http://www.crystaldive.com

www.crystaldive.comSAM_3591.JPG

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Bemutatkozás

BÚVÁRKODJ THAIFÖLDÖN Koh Taon, Thaiföld egyik legszebb szigetén, mindösszesen 65.000 forintból búvár lehetsz, magyar nyelvű oktatással! Részletek: www.kohtaodive.com

2014.12.16. 06:54 Kohtaodream

A business-vízum története

A történet idén nyáron kezdődött, amikor is a thai hadsereg átvette a kormányzást és elhatározta, hogy rendet tesz a külföldiek thaiföldi tartózkodásával kapcsolatban. Akkor nekünk épp tanulói vízumunk volt, hozzá kell tenni, hogy Koh Taon a búvároktatók 90-95 %-a turista vízummal élt és dolgozott akár 5-10 éve a szigeten. Amíg nem zavartál senkit és semmit, és csak tetted szépen a dolgod, addig a hatóságok sem zargattak téged, hagytak élni és dolgozni. Hiszen ez a kis sziget (23 km2) nagyjából 55 búváriskolát tart el, a világon itt képzik a legtöbb búvárt. A thaiok pedig nem kimondottan vízi sportokat kedvelő emberek, tehát a mi munkánkat jóformán csak külföldiek tudják végezni. Ha mi nem lennénk, ez a sziget gyakorlatilag lehúzhatná a rolót. Nem lenne semmi baj a hivatalos itt-tartózkodással és munkavállalással, csak elég nehézkesen megy az ügyintézése. Ezért választotta idáig (szinte) mindenki a könnyen járható utat.

No de a hadsereg ugye bekeményített, elkezdték ellenőrizni az iskolákat, jöttek a bevándorlási hivataltól rendszeresen, mi pedig lapítottunk és azon izgultunk, el ne kapjanak minket. Aztán volt ugye az utolsó vízum hosszabbításos históriánk, amiről részletesen be is számoltam – az volt az utolsó csepp a pohárban. Eldöntöttük, hogy vagy tovább állunk máshová, vagy pedig legálissá tesszük valahogyan az ittlétünket.

Hosszasan tanakodtunk Atival, mi tévők legyünk, végül úgy döntöttünk, ha sikerül, maradunk még egy darabig. Csodálatos munkánk van, a 28-30 fokos tengervízben mutatjuk meg az embereknek a víz alatti csodát, mind a kettőnknek kifejezetten jó munkahelyet sikerült találnunk. Jó barátokra leltünk, ha végigmotorozom a szigetet, ismerős arcok jönnek velem szemben. Van jó fodrászom, masszőröm, visszaköszön az utcán a hentes és a motorszerelő, egy szóval otthon érezzük itt magunkat. És persze ami szintén nem elhanyagolandó: gyönyörű környezetben élünk, mindig nyár van, nap mint nap a tenger sós levegőjét szívjuk.

Szóval akkor maradjunk... nézzük csak, milyen lehetőségeink vannak: élhetsz itt hosszú távon nyugdíjas vízummal – hát ez még kicsit odébb van... Feleségül mehetnék egy thai fickóhoz, Ati pedig elvehetne egy thai leányzót – na, ezen erősen elgondolkodtunk, de végül elvetettük a gondolatot :D Akkor egyetlen megoldás van, a business vízum munkavállalói engedéllyel. Elkezdtünk utánajárni a dolgoknak, és akkor szembesültünk a tényekkel, hogy ez elég bonyolult és rendkívül költséges vállalkozás. De sajnos egyetlen járható út révén belevágtunk. Először is alapítanunk kellett egy céget, ehhez összesen 5 emberre van szükség a mi esetünkben ahhoz, hogy a leginkább kifizetődő legyen. Egyelőre négyen vagyunk a cégben, az ötödik tagot még keressük. Aztán ha megvan a cég, igényelni kell a thai munkaügyi minisztériumtól egy hivatalos levelet, mellyel jóváhagyják a kérelmünket a business vízumhoz. Ezeket természetesen egy helyi ügyvéd intézte, nekünk csak perkálni kellett :) Mikor meglett minden papír, akkor elkezdtük szervezni az utat. Ugyanis minden thai vízumot egy külföldi thai nagykövetségen lehet megigényelni, tehát el kell hagyni az országot, hogy az utazási irodák is meg tudjanak élni valamiből. Ők szervezik a visa-run nevű utakat a több ezer Thaiföldön élő külföldinek, egy teljes iparág épül erre ebben az országban. Az ügyvéd azt ajánlotta, hogy Malájziába menjünk, mert ott a leggördülékenyebb az ügyintézés. Három célpont közül tudtunk választani: két thai-maláj határ menti város, ezek vannak a legközelebb, Penang a nyugati, illetve Kota Bharu a keleti oldalon, vagy pedig a főváros, Kuala Lumpur. Penangban már voltunk egy hasonló túrán 3 napot, Kuala Lumpurba nyáron tervezünk menni a családdal, így végül Kota Bharu mellett döntöttünk. Ez a leggyorsabb, és van egy helyi cég igen jó kapcsolatokkal, aki elintézi a vízumot pár óra alatt, ellentétben a hivatalos egy- vagy kétnapos várakozási idővel.

Egyetlen egy utazási iroda van Koh Taon, akik Kota Bharuba szerveznek visa-runt, náluk igen olajozottan megy minden, viszont igen borsos az ára: a 3 napos út fejenként 6.000 bahtba, azaz kb. 42.000 ft-ba kerül, erre jön még rá a vízum díja. Mehettünk volna saját szervezésben is, de nem akartuk kockáztatni annak a lehetőségét, hogy esetleg a nagykövetség valami hibát talál a papírokban, és visszaküldenek minket, aztán megtehetjük az utat még egyszer.

 

map.png

 

Így befizettük az utat és szombaton délelőtt elindultunk komppal az utunkra. Maga az utazásszervező cég Koh Samuin található, és mivel a találkozó egy olyan szárazföldi kikötőben volt, ahová Koh Taoról nem megy komp, ezért nekünk elég kacifántosan kellett eljutnunk a szárazföldre, először Koh Samui szigetére, majd onnan egy taxival egy másik kikötőbe, majd végül a szárazföldre.

 

2014-11-22_12_46_09.jpg

                                         Ko Samuin reggeli közben, a hajóra várva

 

2014-11-22_13_03_07.jpg

                         Az étteremben a macska az asztalon - szokás szerint :)

 

Délután 2-kor érkeztünk meg, ahol már várt minket az utazási iroda tulajdonosa, a svájci Herbert. Herbertről már sokat hallottunk barátoktól, akik korábban ugyanezt az utat vele tették meg, annyit tanácsoltak, hogy mindig csináljuk azt, amit mond, akkor minden rendben lesz.

Az első benyomás Herbertről, hogy kiabál, de rettenetesen. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy katonatisztet, az útról meg mindjárt az elején kiderült, hogy nagyjából egy kiképzőtáborba érkeztünk. Hozzá kell tenni, hogy 56 fővel indult a mi kis túránk, ennek kb. 70 %-a orosz (már ha ez mond nektek valamit :D), szóval valószínűleg megvolt az oka Herbert stílusának.

Mindjárt az elején elmondta, hogy ne kérdezzen tőle senki semmit, nem fog mindent 56x elmondani, mindent a maga idejében el fog magyarázni, de jól figyeljünk oda, mert többször nem mondja el, és aki nincs ott a megbeszélt helyen a megbeszélt időben, annak pechje van.

Az első szakaszt minibuszokkal tettük meg a szárazföldi kikötővárosból egész a maláj határig. Természetesen Herbert osztotta be, hogy ki melyik minibuszba ül, megvolt az ültetési rend tekintet nélkül arra, hogy ki kivel érkezett :) Mi Atival szerencsére egy minibuszba kerültünk, de a barátokat nem feltétlenül tette egy helyre. Reklamálásnak természetesen helye nincs.

 

2014-11-22_16_09_57.jpg

                                                        Ati a minibuszban

 

Közölte Hebert, hogy összesen 2x fogunk megállni, nem érdekli se dohányos, se hasmenéses, se semmi. Addig tartogassa mindenki a baját magában, ne kérje a sofőrt, hogy álljunk meg, mert nem fogunk. Ha megáll a busz ellenőrzésre, tilos kiszállni, aki kiszáll, ott marad. A két szünet ideje is adott volt, egy perccel sem több, aki nem ült a helyén induláskor, az sajnos ott marad. És valóban hallottunk már korábbról esetet, amikor tényleg otthagytak valakit. Gondolhatjátok, hogy éreztük magunkat, mint valami kisiskolások, természetesen jóval idő előtt mindig ott voltunk, nehogy ottmaradjunk valahol a semmi közepén. Persze érthető a dolog, mert 56 embernél ha csak pár emberre kell várni, már borul az egész rend. 15 éve szervez Herbert hasonló utakat, tehát van tapasztalata bőven.

