http://www.crystaldive.com

www.crystaldive.comSAM_3591.JPG

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Bemutatkozás

BÚVÁRKODJ THAIFÖLDÖN Koh Taon, Thaiföld egyik legszebb szigetén, mindösszesen 65.000 forintból búvár lehetsz, magyar nyelvű oktatással! Részletek: www.kohtaodive.com

2013.01.06. 12:06 Kohtaodream

Burmai "kirándulás"

Ha valaki mástól halljuk ezt a sztorit, valószínűleg a felét sem hittük volna el… Viszont mi megéltük, és végig azt gondoltuk, csak álmodjuk az egészet, hiszen ilyen csak a mesében fordulhat elő :D

Az egész úgy indult, hogy délután, mikor nekikezdtünk az előkészületeknek, elment az áram. És miután 6 körül elkezd sötétedni, a készülődést nagy részben elemlámpa és mécsesek tompa fényében végeztük: szendvicseket készítettünk az útra, mert állítólag tényleg annyira rohanás a visa-run (run=szalad), hogy még ennivalót vásárolni sincs idő. Aztán meleg ruha is kellett, mert az éjszakai kompon ezerrel nyomják a klímát. Végül az állatoknak egynapi hideg élelem, és magunknak a papírok. 9 óra felé útra készen álltunk, elbúcsúztunk a négylábúaktól majd nagy izgalommal elindultunk a kikötő elé.

Még bekaptunk az út előtt egy banános palacsintát, majd felszálltunk az éjszakai kompra, mely elvileg este 11-kor hagyja el a kikötőt. Három ajtón láttunk „ROOM” feliratot, ebből arra következtettünk, hogy ezek lehetnek a „hálószobák”. Találomra kiválasztottuk a 3-as számút, majd meglehetősen óvatosan néztünk be Atival a helyiségbe: fogalmunk sem volt róla, mire számítsunk :) Ahogy beléptünk, megcsapott bennünket a naftalinszag, félhomály volt ugyan odabent, de első ránézésre rendben tűnt minden. Emeletes ágyak voltak, ebben a teremben kb. 40 darab, rajtuk ágynemű és takaró, a klíma kb. 20 fokra állítva. Vagy hatan-nyolcan lehettek a szobában, mindenki aludt, így óvatosan becuccoltunk a számunkra kijelölt helyre (nem akárhova ám, helyjegyek voltak :D)

SAM_3801.JPG

SAM_3802.JPG

Indulás előtt a legénység elmondott egy imát Buddhának és gyújtott egy füstölőt, most már minden készen állt a kihajózásra. Percre pontosan el is hagytuk a kikötőt, mi pedig a fedélzeten figyeltük az eseményeket, ahogyan a burmai hajósinasok előkészítik a hatalmas hajót az útra. Mikor kiértünk a nyílt vízre, a tenger közepére, csak hallgattuk a víz morajlását és néztük a csillagokat. Itt fogjuk tölteni az éjszakát a semmi közepén :)

SAM_3803.JPG

Éjfél körül lementünk a kabinunkba, és bekucorodtunk a kis odúnkba, egymás mellé (nem egymás alá :D). A félhomálynak köszönhetően esélyünk sem volt az ágyneműk tisztaságát megkérdőjelezni, jóhiszeműen remélni tudtuk csak, hogy azért néha-néha mosodába is eljutnak :) A tenger hullámzása ringatott minket álomba, de nem volt túl nyugodt az éjszaka: hol a hajómotor iszonyatos zúgására, hol vacogásra, hol a szomszéd horkolására ébredtünk. Nagy nehezen elérkezett a hajnali 5 óra, amikor is megérkeztünk a célállomásra: Chumponba. Mikor kiszálltunk, már várta az utasokat egy thai fiú, aki terelgette a csapatot: Bangkokba, a déli szigetekre, és ki tudja még hová tartott a hajóból kiáramló embersereg. Mi hamarosan meghallottunk egy fiút, aki egy minibuszból kiszállva "visa-run, visa run" kiáltással hívta az utasait. Odaléptünk, elkérte a jegyünket, bólintott, hogy OK. Nagyszerű, akkor helyben vagyunk, ő lesz az, aki elfuvaroz bennünket a burmai határra. Hamarosan meg is telt a minibusz és útnak indultunk a körülbelül 120 km-re lévő Burmába (vagy hivatalosan Myanmarba) egy 14 napos pecsétért.

