Blog by Timi & Ati from Koh Tao

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Megérkeztünk, tulajdonképpen eddig csupa pozitív dologban volt részünk. Mégis sír az egyik szemem, mert a szívem egy kis csücskét ott hagytam Thaiföldön: a 2 cicánkat és a kiskutyát, akit én találtam és nagyon hozzánőtt a szívemhez – és aki egyébként azóta is ott tanyázik a mi teraszunkon... :(

A házunk új lakója gondoskodik a cicákról, és biztosan marhára elege lehet belőlem, mert kábé háromnaponta nyaggatom, hogy hogy vannak a cicák és küldjön képeket. Egyelőre nagyon türelmes és mindig megnyugtat, hogy a cicusok köszönik szépen, jól vannak.

Szóval tulajdonképpen aggodalomra semmi ok. De most még nagyon friss az élmény, még nagyon sok minden hiányzik, többek között a jó kis sós levegő, a tenger, a búvárkodás, a laza thai életvitel, a motorozás, a sok-sok jó barát. 3,5 fél évig egy thaiföldi kis szigetet neveztük az otthonunknak, ennek most hirtelen és valószínűleg mindenkorra – vége. Ahogy most írom ezeket a sorokat, kicsordul a könnyem. Véget ért valami, ami a mi nagy álmunk volt. Véget ér, hogy elkezdődjön (vagy folytatódjon) valami új. Ha folytatódik, akkor is mindenképp új, hiszen mondhatjuk azt, hogy más emberek lettünk. Rengeteget láttunk, tapasztaltunk, megéltünk, különfélébbnél különfélébb emberekkel találkoztunk. Beilleszkedtünk, alkalmazkodtunk, tanultunk, szóval jóval gazdagabbak lettünk ezzel a kalanddal. Nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy volt lehetőségünk ezt a csodát megélni. Ez a szakasza az életünknek lezárult, de még nagyon sok minden vár ránk, rengeteg olyan hely van a világon, ami felfedezésre vár. Meg aztán csodás dolgokban van részünk itthon is: itt van a tavasz, a friss levegő, a csodaszép színek, az illatok, no és persze a család, a barátok, akik annyira hiányoztak.

 A hosszú és fárasztó utazás után pár napot akklimatizálódtunk, családot látogattunk és berendezkedtünk az új otthonunkba. Lassan-lassan visszarázódunk a hétköznapokba. Nagyon sok dolog meglehetősen furának bizonyult itthon az elején, mert eddig nekünk az volt a megszokott, ahogyan Thaiföldön működnek a dolgok. Vannak köztük nagyon apró, semmisnek tűnő dolgok is, amik jelentéktelennek tűnnek, mégis hozzá kell szokni. Leírom nektek, hogy mik azok a szembetűnő különbségek, amiket itthon tapasztaltunk.

