem sok helyen fogadnak el. De a tanfolyamot nem hajlandóak mással végezni,csakis Atival. Hát itt kezdett el bonyolulttá válni a történet... Ugyanis Ati szabadúszó, a Crystalnak viszont több francia oktatója van, és evidens, hogy hozzájuk osztják a francia diákokat. Gyorsan le is csapott az egyik francia oktató rájuk, hogy tetszett-e nekik a merülés és akarják-e nála franciául folytatni a búvárkodást... Nyomta-nyomta a marketing szöveget, hiába próbáltak finoman célozni a diákjaink, hogy ők Atival szeretnének továbbtanulni... Először úgy tűnt, nincs mit tenni, ez a szabály, hiába próbáltunk az iskola kisfőnökével beszélni, el kellett foganunk a helyzetet, és természetesen nem is volt ellene kifogásunk, hiszen így működnek a búváriskolánál a dolgok. Kissé elszontyolodva kullogtunk vissza a csapathoz, de azért próbáltuk őket felvidítani, hogy nagyon jó a francia oktató, majd meglátják... így legalább az anyanyelvükön tanulhatnak, stb... No de ők nagyon határozottan kitartottak az álláspontjuk mellett (ráadásul nagyon nem jött be nekik a nyomulós, erőszakos stílus), így úgy döntöttek, hogy akkor inkább nem folytatják a búvárkodást. Hát jó kis fejtörést okoztak nekünk, baromi kellemetlen szituációba kerültünk :) Semmiképp nem akartuk, hogy úgy jöjjön le a dolog a búváriskola vezetőségének vagy a francia oktatónak, hogy mi akartuk a két tanulót megszerezni és esetleg lebeszélni őket a másik oktatóról. Tanakodtunk, hogy mi lenne a jó taktika: ők menjenek oda a kisfőnökhöz vagy mi. Végül úgy döntöttünk, hogy mi beszélünk vele, oda is mentünk és vázoltuk a helyzetet, aki végül úgy döntött, hogy nincs mit tenni, a tanuló kívánsága szent, így Ati (illetve mi) fogjuk őket búvárrá avatni :)

El nem tudom mondani, mennyire boldogok voltak :D

Persze Ati is, hiszen kellemetlen szituáció ide vagy oda, nincs ennél nagyobb elismerés, mint amikor ragaszkodik hozzá egy tanuló :)

Tehát másnap kora reggel OWD tanfolyam, méghozzá angolul, először Ati pályafutása alatt :)

A menetrend hasonló az előzőhöz, elméleti oktatással kezdtünk, itt már azonban jóval komolyabb dolgokról van szó. Szerencsére videón hallgatják a tanulók az anyagot és ránk csak akkor van szükség, amikor valamit nem értenek. Egy nagyon kedves francia barátunk, Frank is ott volt éppen, aki felajánlotta a segítségét, amennyiben szükségünk lenne rá.

Amikor megnézték a videót és átbeszéltük a tesztet, fellélegeztünk... Innen már nagy baj nem lehet, hiszen a víz alatt folytatódik a tanfolyam, itt már nem kell kommunikálni, csak testbeszéddel. Atinak pedig ez már nagyon megy :)

Tehát újra medencés oktatás, de már sokkal komolyabb feladatokkal, mint előző nap. Mindkét tanulónk nagyon ügyesen végrehajtotta a feladatokat, meg is lepődtem, hogy milyen hamar kijöttek a medencéből :)

Akkor nincs más hátra, mint a négy nyílt vízi merülés, melyből kettőn én is részt vettem, hogy a víz alatt is készüljenek róluk fényképek. Borzasztóan örültek a tanulóink, hogy megörökítjük a búvárrá válásuk történetét.

A negyedik merülés végén széles mosollyal az arcukon jöttek fel a tanulók a vízből, mert tudták: képzett búvárok lettek :D Nem győztek hálálkodni Atinak, nagyon értékelték, hogy nem kellett egy 6-8 fős csoporthoz csatlakozniuk, hanem csak velük kettőjükkel foglalkozott Ati végig. Aminek természetesen meg is lett az eredménye: az utolsó merülés végére már nagyon jól lebegtek, nagyon ügyesen tudtak maszkot üríteni :)

És természetesen csodaszép halakat, korallokat, élőlényeket láttak a víz alatt :D

A tanfolyam végére én is megértettem, miért szereti Ati annyira ezt a szakmát: nagyon jó érzés látni, hogy három nap alatt mennyit fejlődnek a tanulóid. Egy olyan emberből, aki remegő lábakkal ugrik a vízbe először, ilyen rövid idő alatt magabiztos búvárrá válik. És mindezért nagyon hálás az oktatójának...

Január végén nagyon jó kis magyar csapat gyűlt össze Koh Taon, szerintem a sziget történetében még nem volt  ennyi honfitársunk egyszerre ezen a kis szigeten :)

Először Csabi barátunk jött, ő közel egy hónapot töltött a szigeten, majd megérkezett Laci és Szidónia, utánuk Barbi és Viktor, nemsokkal később Orsika és Peti, végül pedig Sanyi.
Egyedül Barbit ismertem korábbról, a többiekkel vagy a thaiföldi fórumon, vagy a blogon, vagy pedig egy közös baráton keresztül ismerkedtünk össze. A Sanyival való megismerkedésünk elég különös, hiszen ő talált ránk az egyik törzshelyünkön, míg épp a vacsoránkat fogyasztottuk. Egyszer csak belépett az étterem teraszára egy raszta hajú srác, hogy magyar hangokat hallott, gondolta, megismerkedik velünk. Ismét bebizonyosodott, hogy milyen kicsi a világ :)

Időközben Ati rég nem látott ismerőse, András is befutott a barátaival, Balázzsal és Andival, ők ugyan csak egy éjszakát töltöttek a szigeten, de próbáltuk nekik úgy összeállítani a programot, hogy a legfontosabb dolgok beleférjenek: elmentek a Nang Yuan szigetre, voltak sznorkelezni, együtt vacsoráztunk a spanyol étteremben és természetesen a ladyboy showt sem hagyhattuk ki velük :D

Nagyon szép napokat töltöttünk együtt, bejártuk a szigetet legszebb partjait és öbleit, a legmagasabb kilátópontokat, voltunk együtt hajókiránduláson, ladyboy shown, jókat ettünk-ittunk a kedvenc éttermeinkben, beszélgettünk, merültünk. Csabival nagyokat pókereztünk a teraszunkon, Orsival és Petivel pedig együtt szereztük meg első vízalatti kalandjainkat. Átadtunk egymásnak valami nyavaját is, így egy köhögős-torokfájós betegség majdnem mindannyiunk napjait beárnyékolta egy picit, és sajnos meghiúsította a közös merülések lehetőségét. No de sebaj, mint tudjuk, aki egyszer járt Koh Taon, az úgyis vissza fog térni, így bőven lesz még lehetőségünk közös merülésekre :)

A búcsú sajnos fájdalmas, kicsit mindig depressziósak leszünk Atival, mikor a kikötőben integetünk a távolodó hajókon továbbutazó barátainknak. Először Barbi utazott el, aztán Orsi és Peti, majd Csabi végül Sanyi, így február elején magunkra maradtunk Atival. Nagyon furcsa volt ez az intenzíven együtt töltött napok után. Ilyenkor mindig elhatározzuk, hogy nem fogunk senkivel szoros barátságot kötni, mert a búcsú mindig nagyon szomorú, de aki ismer minket, az jól tudja, hogy ez úgysem fog sikerülni :) A kikötőben azzal szoktam Atit felvidítani, hogy milyen jó nekünk, hogy mi itt maradhatunk a nyárban ezen a csodálatos helyen, nem pedig nekünk kell visszarázódnunk a szürke, fázós hétköznapokba és a mókuskerékbe.