Map.jpg

Nem értettük az okát, de tepert a sofőrt rendesen, viszont csodaszép helyeken mentünk keresztül, el is határoztuk Atival, hogy ide még visszatérünk egyszer. No reméljük, nem egy következő visa-runra, hanem kirándulni egyet :)

SAM_3806.JPG

SAM_3807.JPG

Reggel 8-ra meg is érkeztünk a thai oldalon lévő Ranong nevű kisvárosba. Itt Thaiföldön az ország elhagyása sem egyszerű, fényképet készítenek rólad, leellenőrzik, hogy nem tartózkodtál-e többet, mint amennyit a vízumod enged. Szerencsére a thai sofőrünk amolyan mentor szerepét is betöltötte, terelgetett minket, mutatta az utat, hogy merre menjünk. Kellett is a segítség, mert akkora káosz és embertömeg volt nem túl bizalomgerjesztő alakokkal, hogy igencsak elveszettnek éreztük magunkat. Legalább egy órát kellett várni a kilépéshez, majd eltereltek minket egy csónakhoz (az egyikhez a rengetegből…), ez vitt át minket a túloldalon lévő Burmába. Eleinte nem nagyon értettük, mit csinál itt a határon ez a rengeteg ferdeszemű ember, mi azt gondoltuk, csak a fehér turisták, ahogyan itt nevezik őket, „farangok” rohangálnak mindenféle határokra vízumért. Aztán rájöttünk, hogy az a sok burmai, aki például Koh Taon is dolgozik, valószínűleg ugyanúgy megküzd a thaiföldi tartózkodásért, mint mi. Mert ha az ember jobban körülnéz, észreveszi, hogy a szakácsok, az útépítők, a palacsinta árusok, és még sorolhatnám ki mindenki, nem thaiok, hanem bizony burmaiak. Ők ugyanis a thai munkaerő töredékéért elvállalják az alantasabb munkát is.

A csónakban új idegenvezetőt kaptunk, valószínűleg ő lehetett a burmai mentor, ő biztosan a másik oldalon tud majd nekünk segíteni. Körülbelül 20 percig tartott a hajóút, ezalatt olyan szegénységgel és nyomorral találkoztunk, amit idáig még nem nagyon tapasztaltunk. Szeméthalom mindenütt, a házak roskadoznak a félig szétrohadt cölöpökön a vízben, a folyó ami tengerbe torkollik fertelmesen koszos, mindenfelől iszonyatos bűz árad... valami amerikai akciófilm részeseinek éreztük magunkat, ahogy ott ültünk a hajóban a két ország között a tengeren...

SAM_3821.JPG

SAM_3845.JPG

SAM_3860.JPG

SAM_3836.JPG

Óráknak tűnt, míg végre megpillantottuk a "Welcome to Myanmar" táblát. Ahogy kikecmeregtünk a csónakból, sürgettek minket, hogy siessünk, siessünk, nincs sok időnk, indulni kell vissza. A kikötőtől körülbelül 100 méterre lehetett a burmai bevándorlási hivatal, ahol már vártak minket a hivatalnokok. És valóban, a burmai idegenvezetőnk valami bennfentes lehetett, beszedte az útlevelünket és elkezdte sorban nyomni bele a pecséteket. Hát nem semmi... Az ügyintéző osztogatja a határállomáson a pecsétet. Ilyen is csak itt, Dél-Kelet Ázsiában fordulhat elő... No de nem is értem, mit csodálkozunk ezen, itt komplett iparág épül erre a visa-run rendszerre. Amint megkaptuk a pecsétet, máris terelgettek vissza minket a csónakba, indulni kell vissza, mert nagyon sok időt elvesztegettünk a kilépéssel. Míg a többi sorstársunk a pecsétjére várakozott, Atival átszaladtunk a szomszéd boltba, amit a helyiek "duty-free"-nek neveztek, de természetese semmi köze nem volt hozzá. Vettünk gyorsan bagóért egy karton Texas 5 nevű cigit és egy üveg helyi rumot. Mert azért ne felejtsük el, ma december 31-e, azaz szilveszter napja van, valamit illene vinni az esti buliba, feltéve ha odaérünk egyszer :). Álmomban sem képzeltem volna el magunknak ennél izgalmasabb szilvesztert ;)

