2012 december 7-én, azaz ma pontosan két hónapja, hogy megérkeztünk Thaiföld eme parányi kis szigetére, Koh Taora, hogy egy új életet kezdjünk és szerencsét próbáljunk. 60 nap, ami kb. fél évnek tűnik, annyi minden eltelt az érkezésünk óta. Az út nagyon viszontagságos volt, de így két hónap távlatából már nem is annyira vészes. Mint tudjuk, az idő múlásával megszépülnek a dolgok...
Közben berendezkedtünk, otthonossá varázsoltuk a házikónkat, a teraszunkat és a kertünket, megismertük a sziget egy-egy szegletét (de még nagyon sok vár felfedezésre), megtaláltuk, mit hol lehet és érdemes megvásárolni, beszerezni. Vannak ismerős thai arcok (ez nagyon nagy szó, mert először mindenki tökéletesen egyformának tűnt :D), akik ránk mosolyognak és köszönnek az úton motorozás közben. Felismer és üdvözöl bennünket a sarki fűszeres, a vízes, a törzshelyeinken a felszolgálók, a motorszerelőnk, a masszőr kislány, és még sorolhatnám. Kezdünk beilleszkedni a thai mindennapokba. A kezdeti nehézségeken túl vagyunk, és meg kell hagyni, az első időszak nem volt könnyű. Hiszen hozzá kellett szoknunk, hogy a szeretteink 9000 km távolságra vannak, és mivel a nap túlnyomó részét (egyelőre sajnos) külön töltjük, nincs senki, akivel napközben megoszthatnánk örömünket, bánatunkat, élményeinket, gondolatainkat, csak esténként egymásnak, mikor általában mindketten kellőképpen fáradtak vagyunk. Viszont az internet és a Skype sokat segít abban, hogy kevésbé érezzük a családtagjaink és a barátaink hiányát. Nagyon sokat jelent, hogy szinte minden nap hallhatjuk és láthatjuk egymást, tudjuk, kivel mi történik otthon.
Lucifer is megszokta az új otthonát, szemmel láthatóan jól érzi magát. Egész jól kezeli az idegen állatokat és hangokat, séta közben már nagyokat vadászik, és állandóan a gekkókat lesi, várja, akár hosszú-hosszú percekig ülve azon a helyen, ahonnan a hangokat hallja, hogy játsszon velük egyet :) Örökbe fogadtunk az állatmenhelyről két kiscicát, Leot és Miot, akik szépen fejlődnek, nőnek, vadásznak, és rosszak, mint a kisördög :)
Ati időközben mentőbúvár, majd divemaster lett, néhány nap múlva pedig, ha minden jól megy, valóra válik régi vágya, búvároktató (méghozzá nem is akármilyen :)) válik belőle. De ő maximalista, nem áll meg itt, hanem elvégzi még a Master Scuba Diver tréninget is :) Ez alatt a 2 hónap alatt nagyon sok barátra és némi angol nyelvtudásra is szert tett :)
Hozzá kellett szoknunk az otthon megszokott komfort hiányához: például néha elmegy az áram, ilyenkor elemlámpával és mécsesekkel oldjuk meg a világítást, és ilyenkor természetesen meleg víz sincs. Nincs tévé, dvd lejátszó, nincs mozi, hogy elugorjunk megnézni egy filmet. Meg kellett szokjuk bizonyos állatok (pl. gekkók és varánuszok) jelenlétét, és néhány olyan hangot az éjszaka csendjében, amiről még most sem tudjuk, hogy milyen állat hallatja :)
Viszont ezek helyett örök nyár van, itt van egy ugrásra a tenger, és mosolygós emberek vesznek körül minket. Azt hiszem, így kibírható az esetenként előforduló áramszünet és a mozi hiánya :)
A két hónap tapasztalásai alapján összeállítottam egy mérleget a pozitív és negatív dolgokkal:
+:
- ami a legfontosabb: mindig meleg van, süt a nap, nem megy a hőmérséklet 25 fok alá
- 10 percnyi motorozásra van a tenger, bármikor le tudunk menni megmártózni benne
- nem kell a fűtésszámlán idegeskedni
- nincsenek reggelente várakozások a dugóban, sőt autók sem nagyon vannak, csak robogók
- nem idegesek az emberek, mindenki mosolyog
- heti 1x kell megtankolni a motorunkat 120 bahtért (=840 ft)
- nem kell főzni, mindennap étteremben eszünk (2 főre kb. 200 baht sörrel, üdítővel)
- megfizethető a thai masszázs, el is járunk heti egy alkalommal
- rengeteg féle isteni zöldség és gyümölcs kapható itt
- nincsenek hivatalok, bürokrácia, nem kell elmenni sehová ügyeket intézni
- jó a közbiztonság, simán a motorban felejtheted a kulcsod, tengerparton hagyhatod a táskádat, pénzedet, biztos lehetsz benne, hogy nem nyúl hozzá senki
Ha Ati írná a blogot, még valószínűleg ezzel egészítené ki a listát :)
- mindenhol rá lehet gyújtani, nincsenek kiszorítva a dohányosok az éttermekből, bárokból, kocsmákból
- 1-2-3 sör után is fel lehet ülni a robogóra, nem kell rendőri ellenőrzéstől tartani
Nagyon kell törnöm a fejemet, de csak két negatívum jut eszembe:
- eléggé messze vagytok, drága családom, szüleim, testvérem, keresztgyermekeim, barátaim, ex-kollégáim! Gyertek kicsit közelebb :D
- a thaiok nem esznek csokit, pedig mi Atival nagyon-nagyon szeretjük a csokit :) Be kell érjük a banános-nutellás palacsintával és a különböző kekszekkel :)
Azért itt sem minden fenékig tejfel ám, itt is van szegénység, nélkülözés, de valahogy az emberek nem törődnek ezzel. A rozoga putrikban lakó emberek is mosolyognak, boldogok, hiszen van fedél a fejük felett, van mit enniük, kell ennél több?
Az érem egyik, illetve másik oldala:
Annyira hihetetlen, hogy bő egy évvel ezelőtt még egy hőn áhított, ám elérhetetlen álomnak tűnt csupán, hogy mi valaha ezen a csodás szigeten fogunk élni, hogy ezt nevezhetjük majd otthonunknak. Hogy elhagyjuk az utóbbi időben sajnos nagyon komorrá vált szülőföldünket, a stresszes, borúlátó embereket, a 10-12 munkával eltöltött hétköznapokat egy új, felhőtlenebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet reményében. Nagyon sok munka, utánajárás van mögötte, hogy meg tudtuk ezt valósítani, de azt kell, hogy mondjam, megérte. Köszönet mindenkinek, aki támogatott és biztatott minket ebben, hogy sikerülni fog. SIKERÜLT :D És azt kell, hogy mondjam, nagyon büszke vagyok magunkra, hogy volt annyi bátorságunk és kitartásunk, hogy belevágtunk és megvalósítottuk :)
Végül mindenkit bíztatok, hogy ne adjátok fel, küzdjetek ti is az álmaitokért! Higgyétek el, ha nagyon akarjátok és tesztek is érte, előbb-utóbb sikerülni fog!
