Úgy kezdődött a történet, hogy néhány napja pár üzlet és étterem bejáratánál egy zászlócskát láttam kifüggesztve: FREE DAY on 18. June, azaz Szabad nap június 18.-án. Majd kihelyeztek a búváriskola ajtajára egy szórólapot, miszerint Koh Taon 2napos, igen nagyszabású fesztivál lesz mindenféle izgalmas programokkal. Így aztán a két dolgot én magamban szépen összekapcsoltam: valószínűleg olyan fontos nap ez a thaiok életében, hogy néhány üzlet zárva tart, bizonyára az alkalmazottak is szeretnének részt venni a programokon :)

Aztán elkövetkezett a nagy nap, június 18-a, ami számomra teljesen átlagosnak indult, az iskolatáskámmal felszerelkezve egy elég unalmas tantermi napnak néztem elébe: a dekompresszió elmélete volt az aznapi tananyag. Hát nem épp egy fesztiváli program, nem igaz? :)

Mikor megérkeztem a tanterembe, az 'osztálytársaim' egy kis szórólapot lobogtattak a kezükben, melyen csomó üzlet, étterem és egyéb szolgáltató egység listája szerepelt. Az üzlet neve mellett pedig, hogy mit adnak ott a fesztivál alatt ajándékba a delikvensnek, illetve ez az ajándék milyen mennyiségben van limitálva. No, gondoltam, itt van a kutya elásva :) Mire odaér a naiv jelentkező az ajándékért, sajnálkozva fogják az eladók elküldeni, hogy pont most fogyott el az utolsó (mondom ezt az otthoni tapasztalatokra alapozva....) Így nem is foglalkoztam az egésszel... egészen odáig, hogy elindultam az első szünetben a legközelebbi boltba üdítőt vásárolni. Ekkor vettem észre, hogy a thaiok a listával konkrétan hajtóvadászatot indítottak az ajándékokért, és nagy pakkokkal felszerelkezve haladtak egyik üzletről a másikra. Kiderült, hogy a lista jogosít fel az ajándékra, és ahol már jártál, azt kihúzzák, hogy ne mehess be ugyanabba a boltba többször. No, akkor ennek a fele sem tréfa: mi miért maradnánk le a jóról, főleg ha már nekünk is van ilyen lista a birtokunkban? :) Gyorsan visszamentem a kis papírért és a boltba vezető úton összeszedtem az összes ajándékot: jeges kávét, sütit, üdítőt, jégkrémet, gyümölcsöt. Legnagyobb meglepetésemre egyik helyen sem mondták azt, hogy sajnáljuk, elfogyott :D Itt másról szól a történet: ma van a sziget napja, hadd örüljenek a lakók egy kis apróságnak... A követező szünet természetesen hasonlóan telt, de most már rutinosan indultam neki: bevásárlószatyorral a kezemben motorra pattantam és bejártam a listán szereplő környező boltokat :D Íme az eredmény:

Hát aznap nem sokat költöttünk kajára, viszont egész nap ettünk :) Sőt, még otthonra is jutott bőven...

Mikor hazaértem, természetesen utánajártam, hogy mi végett is van ez az adakozó kedv. Évente egyszer egy kétnapos rendezvénysorozat keretében ünneplik a szigetlakók V. King Rama thai király első látogatását a szigeten. A szervezők ún. szponzorokat keresnek, akik apró ajándékokkal látják el a résztvevőket és akik az esti programokat támogatják.

Nagy várakozással indultunk el az esti programra, mert napok óta készültek a thaiok a jeles estére az egész szigeten. Mikor megérkeztünk az esti helyszínre, olyan érzésem volt, mintha búcsúba csöppentünk volna :)

Először a halacskafogó gyerekeket pillantottam meg a gumimedence mellett, kis horgászbotjaikkal a kezükben :) Ezután a célbedobó sátrat a plüssállat nyereményekkel, majd a rengeteg kajaárust. A gyerekeknek kialakított játszótér nem ringlispílből, ugrálóvárból és trambulinból állt, hanem egy fából készült egyszerű gerendából :) A thai gyerekek az efféle játékokhoz vannak szokva és órákig tudnak játszani ilyenekkel :)

Aztán amikor megcsapott az ételek illata, akkor rázódtam vissza a valóságba: hogy nem egy falusi búcsúban járunk, hanem Thaiföldön.

Szárított tintahal, mindenféle tenger gyümölcse, tavaszi tekercs és a furcsábbnál furcsább thai édességek...Hát meg kell valljam, a thaiok nem értenek az édességkészítéshez. Legjobban akkor jársz, ha maradsz inkább a jégkrémnél, ott nem bukhatsz nagyot :) Ne kérdezzétek, mi az a furcsa maszlaghalmaz, fogalmam sincs, habár megkóstoltam - megállapíthatatlan :)

A program igen színvonalas volt: először egy kis folklór következett a helyi iskola táncosaival, csodás jelmezekben.

Majd a búváriskolák tartottak mindenféle bemutatókat, hogy felhívják a közönség figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Az est fénypontja a helyi zenekar volt, amit mi kevésbé élveztünk (bár meglehetősen érdekes volt ;)), a helyiek viszont tomboltak, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja :D

A hazafele úton olyan jelenséget tapasztaltam, amit idáig még sosem: közlekedési dugót :) A sziget összes autója, taxija és motorja egy kis utcában gyűlt össze, így jó sokáig eltartott, míg a 4 km-es távot megtettük.