Ahogy jöttünk visszafele a tengeren a kis csónakunkkal, megálltunk a semmi közepén egy épületnél, ahol kommandós egyenruhába öltözött emberek ültek. Itt kiugrott a hajónkból 3 karton sör, úgy látszik ez a kenőpénz, amiért nem zargatnak minket. Csak bekukkantott a csónakba egy thai Rambo kinézetű egyenruhás fickó, nagyon szigorúan méregetett minket, majd jelzett, hogy haladhatunk tovább. Aztán még egy rövid megálló következett, itt "Thai immigration" felirat szerepelt az épületen, előtte rengeteg csónak várakozott tele burmai emberekkel. No de mi ugye fizetős turisták vagyunk, a burmai idegenvezetőnk kipattant a csónakból, kezében az útleveleink másolatával, beadta ezeket a hivatalba, és már mehettünk is tovább. Ezek szerint itt is érvényes a thai szabály: fizess és minden el van intézve... Most már csak a thai határállomáson kellett megszereznünk a várva várt 14 napos pecsétet és indulhatunk is vissza :) Igen ám, de itt már 1/2 11-et mutatott az óra, és nekünk terv szerint 9-kor kellett volna visszaindulnunk a hajóállomásra. Csóválta is a fejét a thai emberünk, hogy baromi késő van... És hogy még bonyolítsuk egy kicsit a helyzetet, kaptunk egy olyan ügyintézőt a hivatalban, aki gyakorlatilag nem ismerte a billentyűzetet. Egy delikvens beléptetése kb. 2 percig tartott neki... és a sorban vagy húszan álltak előttünk... Ha jól számolom, akkor ez röpke 40 perc, tehát 1/4 12 előtt nem fogunk tudni visszaindulni, az út pedig alsóhangon is két óra a kikötőig. A hajónk pedig minden bizonnyal 13:00-kor elhagyja a kikötőt, nem valószínű, hogy 9 turistára fog várni vagy kétszáz ember... Kezdtünk Atival kétségbe esni: a következő hajó este 11-kor indul Chumponból és reggel 5-re van Taon. Csak nem fogjuk a szilveszter éjszakát egy éjszakai hajón tölteni???

Szerencsénkre a mentorunk intézkedett: hamarosan beült a hivatali székbe egy fiatal kislányka, aki csak úgy szórta ki az embereket :) Mikor mi sorra érkeztünk, nagy meglepetéssel fogadta az útlevelünket, úgy tűnt, hogy nem látott még ilyet. Forgatta, hogy melyik ország állampolgárai vagyunk, majd nézegetett egy nagy táblát, ami a hivatal falára volt kifüggesztve, ezen szerepeltek a különböző országok különféle besorolással, hogy ki melyik szabályba tartozik. Mi is rápillantottunk a táblára, és szerencsére megpillantottuk az országot "Hungary", még nagyobb szerencsére ugyanabban a kategóriában, mint a nyugat-európai országok. No de a kislánynak ez nem volt elég, először a szobában ülő kollégákkal kezdtek el tanakodni, majd telefonálgatás következett. No itt megint nagy ijedtség következett, vajon mi lehet a probléma az útlevelünkkel? De szerencsére egy-két percen belül kézbe vette a pecsétet és belenyomta az útlevelünkbe: 2012 január 14. Hála Istennek, nem potyára jöttünk :) 11 óra után pár perccel végzett az utolsó útitársunk is, tehát kevesebb mint két óránk maradt a visszaútra. Kérdezgettük a srácot mindannyian, hogy mi lesz most velünk, milyenek az esélyeink, ő persze nem biztatott minket, megjárta már jópárszor ezt az utat... Megindult az őrült iram visszafelé, Ati két kézzel szorította végig az előtte levő ülést, halálfélelemmel követte az útvonalat és végig kommentált: most a záróvonalon előzünk 5 autót, most 130 km/órával megyünk a megengedett 45 helyett, stb....

Egy óra előtt 10 perccel még nem pillantottuk meg a Chumpon táblát, ráadásul ezen a viszonylag nagy városon még keresztül kell vergődnünk, hogy eljussunk a kikötőig. Ekkor elkezdtem kétségbe esni. Mi még csak elleszünk a hajón szilveszter éjjel, legfeljebb kibontjuk a rumot, azzal koccintunk éjfélkor. De mi lesz az állatokkal? Már három napja folyamatosan durrogtatnak, el tudom képzelni, milyen tűzijáték-áradat lesz éjfélkor. Úgy terveztük, Lucifert majd beengedjük a szobánkba és beadunk neki egy Xanaxot, mielőtt elindulunk a buliba, így majdcsak átvészeli az éjszakát. Így ki fogja neki beadni a gyógyszert, ki fogja beengedni a szobába??? Percenként néztem az órát és imádkoztam, hogy elérjük a hajót... Egy órakor értünk a városba, ahol ráadásul dugó is volt, nehezen haladtunk.... Elvesztettük a reményt, a hajónk biztosan elindult... Dórit kell megint megkérnünk, de vajon fog-e tudni segíteni nekünk?