Köszönjük nektek, barátaink ezeket a szép, emlékezetes napokat és közös élményeket, azt hiszem, igazán jó barátságok köttettek, és nagyon remélem, hogy hamarosan újra találkozunk!

Közben újabb magyar pár érkezett a szigetre, Anita és Zoli, akik olyan kedvesek voltak, hogy elláttak minket egy csomó hazai rágcsálnivalóval: tökmaggal, pisztáciával, kesudióval :) Velük is nagyon kellemes estéket töltöttünk együtt, de sajnos két nap múlva ők is továbbállnak... Így hát el kell fogadnunk ezt a helyzetet, hogy az emberek jönnek-mennek, eltöltünk együtt hosszabb-rövidebb időt, barátságok köttetnek, majd előbb-utóbb mindenki elhagyja a szigetet. Ilyen az élet :)

Néhány fotó a legemlékezetesebb pillanatokról:

Koh Tao déli öblét, Chalok Bayt elhagyva nem is gondolnánk, hogy az előttünk álló elhagyatott földút után milyen csoda rejtőzik.

Egy kis nyúlvánnyal végződik a sziget, mely három partszakaszt foglal magába. Az első kettőt a Tatooh Resorton keresztül lehet megközelíteni, de ez ne tántorítson el senkit, mert a jó thai szokásnak megfelelően bátran be lehet menni a szállodákon keresztül a tengerpartra. Ez a látvány fog fogadni minket:

Viszonylag kevesen motoroznak el idáig, így a főszezon ellenére is csak elvétve találkozunk strandolókkal. Erről az oldalról nagyjából 10 perc alatt át lehet sétálni a sziklákon kiépített mólón egy másik partra, ahol kicsit élénkebb az élet, a parti bárban reggae zene szól, és sznorkelezni is érdemes, mert igen gazdag a sziklák mellett az élővilág.

Innen a szálloda felé visszasétálva egy kis kitaposott ösvényen 10-15 perces sétával érhetjük el a kilátópontot, még a lustáknak is erősen ajánlott ez a rövid séta :) A sziklák tetejéről csodálatos kilátás nyílik Chalok Bayre és Shark bayre.

Ha itt járunk, délután 4-5 óra között érdemes elővennünk a snorkel felszerelésünket, és átmotorozni a bal oldali öbölhöz, Shark Bayre, ahol az egyik resort bungalói között kell lemásznunk a sziklákhoz, de igazán különleges élményben lesz részünk: ezen a partszakaszon minden délután előjönnek a helyi "lakosok", az ún. szirti cápák, melyeket a felszínről is megfigyelhetünk. A szerencsésebbek megpillanthatják a körülbelül másfél méteres óriásteknőst is :)

Szinte hihetetlen, hogy közel 4 hónapja élünk egy búvárparadicsomban, és most jutottam el oda, hogy végre elmondhatom magamról, hogy képzett búvár lettem :) Voltam már ugyan korábban a víz alatt párszor palackkal, de hivatalosan, búváregyesület által csak most szereztem meg a minősítést. Bár az Atival tanulással eltöltött estéknek köszönhetően viszonylag nagy elméleti tudásra tettem szert, de mióta kiköltöztünk, most merültem először a tenger mélyére, így gyakorlati tapasztalatom nem igen volt. No de nekem ugye időm, mint a tenger, így 2013 január 26.-án megkezdtem a kezdő, azaz Open Water tanfolyamot, Orsi és Peti barátunk társaságában.

A kezdő tanfolyam menete, hogy először bizonyos elméleti tudást kell elsajátítanod, amelyet az oktató le is ellenőriz tesztek formájában. Ha ez sikerült, akkor irány a medence :)

Persze nem ugrunk egyből fejest a medencébe, először megismerkedünk a felszereléssel, megtanuljuk összeállítani azt, mert a hajón majd nekünk kell ezt magunknak megcsinálni. Ati a fejünkbe vési, hogy nincs "szemüveg és pipa", hanem maszk és légzőcső, megtanuljuk, mi az a reduktor, inflátorcső, stb. Ezután kezdődhet a medencés oktatás, aminek az a nagyon nagy előnye, hogy mielőtt a tengely mélyére merülsz, először ki tudod próbálni sekély vízben, milyen érzés a víz alatt palackból lélegezni.