A tervezett két megálló után éjfél körül érkeztünk a határ menti városba (a nevéről fogalmam sincs), ahol egy szállodában szállásoltak el minket. De nem lehetett ám elmenni lefeküdni aludni, mindenkinek be kellett menni egyből egy konferencia terembe (még wc szünetet sem kaptunk a hosszú út után...), és az utolsónak be kellett zárnia maga után az ajtót, hogy innentől senki se ki, se be. Kimenni azért nem, hogy amíg az összes 56 emberrel nem végzett, addig ne szállingózzanak egyesével kifelé az emberek, hanem mindenki egyszerre mehessen aludni.

Az egyik szerencsétlen delikvensnek sürgős dolga akadt és kb. 5 perc késéssel próbált volna bejönni a terembe, természetesen hiába, mert az ajtó ugye zárva volt. A párja már bent volt, ő odament az ajtóhoz, hogy beengedje, és próbálta volna elmagyarázni Herbertnek, hogy wc-re kellett mennie. Erre Herbert teljesen kikelt magából, mert megmondta, hogy TILOS kinyitni az ajtót, felpattant, odarohant az ajtóhoz, és üvöltött, hogy „Stay outside – azaz maradj kint". És visszazárta az ajtót. Hát itt mindenki behúzta fülét-farkát, rájöttünk, hogy ennek fele sem tréfa, tényleg komolyan kell venni az utasításokat...

Megbeszéltük a másnap reggeli menetrendet, illetve Herbert beszedte az összes papírunkat, ami a vízumhoz kellett. Itt hozzá kell tennem, hogy ő az egész éjjelt azzal töltötte, hogy átnézte az 56 ember összes papírját (nekünk a business vízumhoz kb. 50 oldalnyi anyagunk volt), hogy reggelre kiderüljön, hiányzik-e bárkinek bármi, ami esetleg még másnap reggel pótolható.

Így mi hajnali ½ 2-kor kerültünk ágyba, másnap reggel 5-kor volt az ébresztő.

Kaptunk egy gyors reggelit, majd pontban 6-kor indultunk át Malajziába a nagykövetségre. Ahogy elértük a határt, ki kellett szállnunk a minibuszokból, itt taxikkal folytattuk az utat (klíma nélkül, 35-40 fokban), nagyjából egy órát mentünk, míg elérkeztünk Kota Bharu városába.

 

img_20141123_070249.jpg

 

Itt egy kávézóban volt egy eligazítás, ahol lépésről lépésre elmondta Herbert a nagykövetségen lezajló folyamatot.

 

2014-11-23_08_42_26.jpg

                       Ati rettentően koncentrál Herbertre az eligazításon :)

 

Mellesleg vasárnapi napot írunk, amikor ugye a hivatalok zárva vannak, tehát a kapcsolatok valóban megvannak :)

A menet szó szerint a következő:

  1. mindenki kiszáll a taxiból a nagykövetség előtt és odamegy a bajárathoz (tilos rágyújtani és szemetet eldobni, aki rágyújt, mehet is haza.)

  2. egyszerre bemegy mindenki, és köszön hangosan: Good morning!

  3. mindenki leül és vár 2 percet

  4. mindenki feláll és elköszön: Arrivederci! Nem, nem Good bye!, hanem Arrivederci!!

  5. mindenki visszaszáll a taxiba

Hát ez volt az instrukció, eddigre már mindenki tudta, hogy mire számítson Herberttől, így senkinek nem jutott eszébe rendetlenkedni, rágyújtani, szemetelni, stb.

