Január végén nagyon jó kis magyar csapat gyűlt össze Koh Taon, szerintem a sziget történetében még nem volt ennyi honfitársunk egyszerre ezen a kis szigeten :)
Először Csabi barátunk jött, ő közel egy hónapot töltött a szigeten, majd megérkezett Laci és Szidónia, utánuk Barbi és Viktor, nemsokkal később Orsika és Peti, végül pedig Sanyi.
Egyedül Barbit ismertem korábbról, a többiekkel vagy a thaiföldi fórumon, vagy a blogon, vagy pedig egy közös baráton keresztül ismerkedtünk össze. A Sanyival való megismerkedésünk elég különös, hiszen ő talált ránk az egyik törzshelyünkön, míg épp a vacsoránkat fogyasztottuk. Egyszer csak belépett az étterem teraszára egy raszta hajú srác, hogy magyar hangokat hallott, gondolta, megismerkedik velünk. Ismét bebizonyosodott, hogy milyen kicsi a világ :)
Időközben Ati rég nem látott ismerőse, András is befutott a barátaival, Balázzsal és Andival, ők ugyan csak egy éjszakát töltöttek a szigeten, de próbáltuk nekik úgy összeállítani a programot, hogy a legfontosabb dolgok beleférjenek: elmentek a Nang Yuan szigetre, voltak sznorkelezni, együtt vacsoráztunk a spanyol étteremben és természetesen a ladyboy showt sem hagyhattuk ki velük :D
Nagyon szép napokat töltöttünk együtt, bejártuk a szigetet legszebb partjait és öbleit, a legmagasabb kilátópontokat, voltunk együtt hajókiránduláson, ladyboy shown, jókat ettünk-ittunk a kedvenc éttermeinkben, beszélgettünk, merültünk. Csabival nagyokat pókereztünk a teraszunkon, Orsival és Petivel pedig együtt szereztük meg első vízalatti kalandjainkat. Átadtunk egymásnak valami nyavaját is, így egy köhögős-torokfájós betegség majdnem mindannyiunk napjait beárnyékolta egy picit, és sajnos meghiúsította a közös merülések lehetőségét. No de sebaj, mint tudjuk, aki egyszer járt Koh Taon, az úgyis vissza fog térni, így bőven lesz még lehetőségünk közös merülésekre :)
A búcsú sajnos fájdalmas, kicsit mindig depressziósak leszünk Atival, mikor a kikötőben integetünk a távolodó hajókon továbbutazó barátainknak. Először Barbi utazott el, aztán Orsi és Peti, majd Csabi végül Sanyi, így február elején magunkra maradtunk Atival. Nagyon furcsa volt ez az intenzíven együtt töltött napok után. Ilyenkor mindig elhatározzuk, hogy nem fogunk senkivel szoros barátságot kötni, mert a búcsú mindig nagyon szomorú, de aki ismer minket, az jól tudja, hogy ez úgysem fog sikerülni :) A kikötőben azzal szoktam Atit felvidítani, hogy milyen jó nekünk, hogy mi itt maradhatunk a nyárban ezen a csodálatos helyen, nem pedig nekünk kell visszarázódnunk a szürke, fázós hétköznapokba és a mókuskerékbe.
Köszönjük nektek, barátaink ezeket a szép, emlékezetes napokat és közös élményeket, azt hiszem, igazán jó barátságok köttettek, és nagyon remélem, hogy hamarosan újra találkozunk!
Közben újabb magyar pár érkezett a szigetre, Anita és Zoli, akik olyan kedvesek voltak, hogy elláttak minket egy csomó hazai rágcsálnivalóval: tökmaggal, pisztáciával, kesudióval :) Velük is nagyon kellemes estéket töltöttünk együtt, de sajnos két nap múlva ők is továbbállnak... Így hát el kell fogadnunk ezt a helyzetet, hogy az emberek jönnek-mennek, eltöltünk együtt hosszabb-rövidebb időt, barátságok köttetnek, majd előbb-utóbb mindenki elhagyja a szigetet. Ilyen az élet :)
Néhány fotó a legemlékezetesebb pillanatokról: