Hát megérkeztünk... Szinte hihetetlen... Röviden annyit írnék az útról, hogy szörnyű volt, sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Aztán lehet, hogy 2 nap elteltével már máshogy látnám....

Akkor kezdjük elölről :D

Csütörtök este összecsomagoltunk mindent, befóliáztuk a két hátizsákot, összekészítettük a kiskutya dolgait: ketrec, itató, pár kedvenc játék, egy póló a szagunkkal (amit már pár napja hordtunk felváltva, hogy érezze majd a ketrecben a szagunkat) és a legfontosabb, a Xanax.

A lakást még össze kellett szedni, összes élelmiszert elosztogatni, hűtőt, fagyasztót kiüríteni, stb.

Péntek reggel 6-ra volt beállítva az óra, de természetesen előbb fent voltunk. Kutyát még kivittük futni egyet, kézipoggyászt összeraktuk, stb. Aztán 3/4 9-kor irány a reptér.

Először felmentünk az Aeroflot reptéri irodájába, hogy becsekkoljuk a kutyát és a plusz poggyászt az 1-1 megengedetten kívül (ez a búvártáska volt) a gépre. A kutya jegye 350€ volt, a poggyász  50€. Aztán feladtuk a csomagokat, és kaptunk még egy kis időt, hogy kivigyük Lucifert egy utolsó könnyebbítésre :) Kb. 1 órával felszállás előtt beadtuk neki a Xanaxot, feltöltöttük a vizes tálját, elvittük a ketrecet valami folyosóhoz, belecsaltuk a kiskutyát és elköszöntünk tőle. Hát itt már nem nagyon tudtam visszatartani a könnyeimet :(  Nagyon-nagyon bíztam benne, hogy a Xanax megteszi hatását legalább addig, míg felteszik a Moszkva-Bangkok járatra, és nagyjából kívülállóként fogja szemlélni az eseményeket. Összesen kb. 16 órát kellett fekve kibírnia a ketrecben. Ráadásul a vize már akkor kilötykölődött, amikor a rakodó betolta a folyosóra...

Mi beballagtunk a terminálra, kb. 1/2 óránk maradt indulásig, ezt egy kávéval elütöttük.

A Bp-Moszkva járat 2 órás volt, reggelit is kaptunk, gyorsan eltelt. A beszálláskor azért a biztonság kedvéért rákérdeztem az orosz légiutas kísérőt, hogy fent-e van a kutya, ő megnyugtatott, hogy fent van és jól van :D Ahogy leszállt a gép, ott lógott a szemem az ablakon, hátha meglátom a ketrecet, de sajnos nem... Itt Moszkvában 5 órát kellett kihúzni a másig gép indulásáig. Nekünk viszonylag gyorsan eltelt, még ingyen wifi is volt, a kiskutyának valószínűleg kevésbé. Itt gyorsan megkerestem az információs pultot, hogy nézzenek utána, hogy megvan-e Lucifer, esetleg bemehetnék-e hozzá nyugtatót és vizet adni neki. Bemenni sajnos nem tudtam, de kiderült, hogy ott van a csomagok között és állítólag vizet is adnak neki. Itthoni idő szerint 6 óra körül szállt fel a Moszkva-Bangkok járat. A légitársaság előtt le a kalappal, a tavalyi ukrán viszonyokhoz képest első osztályú volt minden. Vadi újnak tűnt a gép, ketten ütünk egymás mellett. Minden ülés előtt van egy monitor, tudsz zenét hallgatni, filmet nézni, e-könyvet olvasni és különböző játékokon (pl. póker :D) játszani. A zene menü alatt vagy 8 féle műfaj a klasszikustól kezdve a relaxig, a filmeknél ugyanez, Men in Black 3-tól Forrest Gump-ig minden :D
 Így viszonylag hamar elütöttük 9 órás repülőidőt, ráadásul 2x kaptunk enni, még választani is lehetett kétféle menüből :D  Aludni nem sokat tudtunk, tán 2-3 órát kisebb szakaszokban.