Mikor már biztonságban érezzük magunkat a víz alatt, akkor átmegyünk a medence mélyebb felére, ahol már nem ér le a lábunk, hogy a kb. 20 darab kötelező feladatot elvégezzük: többek között maszk levétele, visszahelyezése és kiürítése, reduktor kivétele, megkeresése és visszahelyezése, uszonyhegyen lebegés, vészhelyzeti felemelkedés, ólomöv le- és felvétele, mellény le- és felvétele a víz alatt és felszínen, és ehhez hasonló nyalánkságok. Igen kemény 4 órás tanulás után, majdnem sötétedéskor hagytuk el a medencét kellőképpen elfáradva. De mindannyian nagyon izgatottak voltunk, ugyanis másnap éles bevetés jön: tanultakat a tengerben fogjuk majd újra bemutatni Atinak.

Reggel 7 órakor indult a Crystal hajó, az útvonal: Mango Bay és Japenease Garden. Még mielőtt felszállnánk a hajóra, navigálunk egyet az iránytűinkkel, hiszen ez is követelmény az OWD képesítéshez. Aztán irány a hajó :)

Az első dolog a névsorolvasás után a felszerelés összeállítása, majd az ún. buddy-check, azaz a merülőtárs felszerelésének leellenőrzése. Ezután óriáslépéssel belevetjük magunkat a tengerbe és süllyedünk lefelé, hogy feltérképezzük ezt a csodás világot.

Az első merülőhelyen durván 40, a másodikon pedig 50 percet töltöttünk a víz alatt, és csodálatos dolgokat láttunk, többek között anemónát, bohóchalat, bőröndhalat, papagájhalat, íjhalat, és még sorolhatnám. Azért nem csak bámészkodással töltöttük az időt, néhány korábban a medencében gyakorolt feladatot itt is teljesítenünk kellett egészen addig, míg Ati úgy ítélte meg, hogy biztonsággal tudjuk végezni.

Másnap ismét kihajóztunk a tengerre, két újabb merülőhelyre, Twinsre és White Rockra, hiszen a tanfolyam 4 nyílt vízi merülést tartalmaz. Itt már csak egy-két feladatot kellett elvégeznünk, a merülőidő túlnyomó részét ekkor már nézelődéssel tudtuk tölteni. Ekkor már megvolt a megfelelő biztonságérzetünk, hogy ne a reduktorral és a maszkkal legyünk elfoglalva, hanem valóban élvezhessük is a merülést.

A négy merülés és a záróvizsga után mind a négyen hivatalosan is PADI Open Water búvárok lettünk, melyet egy kártya is igazol, ami azt jelenti, hogy innentől a világ bármely búvárbázisán merülhetünk a merülőtársunkkal.

Összességében négy nagyon izgalmas, eseménydús, de meglehetősen kemény, 'melós' napon vagyunk túl, rendesen meg kellett dolgozni azért az OWD kártyáért. Ati igen szigorú, de nagyon türelmes és lelkiismeretes oktatónak bizonyult, addig hajtott minket, amíg tökéletesnek nem ítélt egy feladatot (aki ismeri, tudja, mennyire maximalista :D). Viszont az biztos, hogy a következő merülésnél már mindannyian magabiztosan fogunk a tengely mélyére merülni. Nekem annyira megtetszett egy dolog, hogy amint Ati ideje engedi, tanulom is tovább a búvárkodás tudományát, a következő állomás a haladó, azaz AOWD tanfolyam lesz. A részletekkel remélem hamarosan tudok jelentkezni :)

DIVE IS LIFE :)