Egy óra után 10 perccel értünk a kikötőbe szakadó esőben, és legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre megpillantottuk a katamaránt :D Hatalmas tömeg volt mindenütt, millió turistával, akik arra várakoztak, hogy elindulhassanak Koh Taora, hogy ott töltsék a szilvesztert. Az égiek azt akarták, hogy elérjük a hajót: akkora hullámokat küldtek, hogy nem tudott időben kihajózni a kompunk :D Hurrá, hurrá, hurrrrááááá, sikerült, elértük :DDD Nem volt esőkabátunk, így ronggyá áztunk, de ezen már csak nevetni tudtunk. Nagyjából 40 percet várakoztunk, amikor elindult a tömeg a hajóra. Amíg sorban álltunk, hogy beszállhassunk a kabinba, csurgott rólunk az esővíz, mindenünk elázott, de semmi nem számított, csak hogy feljussunk a hajóra. Óriási csoda volt valóban, hogy ezen a hajón ültünk, az úton idefelé semmi esélyét nem láttuk ennek, bár bármit megadtunk volna érte, hogy így legyen...

SAM_3873.JPG

SAM_3877.JPG

Elfoglaltuk a helyünket, majd betettük a fülünkbe a fülhallgatókat és elindítottuk a zenét, hogy kikapcsoljuk a körülöttünk lévő zajokat: a helyet kereső utasok tülekedését, a hányingerrel küszködő emberek öklendezését, a hangszóróból érkező thai tájékoztató szöveget, egyszóval mindent. Semmi másra nem vágytunk, csak egy kis nyugalomra. Én is elindítottam a zenelejátszót, hogy eltereljem a figyelmemet a méteres hullámokról és a rosszulléttől. Felcsendültek a jól ismert zenék: az Álomhajó, a 220 felett, az Induljon a banzáj, a Balatoni nyár...  És ekkor elkezdtek peregni a könnycseppek az arcomon... ahogy előjöttek az emlékek a korábbi bulikról, a Neoton koncertekről, a szilveszterekről, hirtelen kifakadt belőlem valami hiányérzet, hogy itt fogjuk kettesben az otthonunktól 9000 km-re köszönteni az új évet... Se család, se barátok, se senki, csak mi ketten... Pár percig tartott ez a melankólikus hangulat, majd összeszedtem magam, hogy mit szomorkodok én itt, hiszen gyönyörű helyen vagyunk, meleg van, nem fázunk, egy ugrásra lakunk a tengertől. De legalább kijött belőlem minden, ami így az ünnepek után összegyűlt, hiszen mégiscsak ez volt az első karácsony és ez lesz az első szilveszter, amit távol a szeretteinktől töltünk.

Délután négy órakor futott be a hajónk Koh Taora, kellőképpen kimerülten és elfáradva érkeztünk haza. Legkevésbé a bulihoz volt kedvünk, leginkább egy alvás volt az, amire abban a pillanatban vágytunk. Tanakodtunk is Atival, hogy mi tévők legyünk, végül úgy döntöttünk, nem maradunk otthon. Ki tudja, lesz-e még egyszer az életben ilyen szilveszterünk, amit nyári ruhában, mezítláb a homokban táncolva tölthetünk 26 fokos melegben. A szokásos többórás készülődés így elmaradt, a hajmosás és a smink helyett inkább egy egyórás pihenést választottam. Nahát, mennyit tud változni az ember röpke 3 hónap alatt :) Még elrendezgettük a kisállataink sorát, majd igen fáradtan, de annál nagyobb kíváncsisággal vetettük bele magunkat a szilveszter éjszakába, hiszen Koh Tao híres a fergeteges szilveszteri hangulatról és tűzijátékokról.

Nem bántuk meg a döntést, valóban feledhetetlen volt számunkra ez a szilveszter, nem csak az éjszakai buli, hanem az azt megelőző kirándulás miatt is :D

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://blogbytimi.blog.hu/api/trackback/id/tr765000733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Honey2010 2013.01.06. 20:19:52

Hát Timi, nem semmi, hogy mennyire izgalmas és kalandos az életetek! Végigizgultam az egész bejegyzést!