No de ez az apróság nem szegte kedvünket, összességében nagyon jól telt a nap, biztos, hogy jövőre is elmegyünk :D

 Első lépés: elsősegély tanfolyam

Amikor kijöttünk Thaiföldre és elvégeztem a kezdő búvártanfolyamot, az volt az elképzelésem, hogy csak hobbi szintem fogom űzni a búvárkodást. Kicsit macerás sportnak tűnt ugyanis az elején: táskacipelés, felszerelés összeszerelés, a hajóra való kimászás különösen nagy kihívás volt még kezdő koromban :D a 18 kilós felszereléssel, aztán a felszerelés szétszerelése, a táska kicipelése a hajóról, majd a felszerelések elmosása, stb… Valahogy úgy tűnt, hogy a ráfordítandó munka nincs arányban a víz alatt eltöltött idővel… Ráadásul 30 fokos víz ide vagy oda, én mindig vacogva jöttem ki a 40-50 perces merülés után, hiába, nem elég a zsírréteg rajtam ;)

Aztán ahogy egyre többet merültem,  egyre ügyesebb lettem a víz alatt, köszönhetően persze Ati kitartó okításának :D Egyre jobb lett a legebőképességem, megtanultam a profi uszonyhasználatot, sőt lemerészkedtem 32 méter mélyre is, ahol csodás dolgokat láttam, és ami talán a legfontosabb: megéreztem a víz alatti nyugalom és súlytalanság felemelő érzését. Csodás érzés, amikor a saját légzéseden kívül semmit nem hallasz, csak magad körül egy óriási akváriumot tele csodálatos élővilággal. Találkoztam cápával, kóbiával, óriásteknőssel, rengeteg barrakudával, rájával, murénával, sok-sok színes pici csigával, bohóchalakkal, és még rengeteg mindennel. Az óriási cetcápa még sajnos várat magára, no de remélem nem sokáig :D

Egy szóval ahogy nőtt a merülésszámom úgy kezdtem egyre jobban élvezni a búvárkodást. Igy aztán lassan kezdett megfogalmazódni bennem a gondolat, hogy akkor miért is ne foglalkozzam én is a búvárkodással… Az eredeti terv az volt, hogy a nyelvtudásommal fogok majd a turizmusban elhelyezkedni, viszont a nyelvtudás a búvárszakmában is kincs: hiszen minél több nyelvet beszélsz, annál többféle nemzetiségű tanulót tudsz oktatni. A kilátások tehát nem rosszak :D

Szóval nagyjából 7 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy beérjen bennem a gondolat: professzionális búvár leszek :D

Hát akkor lássuk csak, mi mindent kell még megtanuljak, hogy az első lépcsőfokot - amikor már profi búvárnak minősülsz - azaz a divemaster (mesterbúvár) szintet elérjem: a haladó szint teljesítve, bár az éjszakai merülés még kimaradt, és a navigálást is gyakorolnom kell még :) Aztán jön az elsősegély tanfolyam, ezután a mentőbúvár, és csak ha ezek megvannak, akkor lehet elkezdeni a kb. 6 hetes kemény divemaster tanfolyamot. Ez rengeteg elméleti és gyakorlati részből áll, majd ha egyszer eljutok oda, részletesen is beszámolok róla :D

Közben olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy érkezett hozzánk két divemaster tanuló, Ambrus és Limbi, így nem egyedül, hanem hármasban vágunk neki a hosszú útnak :) Viszont Limbi Ausztriából érkezett, tehát lesz némi kihívás is a tanfolyamban, hiszen a fordítási feladatok rám hárulnak majd…

Az elsősegély tanfolyamot pár nappal ezelőtt végeztük el, ami sokkal szórakoztatóbb volt, mint amire számítottam :)

Ahogy a (mellesleg angol nyelvű) könyvet bújtam esténként, mindig az járt a fejemben, hogy mi a fenének kell nekem ilyen felesleges dolgokat tanulni, mint pl szívmasszás, sokk-kezelés, stb, hiszen valószínűleg (illetve remélhetőleg) soha az életben nem lesz rá szükségem… Aztán amikor elérkezett a tanfolyam napja és túljutottunk a nehezén, az elméleti vizsgán és belevágtunk a tudásunk gyakorlati alkalmazásába, akkor igencsak mulatságossá vált a dolog.

A képek szerintem elég jól visszaadják :)

                                        A védőeszközök nagyon fontosak :D

                                         Ati bemutatja, hogyan kell szívmasszázst adni...

                                                 Ajaj, nagy a baj ...

                                                            Vagy mégsem? :D

            Ambrus ellátja a szemmel láthatóan nagyon lesérült Limbit :)

                                    Vajon lélegzik???

A tanfolyamot mindnyájan sikeresen abszolváltuk, tehát most már elmondhatjuk magunkról, hogy képzett elsősegély-nyújtók vagyunk :)

Kezdődhet a mentőbúvári tanfolyam :D Hurrráááá :DDD