1. Lehet inni csapvizet, Thaiföldön ugyanis nem javasolt.
2. Nem túl jó itthon a közbiztonság: nem lehet nyitva hagyni az ablakokat, ha elmész otthonról, nem ajánlatos a motorkulcsot benne hagyni a motorban, ha bemész a boltba, és még sorolhatnám.
3. A kocsi kormánya bal oldalon van és jobb oldalon kell közlekedni: azt hittem, nehéz lesz visszaszokni a vezetéshez és a jobboldali közlekedéshez, de ez úgy látszik, ez olyan mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. Bár párszor azért feleszméltem vezetés közben, hogy rossz oldalon haladok :)
4. Ihatóak az üdítőitalok: Thaiföldön annyira cukros minden a kólától a rostos üdítőig, hogy az már ihatatlan.
5. A boltban kánaán van: lehet kapni túró rudit, csokik tömkelegét, krémtúrót, pilóta kekszet, kolbászt, csak hogy párat említsek.
6. 100 ft-ossal kell menni bevásárolni. Ilyen semmiségnek tűnő problémákba ütköztem az első napokban, ugyanis véletlen sem volt nálam százas.
7. Figyelni kell a kresz táblákat és a sebességet. Folyamatosan figyelnem kell a kilométer órát, mert rendszeresen túllépem a megengedett sebességet. Az első napokban nagyon gyakran nem jutott eszembe a dolog, lehet, hogy be is gyűjtöttem pár büntetést. Thaiföldön egyetlen egyszer sem láttam sebességmérő rendőröket vagy készüléket.
8. A konyhában van meleg víz. Ez is milyen egyértelműnek tűnik, pedig a thai konyhákban egyáltalán nincs meleg víz. Fogalmam sincs, hogyan tudnak normálisan mosogatni.
9. A fürdőszobában van konnektor. Ez is annyira evidensnek tűnik, úgy látszik, a thaiok nem szárítanak hajat és nem használnak elektromos borotvát, mert egyetlen thai fürdőszobában sem láttam még konnektort.
10. WC papírt kell használni. Ebbe nem akarok nagyon részletesen belemenni, de Thaiföldön nagyon praktikus kis zuhanyfej van a WC mellett, ami sokkal higiénikusabb, mint a papír, ráadásul fákat sem kell kivágni.
11. Kutyasétáltatáshoz bot helyett nejlonzacskót kell vinni. Ezt is rendszeresen elfelejtem, mikor Luciferrel kimegyünk sétálni. Nagyon fura (de felemelő érzés), hogy nincs nálam bot. Viszont a nejlonzacskót álladóan elfelejtem…
12. Nem kell osonkodni, hogy honnan jön elő egy utcakutya. Thaiföldön rengeteg az utcakutya, akik azonnal előjönnek, ha elhaladsz a területükön egy kutyával – és természetesen támadnak is. Rettentően élvezem, hogy nyugodtan tudunk sétálni, nem kell állandóan arra készülni, hogy merről fog előjönni egy kutya. Eleinte nagyon hiányérzetem volt a bot miatt, és aggódtam, hogy mi lesz, ha betámad minket egy kutya, de természetesen ez nem fordult elő. 
13. Egy pohár bor után sem lehet vezetni. Fogalmam sincs, hogy Thaiföldön mi a tolerancia, de a thaiok sem :) Próbáltuk többször helyiektől megtudni, de ők még a kérdést sem értették. Szerintem azt sem tudják, mi az a szonda :D
14. Lehet kommunikálni, az emberek értik, hogy mit mondasz. Ez az egyik legjobb dolog itthon. Hogy ha felteszek egy bármilyen boltban, egy kasszánál, egy állomáson vagy akárhol egy tök egyszerűnek tűnő kérdést, nem néznek rám az emberek úgy, mint egy marslakóra. És itt nem csak a nyelvi problémákra gondolok, hanem alapvető dolgokra: például megkérdezed a hajóállomáson, hogy lehet-e kutyát szállítani. Erre összeül az összes dolgozó, hosszasan tanakodnak, én csak bambán állok és nem értem, hogy egy ilyen egyszerű kérdésen mit lehet 10 percig tanakodni. Aztán végül a válasz az esetek 90%-ában – függetlenül attól hogy mi volt a kérdés: „Not sure”, azaz „Nem vagyok benne biztos”. Ettől a mondattól a 3,5 év után a hajamat tudom tépni.
15. Vannak szemeteskukák, nincs szemét úton-útfélen.
16. Átengednek a gyalogátkelőn az autósok. Thaiföldön nincs egyáltalán közlekedéskultúra, manőverezni kell, hogy átjuss egy zebrán. Indexet véletlen sem használnak az emberek, vagy ha ki akarsz kanyarodni egy útra, senki nem enged ki, de még akkor sem, mikor piros a lámpája és amúgy sem tud haladni.
17. Cipőt és zoknit kell húzni. Mi 3,5 évig gyakorlatilag papucsban, mezítláb éltünk.
18. Létezik olyan érzés, hogy „fázom”. Nem mondom, hogy a legjobb érzés, de amikor már 3 hónapja nem kúszik a hőmérő higanyszála 29 fok alá (éjjel sem!), akkor higgyétek el, jó érzés fázni egy kicsit.
19. Száraz a levegő, mindenem kiszárad, hiába kenem magam testápolóval, állandóan érzem, hogy húzódik a bőröm.
20. Ugyanakkor a száraz levegő előnye, hogy nem penészednek a ruhák a szekrényben. Egy hosszabb esős időszak után a komplett ruhásszekrényt ki kell mosni, mert minden bepenészedik.
21. Létezik olyan, hogy cukrászda. A somlói galuska volt az első dolog, amit még kintről, a hazaút előtt megrendeltem :)
22. Van saját mosógépem és tiszták végre a ruhák. Thaiföldön senki nem mos otthon, mert fillérekért mosnak a mosodák, és hát ugye nekik is meg kell élni valakiből. Viszont a mosógépek nem melegítik fel a vizet, így a ruhákat szinte ugyanolyan koszosan kapod vissza. Bár az illatuk jó, mert mosás után befújkálják illatosítóval. Az első mosáskor itthon gyakorlatilag újra meg kellett tanulnom használni a mosógépet, mert fogalmam sem volt, melyik jel mit jelent :)
23. Vannak évszakok. Bár a telet kevésbé szeretjük, viszont csodálatos dolog, mikor a tavasszal rügyezik a természet, a növények mindenféle színben pompáznak, aztán ősszel sárgulnak a levelek, majd lehullanak a  fákról. Thaiföldön csak nyár van, amit az első évben nagyon élveztünk, de egy idő után a jóból is megárt a sok :)
24. Van áram és víz. Milyen természetes, igaz? Hát Thaiföldön rendszeresen van áram- és vízszünet, általában azért szoktunk imádkozni, hogy legalább estére visszajöjjön.

