http://www.crystaldive.com

www.crystaldive.comSAM_3591.JPG

Naptár

október 2013
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
http://www.crystaldive.com

Bemutatkozás

BÚVÁRKODJ THAIFÖLDÖN Koh Taon, Thaiföld egyik legszebb szigetén, mindösszesen 65.000 forintból búvár lehetsz, magyar nyelvű oktatással! Részletek: www.kohtaodive.com

2013.10.19. 06:31 Kohtaodream

Dengue-láz?

Túl hosszan nem fogom taglalni ezt a bejegyzést, mert nem igazán örömteli, sőt nem is akartam eredetileg írni róla. Aztán ahogy telnek-múlnak a napok és egyre jobban vagyok, arra gondoltam, hogy ha egyszer öreg koromban nekiülök végigolvasni a thaiföldi kalandomat, ez az „élmény” bizonyára hiányozna majd belőle. Nincs mit tenni, ez is része volt -sajnos- az életemnek.

1. nap. Úgy kezdődött az egész, hogy csütörtökön reggel arra ébredek, hogy ráz a hideg. Hát ebből persze azonnal tudtam, hogy lázas vagyok, de azért megmértem (itt még kapható a jó kis hagyományos higanyos lázmérő). 38,3 fokot mutatott. Na jól van, az még nem olyan nagy tragédia, túl nagy gond nem lehet. Ati rendes volt, kivitte Lucifert sétálni, én pedig addig megcsináltam neki a szokásos reggeli kávéját. Annyit tudni kell, hogy elég sok gyógyszer-hatóanyagra allergiás vagyok, így limitáltak az eszközeim. Gyakorlatilag egyedül az aszpirint tudom szedni (illetve később derült ki, hogy mégsem :D) Így hát bevettem a szokásos aszpirint, és vártam-vártam az ágyat nyomva, hogy lejjebb menjen a láz. Közben csak az éreztem, hogy elkezd eszeveszetten fájni a fejem, mintha kővel hasogatnák, nehezek a végtagjaim és leszakad a derekam. Hát ilyen cefetül még életemben nem éreztem magam. A lázam közben nemhogy lefele nem megy a gyógyszertől, de délben már eléri a 39-et, majd lassan a 39,3-at. Eddigre már három aszpirin van bennem. Folyamatosan próbálkoztam a hűtőfürdővel is, ami nagyjából fél órára levitte a lázat pár tizeddel, aztán nagyon gyorsan mindig újra visszakúszott. Na ennek fele sem tréfa... Megkértem Atit, hogy menjen le az állatorvoshoz tanácsot kérni. Ha bármi bajunk van, mindig hozzá fordulunk, mert elég rossz hírek keringenek a sziget orvosairól. Mikor a motorral elestem, akkor is ő kezelte a lábamat. Ő egyből a dengue-lázra gyanakodott, és hozzá tette, hogy sajnos semmilyen gyógyszer nincsen rá. Várni kell, akár 10 napig is eltarthat és sok folyadékot inni. A lázcsillapításra még javasolta az ibuprofent, de én szentül meg voltam győződve róla, hogy arra is allergiás vagyok. Viszont az aszpirint megtiltotta, mert ha esetleg tényleg dengue, abban az esetben ez kifejezetten ártalmas valamiért. Szóval akkor a lázcsillapítás kilőve, halálra vagyok ítélve... 39,3 a testhőmérsékletem, semmivel sem tudom lejjebb vinni. Ráadásul egész nap egy falat kaja sem ment le a torkomon, úgy feküdtem egész nap a besötétített szobában, mint egy múmia. Se beszélni, se filmet nézni, semmihez nem volt erőm. Hát így telt az első napom, majd az első éjszaka is hasonlóan: iszonyatos felfájás, magas láz, végtagfájdalmak, félóránként felébredtem és ránéztem az órára, hogy mikor jön már el a reggel...

2. nap. Ez a nap teljesen úgy telt mint az első: ahányszor csak lázat mértem, minden egyes alkalommal ugyanazt mutatta a hőmérő: 39,3. Az istennek nem akart elmozdulni lefelé :( Étvágyam továbbra sem volt, a fájdalmak ugyanúgy gyötörtek... Mostanra már kezdtem igencsak aggódni: vajon ez a tartósan magas láz mennyire fog maradandó nyomot hagyni a szervezetemben?