Közben nem telt el úgy 10 perc, hogy ne járt volna Lucifer a fejemben, vajon hogy viseli a ketrecet, a le- és felszállást, a hiányunkat, a sok ismeretlen történést. Mindenféle hülyeség megfordult a fejemben, hogy mi van, ha allergiás a Xanaxra (mert előtt nem kapott ilyet sosem), meg sok hasonló. Tűkön ültem leszálláskor, hogy milyen állapotban látom meg a kiskutyát. A leszállás után az útlevél és vízumellenőrzés flottul lezajlott, a csomagok is gyorsan megjöttek. Rögtön odaszaladtam egy kis thai reptéri dolgozóhoz, hogy hol találjuk meg a kutyát. A "dog" szó ismeretlennek tűnt neki, odahívott valakit, aki telefonált egy harmadiknak. Elirányítottak minket egy másik terminálra, ahol meg is találtuk a ketrecet, benne a kiskutyánkkal. Nem tudom leírni azt az örömöt, amit akkor éreztem, mikor megláttam. Annyira boldog volt, hogy meglátott mindet, majd kiugrott a bőréből. Viszont látszott a szemében a kétségbeesés, elkeseredettség. A ketrecben lévő pelenka szanaszét kaparva, a vizestál csont üres. Hát itt újra elbőgtem magam, a jelek arra utaltak, hogy nem volt egyszerű neki az utazás. Gyorsan öntöttünk a táljába vizet, másfél litert abban a percben megivott. Itt várakoznunk kellett kb. egy fél órát, mire megkaptuk a kutya beviteli engedélyét, a ketrecből nem tudtuk kiengedni, ez a reptéri szabályzat, de legalább már ott lehettünk vele. Aztán végül rákérdeztünk a karantén állomásnál, hogy mi volna, ha pórázon egy kicsit kiengednénk, csak oda magunk mellé, azt mondta az ügyintéző, hogy semmi akadálya :D

Ez volt az első pillanat, mikor szegény elhagyhatta a ketrecet. Hát itt mindenki a csodájára járt, az összes turista, reptéri dolgozók. Odajöttek, megkérdezték a fajtáját, nevét, egy csomóan lefényképezték :) Nagyon büszkék voltunk rá :)
Aztán végig úgy vittük ki a reptérről, hogy ott volt mellettünk pórázon, senki nem szólt érte egy szót sem, még a vámos sem :D Ez az egyik dolog, ami nagyon bejön Thaiföldön. Senki nem akadékoskodik, hagynak békében élni, az a lényeg csak, hogy ne zavarj senkit.

A reptérről indulás a pályaudvarra. Nem kellett ugyan sietnünk, mert 10 után hagytuk el a repteret és csak este 1/2 8-kor indult a vonat, de nem tudtuk, hogy tudunk ennyi cuccal plusz az óriási ketreccel átvergődni Bangkokon (40 km a távolság a reptér és a pályaudvar között). Amit lehetett, bepakoltunk a ketrecbe (búvárfelszerelés, laptoptáska, 2 kis hátizsák), rajtunk 1-1 hátizsák, Ati kezében a kutya a pórázon, az enyémben a ketrec a csomagokkal. A ketrec kicsit leamortizálódott az út alatt, az egyik kereke alól kitörött a műanyag, így egy kerék nem működött, de azért még nagyjából úgy lehetett húzni, mint egy gurulós bőröndöt. Kiértünk a reptérről, találtunk is egy nagy egyterű taxit, viszonylag elfogadható áron, belefért minden, megengedte a sofőr, hogy Lucifer a hátsó ülésen utazzon, ráadásul megállt nekünk 10 percre egy zöldebb területen, hogy ki tudjuk egy kicsit engedni a kutyát :).