Szóval nagyon más minden, vannak pozitív és negatív dolgok is. Egyelőre nagyon élvezzük, hogy újra itthon vagyunk, majd meglátjuk, mi lesz, ha jön a szürke, borongós, fázós november… Addig pedig élvezzük a tavaszt, és ha lesz bármi számotokra is érdekes hírem, ígérem, beszámolok róla!

A hazaköltözés története tulajdonképpen ott kezdődik, hogy elkezdtünk Atival azon gondolkodni (miután betöltöttük a 40. életévünket), hogy mik a terveink hosszú távon.

Koh Samui nagyon jó kis sziget, nagyon szeretünk itt élni. De mi a perspektíva, meddig lehet még itt lazán, nyugalomban, békességben eléldegélnünk Thaiföldön és mi a jövőkép?

Mert azért azt be kell vallani, hogy alkalmazottként nagyon ki van zsigerelve itt Thaiföldön a munkavállaló. Biztos erre azt mondjátok, hogy otthon még jobban.

De akkor lássuk csak, mi itt a helyzet: a heti 6 munkanap az alap, elvileg 8 órában, de a 8 órából végül minimum 10 óra lesz. Tehát a hétvégét felejtsd el, és mivel a turizmus rapszodikus, a heti 1 szabadnapot is elfelejtheted, mert van olyan hónap, amikor csak 2 szabadnap van összesen, aztán majd ha jön a nyugi, valamikor megkapod a többit. Tehát tervezni lehetetlen, egy nappal előbb tudod meg, hogy holnap szabad leszel, és ez persze véletlenül sem esik egybe a párod szabadnapjával… Az ünnepeket, úgy mint Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvét, szintén felejtsd el. Munkaszüneti nap egyáltalán nincs. A legtöbb helyen fizetett szabadság sincs, tehát a kis kigazdálkodott pénzedből kell elmenned fizetés nélküli szabira. Én kaptam ugyan évi 20 nap szabadságot, de azt is csak akkor lehet kivenni, mikor nincs szezon. Miután szépen végig gondoltam az elmúlt 6 hónapomat, összesen 20 szabadnapot tudtam kivenni, és ebbe számítsátok bele, hogy ott voltak az ünnepek is.

Szóval itt élünk egy csodás kis trópusi szigeten, a tengerparttól pár percnyire, de gyakorlatilag élvezni semmit nem tudunk belőle. Mert azon az egy nyavalyás szabadnapon örülünk, hogy élünk, kimozdulni sincs kedvünk.

A másik alternatíva a vállalkozás lenne, de mi ezt a lehetőséget Thailföldön teljesen kizártuk. Mivel bármilyen cég alapításakor 51%-nak thai tulajdonban kell lennie, a rizikó óriási. Ráadásul a thaiokat elég jól kiismertük a 3,5 év alatt, a pénz mindennél fontosabb. És akkor ezt a témát nem is ragoznám tovább, hogy több rosszat ne kelljen leírnom :)

Nézzük a dolgok anyagi részét: ha nem akarsz évekig illegálisan turistaként tengődni, kénytelen vagy munkavállalási engedélyt és vízumot intézni. Ez a másik hátulütője a dolognak. Mert évente újabb vízum- és munkavállalási díj, aztán háromhavonta az ún. visa-run, mert ugye hiába is van éves vízumunk, három havonta azért el kell hagyni Thaiföldet. Emellett még persze fizetjük az adókat és egyéb illetékeket, és persze ne feledkezzünk meg arról, hogy baleset biztosítás sem árt, mert ha jön egy dengue láz és be kell feküdni a kórházba, akkor elég mélyre zsebbe kell nyúlni biztosítás nélkül. Tehát hiába van elfogadható fizetésed, rengeteg a kiadás, félre tenni egyáltalán nem lehet.