3. nap. Még mindig semmi változás, illetve csak annyi, hogy már nem jött ki belőlem az a kevéske kis kaja, amit sikerült magamba préselnem. Egész éjjel azon a gyógyszeren törtem a fejem, amit az állatorvos említett: ibuprofen. Reggel az volt az első dolgom, hogy utánanéztem a neten: ha minden igaz, talán még sincs köze azokhoz az anyagokhoz, amikre érzékeny vagyok :) Gyorsan felvettem a családdal a kapcsolatot, megkértem őket, hogy kérdezzenek utána. Kiderült, hogy szedhetem :DDD Hurrááá! Ennyire gyógyszernek még sosem örültem. Talán végre lejjebb tudjuk vinni a lázamat :) Ati le is szaladt a patikába, be is vettem belőle gyorsan egyet. És láss csodát: szép lassan elkezdett lefele kúszni a hőmérő higanyszála :D Basszus, lehetett volna annyi eszem, hogy korábban utánanézek, hogy megkíméljem magam ettől a kálváriától...

4. nap. Egyre jobb a közérzetem, bár baromira legyengültem, még mindig nagyon nincs étvágyam. A hőmérsékletem 38,8-ig emelkedett, de a lázcsillapítóval kordában tartható. Viszont kijöttek a testemen piros kiütések, melyek viszketnek is. Ez is a dengue egyik tünete, tehát kezd erősödni a gyanú, hogy valóban azt kaptam el. Ez egy trópusi vírus okozta betegség, amit kizárólag a szúnyogok terjesztenek, se védőoltás, se gyógyszer nincs ellene. Kizárólag szúnyogriasztó szerekkel lehet ellene védekezni, amit én szorgalmasan használok is, de egy-egy csípés sajnos elkerülhetetlen.

5. nap. Az állapotom stagnál, a láz 38 fok körül mozog, keveset eszem, a közérzetem viszont egyre jobb. Felcsillant a reménysugár: lassan-lassan meggyógyulok? Hát így 5 nap után már ideje lenne... Aztán éjjel jött a hidegzuhany: iszonyatos vacogásra ébredtem, azonnal meg is mértem a lázat: 39,6. Hát ez nem lehet igaz :( Most meg mi a csuda történt? Szerencsére a gyógyszer 1 óra alatt levitte a lázat.

6. nap. A tegnap éjszaka után úgy keltem reggel, mint egy kifacsart citrom. Elhatároztam, hogy éjszakánként pár óránként fel fogok kelni lázat mérni, hogy ne szaladhasson még egyszer ennyire magasra. A fájdalmak megszűntek, a kiütések továbbra is megvannak, de eddigre már annyira le vagyok gyengülve, hogy a konyháig is nehezemre esik kimenni. Hatodik napja nyomom az ágyat éjjel-nappal, ki sem tettem a lábamat a lakásból. Eljutottam oda, hogy nem jó se feküdni, se ülni, már nem érdekel sem a facebook, se a filmek. Nem tudok magammal mit kezdeni...

7. nap. Az állapotom elfogadható, napi 2-3 lázcsillapítóval 38 alatt marad a hőmérsékletem. Ma kitört rajtam a sírógörcs, hogy egy hete itt fekszem a világ végén egy hegytetőn. Ati dolgozik, egyedül vagyok. Felhívom, hogy muszáj kimozdulnom, mert begolyózom itt lassan. Összeszedem minden erőmet, felmászom a motorig, onnan már könnyű a dolgom. Beültünk Atival megebédelni, végre szocializálódom kicsit :) Olyan kaját választottam, amit már két napja nagyon kívánok, és még egyszer sem ettem, mióta itt vagyunk: fetasalátát rengeteg friss zöldséggel és sok-sok fetasajttal. Hát azt kell, hogy mondjam: mennyei volt :) Ezért mindenképpen megérte leugranom :D Aztán ahogy befejeztük, indultam is haza, mert azért ez a kis kiruccanás még igencsak megterhelő volt számomra. Otthon a szokásos jó kis program vár: ágy, laptop, könyvek... Estére már az egész testem kiütéses, és ami a legrosszabb: baromira viszket. Fázom, de bármivel próbálok betakarózni, minden irritálja a bőrömet. Így telt az éjszaka is: vakarózás, vacogás, sokszor ébren várakozva, hogy mikor jön már el a reggel. Viszont a lázam csak 37,7-ig emelkedett, ez az első éjjel, hogy nem kellett bevenni lázcsillapítót. Lehet, hogy végre a gyógyulás útjára léptem? :)