Kb. 1/2 12-re értünk a pályaudvarra, tehát maradt 8 óránk. Itt kezdődött a kálváriánk. Először is nem beszélnek a thaiok angolul. Ha valami eltér a szokványos menettől, pl. a mi esetünkben a kutya, akkor már lehetetlen a kommunikáció velük. Úgy szerettünk volna jegyet venni, hogy 3-an lehessünk egy elsőosztályú fülkében, a ketrecet pedig az ún. cargo kocsiba szerettük volna feltenni. Legalább 8 emberrel beszéltünk, hogy a kutyát szeretnénk magunkkal vinni a vonaton, de mindenáron rá akartak beszélni minket, hogy tegyük bele a ketrecbe, mert az első osztályon nem utazhat. Az egyik azt mondta, hogy másodosztályon az ülések között jöhet, a másik azt mondta, hogy nem jöhet, a harmadik, hogy nem tudja, kérdezzük meg a negyediket, stb. Így ment ez órákon keresztül, mire úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, felvisszük a kutyát magunkkal, legfeljebb adunk egy kis pénzt a kalauznak, hogy legyen elnéző. Semmi pénzért nem tettem volna bele Lucifert még egyszer a ketrecbe újabb 9 órás utazásra. Ilyenkorra az idegeink már pattanásik feszültek voltak, a 24 órás utazás, nemalvás és a körülmények, legfőként a kutya miatti aggódalom nagyon kimerített minket. Ettől eltekintve a várakozás viszonylag jól telt, leültünk egy padra a csomagokkal, és felváltva járkáltunk sétálni, enni egyet.

Közben kiterveltük, hogy én felszállok Luciferrel a vagonba, Ati elviszi a csomagokat a cargo vagonba, hátha így, hogy külön leszünk, nem akarják a kutyát beletuszkolni a ketrecbe. Mikor végre elérkezett a 7 óra, elindultunk a peron felé, ekkor sikerült kitörni a ketrec második kerekét. Na itt már a tűrőhatárunk a végéhez közeledett, a ketrecet legszívesebben ott hagytam volna, de már fel volt címkézve, hogy hova megy és benne volt csomó cuccunk, tehát vonszolni kellett magunkkal párszáz métert. A vonat 1/2 órát késett, de legalább megjött :) Volt 2 percünk, hogy felszálljunk, mi a 7. vagonba, a csomagokat a legelső vagonba kellett tenni. Már majdnem indult a vonat, mire Ati feladta a ketrecet elől, aztán rohant hátra a 7. kocsiba, hozzánk. Szegény, csurom vizesen ért oda... Hála istennek fent vagyunk a vonaton, mi is mindhárman és az összes csomag is. Azt persze nem sejtettük, hogy most jön a legnehezebb része az útnak.... A két ülés előtt alig volt némi hely, az ülések között pedig kétpercenként árusok mászkáltak, gyakorlatilag nem tudtuk Lucifert hová tenni. Így nem maradt más választásunk, ölbe kellett vennünk, úgy utaztuk végig a 9 órát.

Ráadásul annyira ócska volt a vonat, hogy iszonyatos hangok voltak végig, fülsiketítő robbanásszerű csattogások 2 percenként, a kutya ott ugrált félelmében az ölünkben. A legrosszabb, hogy nem tudott felállni és nyújtózni egyet egész úton. Egy-egy állomáson Ati lepattant vele, hogy legalább tudjon egyet pisilni, néha felálltunk az ülésről, hogy fel tudjon benne állni és nyújtózni tudjon egyet. A 9 óra végeláthatatlannak tűnk, percenként néztünk az órára, hogy mennyi van még vissza, itt kicsit összetörtünk testileg-lelkileg. Szerencsére egy utasnak sem volt problémája abból, hogy ott a kutya, sőt a kalauznak mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy egy óriás ül az ölünkben :D Az utolsó másfél órát állva töltöttük, hogy Lucifer tudjon kicsit mozogni a 2 ülésen, szegény egy hang nélkül tűrte az egészet, csak a szemén láttuk, hogy jó lenne már nyújtóznia egyet.