Szóval ha osztunk-szorzunk: se pénz, se szabadidő, tehát minek maradnánk??? Hiába vagyunk itt ezen a csodás kis szigeten, se nincs idő élvezni azt, hogy hol élünk, se nem jutunk egyről a kettőre.

Az eredeti terv egyébként is az volt, hogy 1-2 évet maradunk Thaiföldön, aztán megyünk tovább valamerre. Ez jó terv is lenne, ha kábé a húszas éveink elején járnánk és ráérnék úgy húsz év múlva azzal foglalkozni, hogy mit hoz a jövő. Mert azért azt be kell vallani, hogy búvároktatóként jó kalandos kis életet lehet élni, utazgatni, fél évenként lakóhelyet váltani, de pénzt gyűjteni nem igazán. Mi abból a korból már sajnos kinőttünk, hogy kalandozzunk, utazgassunk és egyik napról a másikra éljünk.

Meg aztán azt is hozzá kell azért tenni, hogy szép, szép ez a Thaiföld, de baromi messze áll az áltatunk megszokott dolgokhoz, gondolok itt az emberek gondolkodásmódjára, az ízvilágra, a kultúrára, stb. Nagyon messzire jöttünk, és nagyon más minden. Annyira más, hogy hosszú távon magyar szívvel kibírhatatlan. Ahogy az emberek a környezethez, a munkához vagy akár az állatokhoz viszonyulnak, ahogy gondolkodnak, ahogy kommunikálnak, ahogy közlekednek, ahogy étkeznek, és még nagyon hosszasan sorolhatnám. Maradjunk annyiban, hogy más. Nagyon más, európai aggyal nem tudod megszokni. Talán egyszer könyv is fog belőle születni :) Az olyan apróságok, hogy elment az áram, és vissza se jött fél napig, vagy hogy nincs víz, már lassan megszokottá válnak.

Meg aztán nagyon hiányzik otthonról jó pár dolog. Legelőször is a család és a barátok. Aztán az ízek, egy jó kis főzelék, egy somlói galuska, ropogós cseresznye… A tavasz, ahogyan nyílnak a virágok, zöldellik a természet. A karácsony, az ajándékozás, a bejgli, a szánkózás. A húsvét, tojásfestés, locsolkodás.

Jó, jó, finom és különleges a helyi mangó és ananász, de egy idő után a lelkünk a málnát és barackot akarja. Szóval húz minket a szívünk haza, legalábbis közelebbre a gyökerekhez.

Egyelőre maradunk otthon, kiélvezünk mindent, ami annyira hiányzott, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Mert azért halljuk a híreket otthonról, tudjuk, hogy nem annyira rózsás a helyzet…

Meglátjuk, milyen munkát kapunk otthon, mennyire tudunk visszarázódni a megszokott kerékvágásba. Nagyon fura lesz, hogy cipőt és kabátot kell húzni, bukósisakban kell motorozni, nem lehet meginni egy koktélt, ha vezetsz, megállít a rendőr, be kell takarózni éjszaka. És még sorolhatnám.

Ha nem jönnek be a számításaink, akkor irány tovább, mert azért még egy ideig el tudnánk képzelni az életet a melegebb éghajlaton ;) Az is lehet, hogy választunk egy köztes megoldást, ami azért közel van a szívünkhöz, de mégis lehet búvárkodni és jó az idő (pl. valamelyik Kanári Sziget). És esetleg le is táborozunk.

De ez még a jövő zenéje, hamarosan újra otthon leszünk, és bepótoljuk azt, ami az elmúlt 3,5 évben kimaradt. Igen-igen, már 3 és fél év eltelt :)

Hamarosan találkozunk!!!