8. nap. Mivel nem volt lázam, reggel felajánlottam Atinak, hogy ma reggel én viszem ki Lucifert (először, mióta beteg vagyok). Lehet, hogy kissé könnyelmű voltam...A hegymenet még marhára megerőltető volt, alig bírtam visszamászni a lakásig, azt hittem, összeesem, annyira kimerültem. Hát, úgy tűnik, ehhez még kell egy kis idő... Ahogy visszaértem, gyorsan le is dőltem és el is aludtam :) Atiék délután medencéztek, úgy határoztam, hogy én is lemegyek velük. Már csak hőemelkedésem van, ártani nem árthat, ha kifekszem a medence mellé az árnyékba egy nyugágyra és nézem őket, ahogy a feladatokat csinálják. Így is telt a délután, nagyon jól esett kimozdulni egy kicsit, végre nem a négy falat bámultam. Nagyjából meggyógyultam, már csak a piros bőröm árulkodik a betegségről :)

9. nap. Újra a hajón :) Na, még nem merülni, Ati nem engedte meg, hogy víz alá menjek, de legalább el tudtam menni egyet 'kirándulni'.

Mikor ezeket a sorokat írom, 10 napja vagyok beteg, illetve már inkább lábadozóban. Nem derült ki, hogy milyen nyavalyát szedtem össze, de a tüneteimből nagy a valószínűsége annak, hogy valóban dengue-láz volt. Biztosra egy vérkép tudta volna megmondani, de feleslegesnek találtuk a hercehurcát, mert úgysem tudtak volna vele mit kezdeni, ahogyan egy másmilyen trópusi vírussal sem. Annyit lehetett tenni, amit meg is tettünk: pihenni, feküdni, sok folyadékot inni.

Azt kell, hogy mondjam, életem talán legnehezebb 10 napján vagyok túl, nem gondoltam, hogy egy kis vírus ennyire le tudja dönteni az embert a lábáról. Most már jól vagyok, már csak enni-enni-enni kell, hogy visszaszedjem a kondimat és azt a pár kilót, amitől sikerült megválnom...

Szólj hozzá!


2013.10.07. 05:51 Kohtaodream

Egy év...

Ma, október 7.-én pontosan egy éve annak, hogy megérkeztünk Thaiföld aprócska kis szigetére, Koh Taora egy-egy hátizsákkal, egy búvártáskával és egy óriás snauzerrel, hogy egy új életet kezdjünk hazánktól 9.000 kilométerre. Először is hálát kell adjak mindennek és mindenkinek, hogy egy ilyen csodálatos helyen élhetünk nagyszerű emberek között, hogy sosem fázunk, hiszen itt örök nyár van. A tenger a lakásunktól 6-8 perc motorozásra van, fehér homokos a part, mindenütt kókuszpálmák, egzotikus növények, egyszóval idilli, talán irigylésre méltó a helyzetünk.

SAM_3292_1.JPG

Szinte hihetelen, hogy máris eltelt egy év, hiszen úgy érzem, mintha tegnap lett volna, hogy otthon csomagolunk, tervezünk, izgulunk, fogyasztjuk Lucifert, várjuk az indulás napját... Mára teljesen berendezkedtünk, akklimatizálódtunk, otthont varázsoltunk a házikónkból, lassan-lassan beilleszkedünk a thai hétköznapokba (bár ezen a szigeten több a túrista mint a helyi lakos). Megszoktuk a klímát, az illatokat, az ízeket, a helyi szokásokat. Az egy év alatt elég sok mindent megtapasztaltunk, megismertük a dolog árnyoldalát is,  arra gondoltam, csinálok egy számvetést a pozitív és negatív tapasztalatokból.