Végre letelt a 9 óra, megérkeztünk Chumponba. Hálát adtam mindennek és mindenkinek, hogy túléltük a vonatutat. Persze azt is meg kellett tervezni, hogy hogy legyen a leszállás és kipakolás. Nem voltunk benne biztosak, hogy bárkinek van fogalma arról, hogy mi annál a megállónál le kell hogy vegyünk egy csomagot az első kocsiról. Így miután lecuccoltunk, Ati rohant előre, nehogy elinduljon a vonat a ketreccel :) Szerencsére sikerült, bár itt ahogy húztuk a ketrecet, a harmadik kerék is kitört. Mindegy, innen már fél lábon is kibírjuk. Csak azért nem hagytuk ott, mert a ketrecet szántuk Lucifernek a kutyaház gyanánt :) Innen már csak pár lépés az álmaink szigete :D Fogtunk egy tuktuk-ot, bepakoltuk a cuccokat, elmentünk vele a hajóállomásra. Itt már csak 1/2 óra várakozás és egy másfél órás hajóút várt ránk. Míg vártuk a hajót, levittük Lucifert a tengerbe, hogy szaladgáljon egy kicsit és mártózzon egyet.

A hajóút simán ment, a kiskutya tán észre sem vette, hogy nem szilárd talaj van alatta :D

Vasárnap reggel 9-kor (otthoni idő szerint hajnal 4-kor) kb. 48 órás ébrenlét és 42 órás utazás után végre megérkeztünk a Szigetre, Ko Taora. Szinte hihetetlen....

Most azt mondanám, hogy ha ezt előre tudom, nem vágnék bele...

Dóri, Ati búvároktatója várt ránk a kikötőben, ő szerzett nekünk egy kis házat, hogy addig, amíg megtaláljuk a végleges otthonunkat, legyen hol aludnunk. Kicsit naivan azt gondoltam, hogy megérkezünk a szigetre és mehetünk kipakolni, meg kialudni az út fáradalmait, de sajnos nem így történt. A lakás még nem volt kitakarítva, így várakoznunk kellett. Este 6 órakor derült ki, hogy még nem sikerült kitakarítani (ez a Thai ügyintézés menete :D), így aznap nem tudunk ott aludni, viszont Dóri intézett nekünk egy VIP hotelszobát :) Kipakolni ugyan nem tudunk, de legalább végre le tudunk zuhanyozni és vízszintesbe tudunk kerülni. Mivel a kutya is velünk volt, és ő nincs hozzászokva a benti alváshoz, 2x fel kellett kelnem vele, hogy kimenjünk pisilni egyet. Ettől eltekintve jól telt az este, másnap frissen ébredtünk annak reményében, hogy be tudunk költözni az átmeneti otthonunkba. Az első nap jól telt, a kiskutya felfedezte a tengerpartot, nagyokat játszottunk vele, jókat ettünk-ittunk. Itt Thaiföldön tényleg olyan kedvesek az emberek, ahogy az útikönyvekben le van írva. Mosolyognak, segítőkészek, mindent megoldanak, nincs lehetetlen. A kiskutyát mindenhová beengedik, az éttermekben is ott feküdt a lábunknál :)

Este sajnos kiderült, hogy még mindig nincs kész a lakás, mert hiányzik pár bútordarab, de legalább ki van takarítva, így ha törik, ha szakad, másnap mindenképp beköltözünk :D

A nap jó híre az volt, hogy kiderült, a tanfolyam elvégzése után Ati nem csak kezdő OWD tanfolyamokat oktathat majd, hanem haladót, 5 specialitást és divemastert is :DD

Szóval gyertek, tanuljatok, búvárkodjatok! :D

Kaptunk zacskós kutyakaját is, ma este volt az első, mikor Lucifer 3 hét után végre nem éhesen tér nyugovóra :D

Szóval mostmár nagyjából jól vagyunk, kezdjük kiheverni az utazás viszontagságait. Az idő és a hely azért kárpótol minket, 30 fok van nappal, 26 este, a tenger 27 fokos :D

Holnap jövök újabb fejleményekkel :)