Az egésznek a célja valószínűleg az volt, hogy meg kellett jelenjünk a nagykövetségen, az összes többit már Herbert intézte. Minket elvittek a taxik egy bevásárló központba, ahol nagyjából 4-5 óránk volt shoppingolni. Atival kettváltunk, ő a műszaki részlegre ment, én pedig először az illatszer üzletekbe, majd az élelmiszer áruházba. Félév után az első rendes bevásárlás! Leírhatatlan érzés :D

 

2014-11-23_10_27_17.jpg

 

img_20141124_082122.jpg

 

Legnagyobb örömömre (ez volt a legjobb az egész úton :D) találtam konzerv őszibarackot. Ennek annyira megörültem, hogy a nagyobb kiszerelésből mindjárt vettem is 4 dobozzal – Ati legnagyobb örömére, mert neki kellett cipelnie :D Képzelhetitek, mennyire jól esik egy kis hazaihoz hasonló gyümölcs, miután 2 év alatt egyszer voltam otthon, az is márciusban, amikor persze semmilyen friss gyümölcs nincsen. Aki ismer, tudja, mennyire nagy gyümölcs evő vagyok, így ez a barackkonzerv számomra eszmei értékkel bír :) Kaptam ugyan anyutól meggy- és sárgabarack befőttet, de azt majd karácsonyra tartogatom.

Na szóval megvolt a nagy bevásárlás, én sok finomsággal, Ati pedig egy új mobiltelefonnal zárta a túrát. Ati számára a nap fénypontja természetesen a Mc Donald's volt, mind minden visa-run út alkalmával, nekem pedig a Dunkin Donuts :)

 

2014-11-23_10_53_55.jpg

 

img_20141124_100705.jpg

 

4 órakor nagy izgalommal érkeztünk a találkozó pontra, mert a legkevésbé sem voltunk biztosan benne, hogy meglesz-e a vízum. Ha valami hiányzik, akkor az pótolni kell, és az egy újabb ilyen utat jelent. De Herbert ezúttal ügyesen lobbizott értünk, az 56 főből talán 2 ember járt csak sikertelenül. Nagy kő esett le a szívünkről, mert ezek szerint nem volt hiábavaló az utunk.

 

as.jpg

 

Felszabadultan indultunk neki a visszaútnak, ami gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott. Taxival vissza a thai határra, ott megkaptunk a business vízummal járó 3 hónapos pecsétet (erről mindjárt bővebben), a thai határtól a minibuszokkal nagyjából 6 órát utaztunk Haat Yai városába, ahová éjfélkor érkeztünk és kettőig várakoznunk kellett, hogy továbbinduljunk. Rafinált azért Herbert barátunk, mert a saját éttermében volt a 2 órás várakozás, tehát éjszaka lévén nem nagyon volt más választásunk, mint nála költeni a pénzt :)

 

img_20141123_224431.jpg

 

Hajnali kettőkor tovább a kikötőbe, reggel 6-kor indult vissza a hajó Koh Samuira (mert ugye még mindig nincs innen közvetlen komp Koh Taora ;)), majd Koh Samuiról vissza az otthonunkba.

 

img_20141122_134725.jpg

                                        A kompon Nők Lapját olvasva

 

A pecsétre visszatérve: sajnos ezzel még nincs megoldva a dolog, mert ezzel az úttal még csak a business vízum van meg, munkavállalási engedély nincs. Ez is ügyesen van kitalálva, a kettőt együtt nem kaphatod meg, ugyanis a munkavállalási engedélyt nem állítják ki semmilyen más vízumra, csak a business vízumra. Tehát most megvan a business vízum, lehet megigényelni a munkavállalási engedélyt. És itt is tipikus thai logika: elvileg nem dolgozhatsz munkavállalási engedély nélkül, de ahhoz, hogy azt megigényeld, csomó dolgot be kell nyújtani, többek között olyan kényképeket, melyen dolgozol :D

Így lesz egy újabb fantasztikus visa-run utunk 3 hónap múlva, amikor is megigényelhetjük a munkavállalási engedélyt és az egy éves vízumot. De ne gondoljátok, hogy az egy éves vízummal valóban egy év nyugalmad van: három hónapra kapsz mindig csak pecsétet, és három havonta el kell hagynod az országot egy újabb három hónapos pecsétért :D Hát így működnek itt a dogok Thaiföldön.

 

img_20141124_153355.jpg

                                        Ez lett a bevásárlókörút eredménye :)

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://blogbytimi.blog.hu/api/trackback/id/tr246986319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Honey2010 2014.12.17. 21:27:09

Hát nem semmi Timi! Egy izgi könyvet írhatnál a sztorikból. Herbert meg nagy zsivány az biztos. Puszi Nektek!

Viner Spicli 2014.12.19. 15:12:19

Herbert osztrák, de valóban egy "állat", ellenben zsebében az összes határátkelő, összes munkatársa ;)