A hazaköltözés története tulajdonképpen ott kezdődik, hogy elkezdtünk Atival azon gondolkodni (miután betöltöttük a 40. életévünket), hogy mik a terveink hosszú távon.

Koh Samui nagyon jó kis sziget, nagyon szeretünk itt élni. De mi a perspektíva, meddig lehet még itt lazán, nyugalomban, békességben eléldegélnünk Thaiföldön és mi a jövőkép?

Mert azért azt be kell vallani, hogy alkalmazottként nagyon ki van zsigerelve itt Thaiföldön a munkavállaló. Biztos erre azt mondjátok, hogy otthon még jobban.

De akkor lássuk csak, mi itt a helyzet: a heti 6 munkanap az alap, elvileg 8 órában, de a 8 órából végül minimum 10 óra lesz. Tehát a hétvégét felejtsd el, és mivel a turizmus rapszodikus, a heti 1 szabadnapot is elfelejtheted, mert van olyan hónap, amikor csak 2 szabadnap van összesen, aztán majd ha jön a nyugi, valamikor megkapod a többit. Tehát tervezni lehetetlen, egy nappal előbb tudod meg, hogy holnap szabad leszel, és ez persze véletlenül sem esik egybe a párod szabadnapjával… Az ünnepeket, úgy mint Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvét, szintén felejtsd el. Munkaszüneti nap egyáltalán nincs. A legtöbb helyen fizetett szabadság sincs, tehát a kis kigazdálkodott pénzedből kell elmenned fizetés nélküli szabira. Én kaptam ugyan évi 20 nap szabadságot, de azt is csak akkor lehet kivenni, mikor nincs szezon. Miután szépen végig gondoltam az elmúlt 6 hónapomat, összesen 20 szabadnapot tudtam kivenni, és ebbe számítsátok bele, hogy ott voltak az ünnepek is.

Szóval itt élünk egy csodás kis trópusi szigeten, a tengerparttól pár percnyire, de gyakorlatilag élvezni semmit nem tudunk belőle. Mert azon az egy nyavalyás szabadnapon örülünk, hogy élünk, kimozdulni sincs kedvünk.

A másik alternatíva a vállalkozás lenne, de mi ezt a lehetőséget Thailföldön teljesen kizártuk. Mivel bármilyen cég alapításakor 51%-nak thai tulajdonban kell lennie, a rizikó óriási. Ráadásul a thaiokat elég jól kiismertük a 3,5 év alatt, a pénz mindennél fontosabb. És akkor ezt a témát nem is ragoznám tovább, hogy több rosszat ne kelljen leírnom :)

Nézzük a dolgok anyagi részét: ha nem akarsz évekig illegálisan turistaként tengődni, kénytelen vagy munkavállalási engedélyt és vízumot intézni. Ez a másik hátulütője a dolognak. Mert évente újabb vízum- és munkavállalási díj, aztán háromhavonta az ún. visa-run, mert ugye hiába is van éves vízumunk, három havonta azért el kell hagyni Thaiföldet. Emellett még persze fizetjük az adókat és egyéb illetékeket, és persze ne feledkezzünk meg arról, hogy baleset biztosítás sem árt, mert ha jön egy dengue láz és be kell feküdni a kórházba, akkor elég mélyre zsebbe kell nyúlni biztosítás nélkül. Tehát hiába van elfogadható fizetésed, rengeteg a kiadás, félre tenni egyáltalán nem lehet.

Szóval ha osztunk-szorzunk: se pénz, se szabadidő, tehát minek maradnánk??? Hiába vagyunk itt ezen a csodás kis szigeten, se nincs idő élvezni azt, hogy hol élünk, se nem jutunk egyről a kettőre.

Az eredeti terv egyébként is az volt, hogy 1-2 évet maradunk Thaiföldön, aztán megyünk tovább valamerre. Ez jó terv is lenne, ha kábé a húszas éveink elején járnánk és ráérnék úgy húsz év múlva azzal foglalkozni, hogy mit hoz a jövő. Mert azért azt be kell vallani, hogy búvároktatóként jó kalandos kis életet lehet élni, utazgatni, fél évenként lakóhelyet váltani, de pénzt gyűjteni nem igazán. Mi abból a korból már sajnos kinőttünk, hogy kalandozzunk, utazgassunk és egyik napról a másikra éljünk.

Meg aztán azt is hozzá kell azért tenni, hogy szép, szép ez a Thaiföld, de baromi messze áll az áltatunk megszokott dolgokhoz, gondolok itt az emberek gondolkodásmódjára, az ízvilágra, a kultúrára, stb. Nagyon messzire jöttünk, és nagyon más minden. Annyira más, hogy hosszú távon magyar szívvel kibírhatatlan. Ahogy az emberek a környezethez, a munkához vagy akár az állatokhoz viszonyulnak, ahogy gondolkodnak, ahogy kommunikálnak, ahogy közlekednek, ahogy étkeznek, és még nagyon hosszasan sorolhatnám. Maradjunk annyiban, hogy más. Nagyon más, európai aggyal nem tudod megszokni. Talán egyszer könyv is fog belőle születni :) Az olyan apróságok, hogy elment az áram, és vissza se jött fél napig, vagy hogy nincs víz, már lassan megszokottá válnak.

Meg aztán nagyon hiányzik otthonról jó pár dolog. Legelőször is a család és a barátok. Aztán az ízek, egy jó kis főzelék, egy somlói galuska, ropogós cseresznye… A tavasz, ahogyan nyílnak a virágok, zöldellik a természet. A karácsony, az ajándékozás, a bejgli, a szánkózás. A húsvét, tojásfestés, locsolkodás.

Jó, jó, finom és különleges a helyi mangó és ananász, de egy idő után a lelkünk a málnát és barackot akarja. Szóval húz minket a szívünk haza, legalábbis közelebbre a gyökerekhez.

Egyelőre maradunk otthon, kiélvezünk mindent, ami annyira hiányzott, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Mert azért halljuk a híreket otthonról, tudjuk, hogy nem annyira rózsás a helyzet…

Meglátjuk, milyen munkát kapunk otthon, mennyire tudunk visszarázódni a megszokott kerékvágásba. Nagyon fura lesz, hogy cipőt és kabátot kell húzni, bukósisakban kell motorozni, nem lehet meginni egy koktélt, ha vezetsz, megállít a rendőr, be kell takarózni éjszaka. És még sorolhatnám.

Ha nem jönnek be a számításaink, akkor irány tovább, mert azért még egy ideig el tudnánk képzelni az életet a melegebb éghajlaton ;) Az is lehet, hogy választunk egy köztes megoldást, ami azért közel van a szívünkhöz, de mégis lehet búvárkodni és jó az idő (pl. valamelyik Kanári Sziget). És esetleg le is táborozunk.

De ez még a jövő zenéje, hamarosan újra otthon leszünk, és bepótoljuk azt, ami az elmúlt 3,5 évben kimaradt. Igen-igen, már 3 és fél év eltelt :)

Hamarosan találkozunk!!!