Mikor ezeket a sorokat írom, pontosan 1,5 éve annak, hogy megérkeztünk Thaiföldre 2 hátizsákkal, 1 búvártáskával és 1 óriás schnauzerrel, valamint tele izgalommal, várakozással, reménnyel és bizalommal, hogy egy új életet kezdjünk a „Paradicsomban”. Másfél év után sikerült hazajutnom először, és meg kell, hogy mondjam, rettentően vártam a találkozást a családommal és a barátaimmal.
Ahogy kiléptem a repülőgépből, megláttam a terminálon az óriási feliratot:
„I AM IN BUDAPEST”
Hazaértem :D
Meglepetésemre nem fogott el az a megható érzés, a katarzis, amire számítottam, hogy: ITTHON vagyok, úgy éreztem magamat, mintha kb. tegnap hagytam volna el az országot. Valószínűleg nagyban hozzájárult ehhez az internet, a skype, a facebook, hiszen nagyjából naprakész vagyok, hallok, olvasok felőletek, látom a friss fényképeket, tudok kommunikálni az otthoniakkal – sőt, a családommal talán többet beszélek azóta, mióta itt vagyunk, mint amikor otthon voltam..
A szüleim jöttek ki elém egy kis túlélőcsomaggal -benne túrórudi és krumplis pogácsa, hogy kibírjam a hosszú utat hazáig :)
Nagyon jó volt újra látni titeket, együtt jókat enni, inni, sütizni, pletyizni, beszélgetni, táncolni, nosztalgiázni. A lehető legjobb időpontot választottam, csodás volt újra látni, érezni a tavaszt, ahogy bimbóznak a fák, ébredezik a természet.
Elég sűrű volt a program, igyekeztem mindenkivel találkozni, akivel csak lehetett (akivel nem, azt várjuk itt nálunk :D). Köszönöm a sok szeretetet, biztatást, elismerő szavakat, amiket kaptam Tőletek, igazi lelki feltöltődéssel indultam vissza. De nem volt annyira szomorú a búcsú, hiszen várt rám itt, az új otthonban a szerelmem, a drága kiskutyám, az új barátaim, a tenger, a búvárkodás, az örök nyár. Nagyon jó volt otthon lenni, de ugyanolyan jó volt visszajönni is :)
Ha minden úgy alakul, ahogy tervezzük, akkor a következő látogatásom alkalmával (remélhetőleg jövő decemberben) már búvároktató leszek és valahol egy másik csodás helyen fogom a hozzánk érkezőket megtanítani a búvárkodás csodájára :)
Végül pedig egy kis összefoglaló azokról a hétköznapi dolgokról, amiktől elszoktam az utóbbi időben, és meglepetést okoztak az utazásom során:
- nem kell levenni a papucsodat illetve cipődet, hogy belépj egy üzletbe, étterembe, gyógyszertárba, stb.
- van olyan érzés, hogy „fázom”
- nem kell kerülgetned menet közben az út közepén békésen heverésző kutyákat és macskákat
- mindig van áram és folyik víz a csapból
- az emberek indexelnek, mikor irányt változtatnak
- vigyázni kell az értékeidre, nem hagyhatod ott bárhol a táskádat őrizetlenül
- a csapból, ha forró vizet akarsz, forró jön, ha hideget, hideg (ezzel az első reggeli arcmosásnál szembesültem :D) Nálunk ugyanis nagy melegben meleg víz folyik a csapból, hiába áhítozol egy kis hűsítő zuhany után. A vízvezetékek ugyanis a föld felett vannak elhelyezve. Monszunban, amikor pedig jól jönne egy forró zuhany, a vacak kis vízmelegítő 30 fokosnál melegebb vizet nem tud produkálni.
- le szabad húzni a wcpapírt mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Ezzel a ténnyel először Moszkvában szembesültem. Nálunk ugyanis a wc melletti kukában gyűjtjük a papírt okból kifolyólag: egyrészt minden a tengerbe folyik, másrészt elég szűkek a csövek, emiatt igen nagy a dugulásveszély.
Vigyázzatok magatokra, szeressétek egymást, hamarosan találkozunk :D