Amit szeretek:

- hogy sosem fázom – bár volt már olyan időszak is az egy hónapos tikkasztó hőség után, hogy azt kívántam, bárcsak fázhatnék egy kicsit

- hogy nem volt rajtam cipő, zokni (sapka, sál :D) hónapok óta

- hogy a tenger hőmérséklete sosem megy 28 fok alá (bár már annyira hozzászoktam, hogy már csak hosszú nedvesruhában megyek merülni. Mi lesz egyszer az Adrián? ;)

- hogy az utcán mosolygós, jókedvű embereket látni

- hogy nem számít, milyen márkájú óra, ruha, cipő, napszemüveg stb. van rajtad. Itt úgyis minden gagyi :) Nem ez alapján ítélnek meg az emberek téged.

- hogy nincs közlekedési dugó, és a motorozás óriási szabadságérzetet tud adni

- hogy hetente el tudok menni thai masszázsra, szinte még mindig felfoghatatlan számomra, hogy 1400 forintba kerül egy óra

- hogy a szolgáltatások hihetetlenül olcsók (motorszerelő, fodrász, masszázs, stb.)

- hogy naponta megengedhetjük magunknak, hogy étteremben együnk

- hogy nem kell mosni –nincs is mosógépem, itt mindenki mosodába viszi a szennyest

- hogy akár minden nap mehetek merülni, ráadásul ingyen

- hogy nagyon jó a közbiztonság, nem lopnak az emberek, a reggeli bevásárlást egész nap a robogó kosarában tudom hagyni, és teljesen nyugodt lehetek: az biztosan ugyanott lesz délután is

- egy rendkívül fontos megállapítás, amire ma jöttem rá pörkölt készítése közben: nem csípi a szemet a hagyma :D

- hogy nagyon egészséges és finom a thai konyha, sok-sok zöldséggel, és nagyon finom helyi, ízletes gyümölcsök vannak –bár a sárgabarack, a málna és a ringló sokszor nagyon hiányzik :)

 catchew_chicken.jpg

Amit nem szeretek:

- hogy gyakran nincs víz, viszont van áramszünet :)

- hiányzik néhány otthon megszokott dolog: nincs kozmetikus, nincs piac, nincs mozi, színház, koncert

- hogy a sziget minden öblét, partját ismerem, ha új helyet szeretnék megismerni, ahhoz el kell hagyni a szigetet, és ehhez hajóra kell ülni, ami elég drága

- hogy sok a kutya mindenütt, így Lucifert elég körülményes magunkkal vinni bárhova

- hogy a thaiok –legalábbis ezen a szigeten- nem azok a segítőkész, kedves emberek. A fehéreket, vagy ahogyan ők neveznek minket, a 'farangokat' inkább megtűrik, mintsem kedvelik. Ráadásul abban a tévhitben élnek, hogy minden fehér baromi gazdag.

- olyan nincs, hogy sietned kell valahova, felejtsd el :) Hiába próbálod finoman sugallni a szendvicsárusnak, zöldségesnek, sarki fűszeresnek, hogy 5 perc múlva indul a hajód. Ő ettől még nyugodtan végig fogja játszani a telefonján az Angry Birds-t és csak ezután fog kiszolgálni.

- hogy messze van a család, a barátok, a kollégák és az ismerősök, és azt kell, hogy mondjam, hogy sokszor nagyon hiányoztok!!

Mindent összevetve alapvetően egy nagyon élhető országnak tartom Thaiföldet, hagynak élni, boldogulni. Senkit nem zargat a rendőr, az APEH, az okmányiroda, ha dolgozol és tisztességesen élsz, normálisan meg tudsz élni. Csak ne lenne olyan messze Magyarországtól…

Egyelőre az a tervünk, hogy még 1,5 évet biztosan maradunk, aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet. Nagyon sok ország, lehetőség szóba került már a jövőt illetően, többek között Vietnám, Malajzia, Bali, Kanári szigetek. Ami majdnem biztos, hogy Magyarországra egyelőre nem megyünk vissza, hiszen nem sok olyan érvet tudunk felsorolni, amiért érdemes lenne hazamennünk. Sőt, egyre több ismerős hagyja el az országot, így lassan már nem is lesz kihez hazamenni :(

Végül egy jó hír az ismerősöknek: Ati novemberben, én pedig várhatóan februárban megyek haza látogatóba.

HAMAROSAN TALÁLKOZUNK! :)

images_1.jpg

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása